Szülők most őszintén, névtelenül válaszolhattok. Van, hogy jobban szeretitek az egyik gyereketeket, mint a másikat?

Az előző kapcsolatomban a középső volt ajnározva a háromból.

A jelenlegiben azt látom, a nagy a favorit a háromból.

A saját gyerekkoromra visszanézve? Hát az öcsém, aki 6 évvel fiatalabb, lényegesen nagyobb szeretetet kapott, és kap a mai napig.

Ebből adódóan nekem 1 lányom van, sosem lenne mégegy, mert nem tudod szeretni őket egyformán.

"Azt nem szeretem, amikor valaki nem szereti egyformán a gyerekeit, ezért kijelenti, hogy más sem szeretheti egyformán a sajátjait."

Képtelenség egForman szeretni. Te ugyanúgy szereted apad es anyád?

Én őszintén bevallom nekem a kisebbik a mindenem. Nálunk sajátságos helyzet alakult ki: Elsőszülött gyermekem értelmi fogyatékosként született. Már kezdetektől fogva másképp működött az anya-gyermek kapcsolat. A túlzott hiperaktivitásából eredendő magatartása tovább rontott a helyzeten. 3 év kor különbséggel megszületett a kisebbik. Ő egészen más volt: sokkal jobban kötődött hozzám, szófogadó volt, ha rosszalkodott is mindig hatást tudtam rá gyakorolni. Sokszor volt bűntudatom emiatt, de őszintén bevallottam mindig, sőt sokszor éreztettem is de a kicsi volt a MINDEN! A mai napig is, pedig már 18 éves. Kegyetlenül hangzik: Benne látom a jövőt!Azt a jövőt amit a másikkal nem lehet megvalósítani. legalábbis olyanformában nem amilyenben a legtöbb anya elképzeli. De az éremnek mindig van másik oldala is. Úgy mond a sors iróniája! Az évek során rá kellett jönnöm, hogy az értelmi fogyatékkal élő emberektől nagyon sokat tanulhatunk: Nekik már elég egy kis szeretet, törődés: Ők önzetlenül, feltételek és harag nélkül tudnak szeretni. Míg a másik, a kis kedvenc pedig hálátlan,önző, követelőző

módon nem tudja megbecsülni , hogy ő egy kivételezett helyzetben volt, van és lesz mindig.

Én pedig ezt a kettős érzést életem végéig cipelni fogom magammal.Sajnos nem tudok ez ellen mit tenni. Ezzel együtt kell tudni élni.