Ezzel tulajdonképpen pénzéhesnek nevezett az anyám? Igaza van? Tényleg bennem van a legnagyobb hiba? 18l

Két hete volt itthon egy összezördülés és én azóta ezen töröm magam, folyamatosan eszembe jut, gondolkodok rajta. És igazából bűntudatom is van miatta sokszor, pedig amúgy belegondolva lehet nem kéne. Asszem leírom az előzményeket, hogy érthetőbb legyen, hogy mi is volt az oka a két héttel ezelőtti veszekedésnek.

Az van, hogy apámmal tök rendben volt a kapcsolatom kb 11-12 éves koromig. Tök normális, jó volt a viszonyunk, már azt leszámítva, hogy amikor kisbaba voltam befoglalta az egyik szobát a kettő közül, mondván, hogy ő nem akar este gyereksírásra kelni, mert több műszak... És ja, azóta különböző és felettébb változatos indokok miatt anyámmal vagyok egy szobába, pedig mind a ketten tudják, hogy 7 évesen már szerettem volna saját szobát, 11 éves korom óta meg rendesen utálok anyuval egy szobába lenni. De igazából, ha ez lenne a legnagyobb baj, akkor még jó is lehetne minden, igazából a vita kitörésének szempontjából ez annyira nem releváns. És azelőtt anyám is viszonylag normális volt, vagy legalábbis nem érzékeltem annyira a gondokat, mint az elmúlt években.

Szóval én többnyire apás voltam olyan 10-12 éves koromig, igen ám, de ő elkezdett inni és ez egyre sűrűbbé vált, majd alkoholista lett. Soha nem ütött meg engem, azt nem tudom, hogy anyukámat bántotta-e fizikailag, én ilyet nem láttam, de nem tartom elképzelhetetlennek. Mindig azzal mentegette magát apám, ha részeg volt, hogy az ő apja is ilyen volt, nem tehet róla, ő is ilyen. Ha meg ritkán józan volt soha nem ismerte be, hogy mit tett részegen. (Pl hangos zeneordíttatás, amikor aludnom vagy tanulnom kellett volna, wc mellé hugyozás , ordítozás, sértegetés, a konyhaajtó alsó üvegének kitörése.) Napi szintű volt otthon az ordítozás, veszekedés, anyám meg nem volt hajlandó ebből kilépni, mert "anyagilag nem megoldható" vagy mert "mit gondolnak majd mások?". Anyám mindig engem cseszett le, ha megpróbáltam őt védeni, mert ezzel "gyártom a feszültséget" és ha sírtam is én voltam lecseszve anyám által, mondván, hogy nem elég, hogy szrul érzi magát apám miatt, még az én sírásomat is hallgatnia kell. Ráadásul anyám elvárta, hogy mások előtt úgy tegyek, mintha minden király lenne, és hogy legyek színötös. Anyám rendszeresen csesztetett, ha általánosban ötösnél rosszabb jegyet hoztam, mondván hogy így nem lesz belőlem semmi és meg fogok bukni. Szerinte nem lehettek rám hatással az otthoni körülmények. Szóval ugye a napi vitáknál rendszeresen azt hallgattam kedves apám jóvoltából, hogy így dögöljek meg, úgy dögöljek meg, és jó lenne ha anyám, meg ha már az ő szülei (apa szülei) nem élnek, akkor jó lenne, ha anya szülei is meghalnának. Hetedikes voltam, 13 ÉVES, amikor az anyai nagyapám meghalt, előtte húsz napig kórházban volt. Anya sokszor nem volt otthon, mert intézni kellett emiatt dolgokat. Apám minden nap részegen örömködött, hogy dejó, hogy a papám meg fog halni, aztán meg annak örült, hogy ez megtörtént. Holott sok mindenben segített neki a nagyapám, meg azt is tudta, hogy én szerettem a papámat és ő képes volt napi többször anyám háta mögött nekem azt mondani, hogy "milyen jó, hogy végre megdöglött az öreg"...

Aztán jött a gimi, én megelégeltem, ami otthon volt, hogy apám iszik, anyám meg semmi érdemlegeset nem lép, nyilvánosan csak megjátssza, hogy minden rendben, meg nekem mártírkodik, hogy milyen rossz neki. Kollégista akartam lenni. Anya ezt nem akarta, de adódott egy olyan lehetőség a tanáraim javaslatára, ami anyámnak elég nagy szégyen lett volna, ha nem engedi nekem. Csak kötelező kollégiummal járt ezzel, illetve öt év gimi. Nekem oké volt, mert full mindegy, csak kollégium legyen, és csak ez jöhetett szóba, mint lehetőség, ahová el is engednek. Tehát, ha úgy vesszük jobban akarták ezt anyámék, mint én.

