Hogy viselted, mikor külföldre költözött a gyermeked? / Ha nem történt ilyen, de bele tudod magad képzelni a helyzetbe, akkor is válaszolhatsz.

Szia, én mint "gyerek" tudok nyilatkozni.

Írországba költöztem ki 7 évre, azóta itthon élek, anyukám az első 2 hétben nem bírt elaludni, utána is csak nyugtatóval, aggódott értem, mindennap kérte, hogy költözzek haza, 4 havonta jöttem látogatóba 1 hétre, és a végén már annyira rutinos volt az egész, elfogadta, bár, mikor olvasta, hogy terrortámadás meg ilyenek, akkor beütött neki a para, de mondtam, hogy nagyon messze vagyok Londontól.

Szóval lényeg a lényeg, hogy 2 hónap kellett, hogy ne viselje meg lelkileg.

Én is a "gyerek" vagyok a történetben, de az én szüleimet is megviselte. 18 évesen költöztem Angliába, oda mentem végül egyetemre. Anyukámat kevésbé, ő már hónapokkal előtte készítette fel magát az eseményre. Viszont utána mondták, hogy apámnak akkor esett le igazából ez az egész, amikor Ferihegyen látta felszállni a gépemet. Állítólag hetekig nem tért magához.

Az elején arra kell szerintem odafigyelni, hogy neked nagyon terhes lesz (nekem is az volt) minden nap hívni a szüleidet, és beszámolni nekik hogy mi a helyzet, viszont a történet másik fele hogy nekik eddig heti 7 nap 24 órában volt egy gyerekük, most viszont lesz napi max 30 percben (az elején, aztán annyiban se).

Aztán az idő persze segített a dolgon, amikor eltelt már pár hónap és látták hogy nem haltam éhen, nem késeltek meg, nem lettem drogfüggő, dolgozom, járok a suliba, etc., és sűrűn (minden iskolai szünetben) jártam haza látogatni, akkor már ők is nyugodtabbak voltak. De nyilván féltenek, ez sose fog elmúlni.

Szülő, 2 gyerek, mindkettő külföldön, két különböző országban. Az összes körmömet rövidre rágtam aggódásomban. De ezt ők nem tudják, az összes videóbeszélgetéseinkkor rihegünk-röhögünk, elmondják, milyen jól érzik magukat, felváltva viszik a kamerát körbe hol laknak, hol jártak, az egyiknek van már egy tityitotyi babája is, és téma az is, mikor látogatnak haza, vagy én mikor megyek egyikhez, mikor a másikhoz. És örülök, hogy boldogok.

Most őszintén mondjátok meg nekem, mi különbség van aközött, hogy Debrecenben lakó szülő gyereke a győri egyetemre megy és értelemszerűen ott is lakik, egyetem után ott kap jó munkát, tehát ott is marad (Győr-Debrecen 400km), és aközött, ha a Debrecenben lakó szülő gyereke Bécsbe megy élni/dolgozni (500km). Mi fáj benne? Hogy külföld? Hogy 100km-vel távolabb van? Hogy boldog? Hogy sikeres? Hogy van jövője?

És mi van, ha az az 500 km 5000 km? Mi változik? Hogy sikeres? Hogy megbecsült? Hogy van jövője? Ugyan már. Ha szereted a gyerekedet, akkor támogatod abban, hogy élhető jövője legyen. És biztosítod, hogy te mindig mellette állsz, mindig támogatod.

Szerintem csak az önző szülő zsarolja érzelmileg a gyerekét azzal, hogy látványosan "belepusztul" a gyereke távollétébe. Egy önző szülő akkor is képes tönkretenni a gyereke életét, ha csak a szomszéd utcába költözik (lásd a sok anyós-problémát). A gyerekeknek az a dolguk, hogy kirepüljenek. Aki meg magának szüli a gyerekét, hogy mindig vele legyen és soha ne is házasodjon vagy nőjön fel, hát az nem szülő. Az egy mérgező-önző nemistudommi. Nem nevezném állatnak mert az sértés az állatokra nézve.

Kérdező, sok sikert! A szüleiddel pedig csak annyira foglalkozz, hogy mondjuk hetente felhívod őket. NEM naponta!!! És mondjuk, ha EU-ban vagy, akkor évente 1-2-szer meglátogatod őket. Ha pedig elkezdenek zsarolni, hogy jajdehát beteg lettem most hogy nem vagy itt, és ki fog gondozni, ha öreg leszek, jajhát belepusztulok hogy nem látlak, akkor azonnal szakits meg minden kommunikációt. Komolyan mondom.

Én vagyok a gyerek. 40 felett, 2 gyerekkel költöztünk külföldre. Az én szüleim nehezen viseltek, sőt még mindig nehezen viselik. A férjemnek mar csak az apukája élt, amikor kiköltöztünk. Őt nem viselte meg, igaz mi 250 km távolságban laktunk mindig, az én szüleimmel meg ugyanabban a városban.

Az érzelmi zsarolás nagyon erős és alattomos tud lenni. Még 40 felett is meg kellett tanulnom egyszerűen nem foglalkozni vele.