6 vagy több gyerek nem túl sok egy családban, ilyen rossz gazdasági helyzetben?
Vannak azért még most is egy páran (egyik ismerősünknek is decemberben lett meg a 7. baba) akik 5-nél több gyereket vállalnak - amivel nincs semmi baj, biztos sok előnye van - viszont azt szokták mondani, hogy általában mindig a legkisebb, azaz az újszülött baba a kedvenc, és amíg pici, rengeteg törődést igényel, a többi meg addig csak úgy van.
Nem tudom ez így van-e, de én csodálom azokat, és tiszteletben is tartom, akik ennyi gyereket fel tudnak nevelni tisztességesen, szeretetben.
#33, ez persze, hogy jogos!
Nem azt mondtam egyáltalán, hogy soha nem kell/lehet kikapcsolódni a szülőknek, igen is kell, mert fel kell töltődniük.
Én úgy értettem, hogy a környezetemben a szülők imádnak a gyerekekkel együtt tölteni időt (játszani, beszélgetni, tvzni, stb..)
Én is imádnék, ha lenne, de nem állandóan. Van, aki erre született, van, akinek kell a különidő is, és van, akinek jobb, ha nincs gyereke.
Egyébként nem tudom, mennyire jó az, ha ennyire rá vannak kattanva a gyerekekre, mert mi lesz, ha a gyerekek kirepülnek? Vagy örökre a szülővel maradnak?
Az elvárásaink és igényeink miatt tűnik rossznak a helyzet, valójában kva kényelmes életünk van.
Ettől függetlenül pont az igények miatt szerintem max 3-4 gyerek a tartható egy tehetősebb családban, ennél több már valamilyen módon nem a mostani elvárásoknak és igényeknek megfelelően kapja meg a szükséges dolgokat akár anyagi, akar érzelmi szempontból.
39! Miért nagy igény vagy elvárás az, hogy egyedülállóként is tudjak venni egy lakást, ami nem kerül 30 millióba? Másfél-két szobás saját lakás miért nagy igény?
Nincs kényelmes élet, mindennek megy fel az ára. És pont nem a tehetősek szülnek 3-4 gyereket, hanem aki nem akar dolgozni, legalábbis a környékemen. A gyerekeik használt rongyokban járnak, mert anyuka nem dolgozik, apuka meg vagy szar fizetést visz haza, vagy épp csak megy egyik helyről a másikra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!