Szerintetek is igazságtalan ez, vagy pedig tényleg én vagyok pénzéhes és rosszakaró?
A ház, amelyben felnőttem anyám saját tulajdona 100%-ban. Ezt a házat ő a nagyszüleitől kapta ajándékba annak idején, együtt építették neki.
Miután a szüleim elváltak, anyám újraházasodott és gyereket is szült ebbe a kapcsolatba. Házassági szerződés nincs, tehát ha jól tudom, amennyiben anyám hal meg először, a házból egy gyermeknyi részt a férje örököl, illetve haláláig haszonélvezeti joga lesz rajta.
Eközben a férje örökölt egy ingatlant, amelyet eladott, a pénzt pedig lekötötte, hogy a féltestvéremnek vegyen majd belőle lakást, ha egyetemre megy.
Én nem kaptam soha semmilyen anyagi támogatást, és mikor szóba kerültek ezek a dolgok, megjegyeztem anyámnak, hogy amennyiben ő hal meg először, ami sajnos esélyes, mivel idősebb jóval, mint a férje, egy harmadnyi rész jut nekem a szülői házból, amit az én nagyszüleim építettek, és a férfi, aki semmit nem tett hozzá, haszonélvezetet kap és ugyanannyi részt, mint én. Mint kiderült, anyám ebbe nem gondolt bele, csak annyit mondott, ne aggódjak, úgyis a férje hal meg először...
Erre a féltestvérem felcsattant, hogy mit akarok én, hisz jól keresek, vegyek magamnak lakást, ne legyek pénzéhes. A ház nem ér olyan sokat, inkább eszmei értéke van, és rosszul esik a gondolat, hogy egy számomra idegen férfi ugyanúgy részesül dédszüleim keze munkájából, akiket nem is ismert. Persze, értem, ő anyám választottja, de a férfinek van saját ingatlana és még örökölt is, tehát nem kerülne utcára, bármi is történne.
Engem nem támogattak, mondván nincs miből, de a féltestvéremnek már be vannak készítve a tízmilliók évek óta lakásvásárlásra.
Csak szerintem igazságtalan ez, vagy nem látom elég objektíven?
Ebben az esetben szerintem sem igazságos. Az oké lenne, ha a féltestvéreddel ketten örökölnétek 50-50%-ban, de anyádnak ha lett volna esze, a férjét, akinek ha jól értem van ingatlana, kizárta volna.
Nem tudom, milyen a viszony köztetek, de ha a saját gyerekének lakást akar venni, feléd pedig semmi ilyen gesztus nem volt soha, akkor gondolom, anyukád halála esetén, te az 1/3-ad részeddel maradnál, ami a férje haszonélvezete esetén konkrétan a nesze semmi fogd meg jól kategória. Aztán ha ő meghal, az ő része is a testvéredé lesz.
Anyukád végiggondolhatta volna, hogy a gyerekeit illene egyformán támogatni, így viszont a féltestvérednek lesz egy saját lakása, és még 2/3 része a szülői házból is.
Én anyukád helyében még életem során gondoskodnék arról, hogy egyik gyerekem se jusson ekkora hátrányba halálom után, az "úgyis ő hal meg előbbet" mrg inkább nem kommentálom.
"leszármazók melletti örökösként: holtig tartó haszonélvezeti jogot örököl az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó felszerelési és berendezési tárgyakon, a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész illeti."
- akárhogy nézzük, a kérdező jól be fogja sz.pni.
Anyád után a testvereddel orokolsz. A férj haszonélvezet kap.
Hogy anyád férje mit vesz a gyerekének az egy teljesen független dolog. Az ő dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!