Szülők most őszintén, névtelenül válaszolhattok. Van, hogy jobban szeretitek az egyik gyereketeket, mint a másikat?

"Én meg azt nem szeretem, amikor okosanyuka bemagyarázza magának, hogy egyformán, mert azt úgy kell, mert az úgy helyes, a valóság meg persze teljesen más és elvárja ugyanezt az önhitegetést a többitől is, aki meg nem hajlandó rá, azt ledorongolja. Nincs tökéletes egyenlőség."

Erről beszéltem. Aki egyformán szereti a gyerekeit, az nem bemeséli magának, de csak mert neked nem megy vagy téged nem szerettek, nem jelenti azt, hogy másnak sem megy. Nem te vagy az etalon.

A egyformán, az hazugság...egyforma mértékben, de egészen másként..

Teljesen más a személyiségük..

Más a hozzám valő viszonyuk..más programokatcsinálnk együtt...

Pedig azonos neműek..

Nem tudonam azt mondani, hogy a nagyobbat, vagy a kisebbet szeretem jobban, csak másként..

De ha a másik irányt nézzük, a szüleimmel is így vagyok... Egyforma mennyisegű szabadidőt tötöttem gyerekként, és töltök felnőttként is a szüleimmel.

Édesanyámmal az emberi kapcsoataimat beszélem meg, kérek tanácsot.. Segítek a konyhában, ha meglátogatom..

Édesapámnak pedig megyek a telekre, vagy a kertbe segíteni, vagy elmegyünk orgászni.. Mindet egyformán szeretem, de másként..

És őket is..

Apuval a műszaki, vagy számítógépes beszélgetések a gyakoriak..vagy munkahelyi ..

Tehát más a kettejükhöz való viszonyom.. Ugyanígy van a gyerekeimmel

Itt a jobban volt a kérdés.

Evidens, hogy mindenkit máshogy szeretsz, hisz minden ember más, és más benne a szeretni való. Ha az egyik gyereked cserfes, azt szereted benne; ha a másik csendes, benne meg azt. Nem szerethetsz valakit olyan tulajdonságáért, ami nincs meg benne, de szerintem ez fel sem merül senkiben, hogy ez lenne az "egyformán".

Arról van szó, ha mondjuk egy tízes skálán értékelni kellene, hogy melyiket mennyire szereted, ugyanannyi pontot adnál-e az összesnek?

Ó, kedves Kérdező, mily nemes lelkű vagy...! Úgy teszel, mintha te tennél nekem szívességet. Kis drága.

Nem, nem szeretem jobban. Másként szeretem, mivel nincs két egyforma ember, és nincs két azonos gyerek sem.

Megköszönheted és felpontozhatsz. Megengedem. :)

Eltérések mindig is voltak szeretet terén meg lesznek is!

Valamelyik szülőhöz én még gyerekként jobban kötődtem, ill. kötődök most is mint a másikhoz és ez igaz fordítva is.

Szerintem talán az a fontos, hogy szülőként valaki megpróbálja ezeket a különbségeket kompenzálni, és itt nem anyagiakra gondolok feltétlenül.

Nálunk pl. apám sokáig sokkal jobban szerette, óvta a húgomat, ő volt a kedvence, velem inkább elégedetlen volt..

Talán az alacsonyabb tanulmányi eredmény miatt (3-4-es voltam általánosban) esetleg mert ügyetlenebb gyerek voltam. Nem tudom, pontosan az okát, de mindig éreztette velem, hogy ez így van, persze szóban ezt tagadta.

Egy közös kirándulás ( 2 hét utolsó napja, szüleim elváltak már ekkor), amíg apám bement a helyi boltba kaját venni, addig megeredt a nyelvem és nem durván, de elmondtam hugomnak, hogy mit gondolok, erre ő szívére vette és elkezdett bőgni, majd amikor visszajött a fater nem igazán tudta magában tartani a dolgot és fateromnak elmondta, ő meg egyből úgy értelmezte az egészet,h. én muterral vagyok teljesen( válás => 4 évvel az után is válás miatt haragszik anyámra), és kérdezés nélkül a torkomnak ugrott ( 17 voltam), természetesen én is odakaptam. Végül aztán lenyugodtunk mindketten, de nem mondom hogy happy end lett a vége.

A mértéke egyforma, mert mind a kettőt imádom, egyik nélkül se tudnám elképzelni az életem.

De nem ugyanazért. Az egyik olyan kis ölelgetni való, bújós, szófogadó, nincs is vele semmi gondom. Olyan jó amikor hétvégén reggelente odabújik és még szundikálunk egy kicsit. Viszont beszélgetni vele alig tudok, mert mintha nem egy nyelven beszélnénk.

A másik nehéz eset és néha felhúzza az agyamat hogy szétrobbanok (10 esetből 9-szer tuti ő csinálja a műsort), viszont vele fél szavakból értjük egymást és annyira egy rúgóra jár az agyunk, hogy néha egy pillantás is elég, hogy tudjuk, mire gondol a másik.