Egy évre rá apám munkahelyet váltott, és nagyjából letette a piát, egyre ritkábban ivott. Viszont tök más lett, mint az alkoholizmus előtt. Egyedül elvan a szobájába, nem szól senkihez, semmi ház körüli dologban nem veszi ki a részét. Amikor anyut műtötték, akkor anya nem emelhetett volna nehezet. Apám meg férfi ember létére szrt se segített neki még akkor sem. Amióta leszokott a piáról nem jött helyre vele a kapcsolat, olyan, mint egy idegen. Egy ideig még próbáltam mesélni neki(főképp azért, mert anyám mindig rám szólt, hogy tegyek így), hogy mi volt velem egy adott héten, de annyira se érdekelte, hogy addig mondjuk lecsukja a tv-t. Azóta többnyire letudja annyival a törődést, hogy ha megyek vissza a kollégiumba, akkor ad heti kb 2 ezer forintot a heti zsebpénzem mellé. (Ennek köze lesz a múltkori vitához.) Én meg elfogadom, ugyanis, amikor még ivott, de már annyira nem masszívan, egyszer elutasítottam(kb 2-3 éve talán), mert haragudtam érthető módon. Amikor újra berugott, akkor összeveszett anyámmal azon, hogy én azért nem fogadok el tőle pénzt, mert anyám ellene nevel engem. (Ezt az érvet amúgy előszeretettel használta, ha összevesztünk, amikor részeg volt.) És utána anyám engem cseszett le, hogy márpedig fogadjam el, és ne gyártsam a feszültséget.

És hát én őszinte leszek, azóta sem dolgoztam fel azt, ami kb 10-15 éves korom közt történt napi rendszerességgel, megbocsátani meg pláne nem bocsátottam meg apámnak. Ha tett volna bármit is, akkor megbékéltem volna, de nekem valahogy nem helyrehozás az, ha valaki pénzt ad, amúgy meg random a helyére rakhatnék bárki, ismeretlen ötvenes faszit, hogy na mától akkor ő az apám. Mert most olyan a kapcsolatom apámmal, mint valami idegennel.

Szóval ugye én nem dolgoztam fel az akkori dolgokat. Azóta néha leissza magát apám(kb kéthavonta egyszer, vagy ünnepekkor), és pont ugyanúgy viselkedik, mint anno. Ez engem nem meglepő módon eléggé fel tud zaklatni. És hát ez történt két hete is, valami random havernak születésnapja volt, apám részeg volt. Én tényleg próbáltam elkerülni a vitát, senkinek nem mondtam semmi rosszat, legalábbis tudatosan nem. Azt hittem, hogy mind a két szülőm az udvaron van éppen, én a konyhába voltam, mivel kimentem a vízért. Kedves ittas emberünk, drága apám, valami hülyeséget óbégatott magába, és ez behallatszott. És hát én kissé szitkozódtam magamba, nem leszek álszent, előfordul, ha valami olyan stresszes helyzet történik. És hát valami olyasmit találtam mondani, hogy fel kéne kötni az összes hozzáhasonló undorító alakkal együtt. Tudom, nem szép másnak a halálát kívánni, nem volt ez egy túl jóindulatú kijelentés, de én ilyen és ennél csúnyábbakat hallgattam évekig, szóval szerintem valahol megbocsátható, hogy ezt mondtam, pláne, hogy ez csak egy magamban dünnyögő szitkozódás volt, nem ordibáltam rá senkire ezt, nem lóbáltam random tárgyakat, hogy majd én azzal megütök bárkit is, nem törtem össze semmit, mint ő anno. Csak magamban szitkozódtam, abban a tudatban, hogy ezt úgysem hallja senki. Igen ám, de amilyen mázlista vagyok, hogy a szülőség másik gyöngyszeme, anyám pont ekkor jött be a konyhába és hát hallotta. Ebből alakult ki a vita.

Ő erre lecseszett, hogy mi az, hogy én ilyeneket mondok, gondolkozzak már el, hogy miket mondok. Na nekem se kellett több, sajna ideges voltam a részeges ordítás miatt alapból, aztán anyám már megint engem tett hibássá, mint mindig, amikor bármiben is nem értünk egyet, nyilván visszaszóltam. Már nem tudom pontosan mit mondtam, de valami olyasmi volt, hogy "Persze, apám nyugodtan mondhatta azt anno, hogy de jó, hogy végre meghalt papa! Neked kellene elgondolkodni, hogy mégis mit mondasz és kit akarsz védeni". Erre anyám azt vágta hozzám, hogy bezzeg a pénzt meg elfogadom apámtól, én meg erre azt reagáltam, hogy ezzel nem lett semmis a sok év, ugyanolyan elcseszett maradt minden, meg nem vette meg a megbocsátásom. Anyám meg erre előadta a szokásos magánszámát, hogy én miért hibáztatom őt, ő semmiről sem tehet, neki milyen rossz, és majd meglátom, hogy mennyire fog majd ő nekem hiányozni, ha meghalt. Tipikus. Mindig pont ugyanezt adja elő egyébként, akkor is, ha mondjuk abban nem értünk egyet, hogy milyen ruha van rajtam, vagy mikor eszek és mennyit, tehát már annyira nem tudom ezt a drámázását komolyan venni. És nem is igazán tartom elítélendőnek, ha valaki középiskolásan pénzt fogad el a szüleitől.(Még akkor se, ha amúgy dolgozik a szünetekben, mint én is) Viszont ez egy olyan sértés volt, amit még nem hallottam(pedig elég sok volt...), és hát eléggé rosszulesett. Két hete azon gondolkodom, hogy most igaza van-e.

Most komolyan pénzéhesnek lettem titulálva anyám által? Igaza van és tényleg bennem van a hiba? Mit gondoltok erről az egészről?

(Amúgy gimi után, jövő ilyenkortól belátható időn belül, szinte fix, hogy tudok költözni, tehát ezt most hagyjuk.)