Tényleg én voltam a szemét, amiért ezt megmondtam a nővéremnek?

1-2 év múlva tervezik a babát a vőlegényével és kb másról sem beszél a babával kapcsolatban, csak arról, hogy majd minden hétvégén viszi a szüleinkhez, hogy vigyázzanak rá, mert ő pihenni akar. Majd amikor mennek külföldre nyaralni a párjával, akkor hozzák hozzám, hogy vigyázzak rá. Meg, hogy majd amikor el akar menni bulizni, akkor hozza hozzám a gyereket, hogy vigyázzak rá. Azt mondta majd úgy, hogy ő nem szól előre, hanem csak megjelenik nálam a gyerekkel, hogy hozta és itthagyja és nekem akkor kötelességem elvállalni, mert ő élni, szórakozni akar. Amúgy is rá fogok érni, meg egyébként is ez a dolgom. Mondtam, hogy nagyon szívesen vigyázok majd rá, de nem fogok mindig ráérni és főleg nem úgy, ha nem szól előtte, mert megvan a saját életem is és ha már programom van aznapra, nem fogom tudni elvállani. Főleg akkor nem, ha már nekem is lesz saját családom, mert akkor ők az elsők, velük lennék. Hétvégén kirándulnánk együtt, pihennénk, nem fog tudni beállítani csak úgy. Meg, hogy maguknak szüli alapból a gyereket, nem nekünk. Erre megsértődött és a fejemhez vágta, hogy márpedig neki attól joga van szórakozni és ahhoz is, hogy ha úgy gondolja csak úgy bejelentés nélkül beállít a gyerekével és otthagyja nálam, mert igenis legyek hajlandó segíteni. Mert milyen testvér vagyok. És hát ha úgyis megyünk kirándulni, akkor mi a gond azzal, hogy visszük az ő gyerekét is magunkkal. Ha a barátaimmal mennék valahova, miért gond, hogy vigyem magammal a gyerekét is. Tényleg szemétség volt, amiért úgy gondoltam és meg is mondtam neki, hogy nem így működik, nem fogok mindig ráérni? Tudom, hogy kisgyerekkel nagyon nehéz, de azért túlzásnak érzem, hogy úgy gondolja, 0-24-ben álljak készenlétben, hogy mindig el tudjam vállalni, amikor úgy gondolja, hogy lepasszolná. (35 éves a nővérem, első babájuk lenne.)