Jogosan esik rosszul a "nem vagyok a pasid" beszólás, bármilyen programot szerveznék?
Nővéremmel 2 év van közöttünk, eddig nagyon jó kapcsolatunk volt. Az utóbbi időben viszont kicsit eltávolodtunk, ezt már nyáron is elmondtam neki... Hogy alig érdeklődik felőlem, ha én írok neki, általában a nap végén ír vissza, vagy másnap. Ha szerveztünk programot, vagy megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni, aznap, pár órával előtte lemondta. Akkor azt mondta, hogy fontos a szórakozás is, de csak a munka és a párkapcsolat után... Nekem ez már akkor is fura volt, mert én sosem rangsoroltam ezt így, hogy a családommal, barátnőimmel csak azután foglalkozhatok, ha a barátomat letudtam.
Lényeg, hogy mindig én hívom mindenhová, aztán ha lemondja, sosem keres utána, hogy pótoljuk be, vagy valami. Meg ami rosszul esik, hogy többször vágta már a fejemhez, hogy ő nem a pasim, nem kötelessége velem időt tölteni. Pl. ha elhívtam, hogy utazzon velem, vagy ma is kérdeztem, megnézzük-e a karácsonyi vásárt. Annyit válaszolt, hogy "nem vagyok a pasid". Pedig minden évben kimentünk eddig... Régen mindent megbeszéltünk, egész nap írogattunk egymásnak, most meg pl. azt is utólag mondta el, mikor már aláírták a szerződést, hogy vett egy lakást.
Azért fáj ez tényleg, mert eddig kb. a legjobb barátnőm is ő volt egyben, most meg hetente kétszer, ha beszélünk 3 mondatot.
Meddig tepernétek a helyemben, ha mindig nektek kell érdeklődni, mindig ti hívjátok a másikat mindenhová?
Mivel hülyeségeket írogattok folyamatosan, és nem fogjátok fel, hogy nem úgy van, ahogy ti, ismeretlenek állítjátok.
Nem akarom állandóan a bajomat fújni neki, ezt is leírtam többször. Időt. Szeretnék. Vele. Tölteni. Hányszor írjam még le? Ez nem azt jelenti, hogy azt akarom, üljön és hallgassa, mi nyomja a lelkemet. Hanem hogy menjünk erre-arra, érezzük jól magunkat és beszélgessünk. Bármiről!
"Attól, mert elmegyünk karácsonyi vásározni, még aznap, vagy megbeszélhetem vele azt is, ami a problémám."
Ezt írtad. Tehát ami lej9n nekünk és a tesódnak is h "shoppingolunk, csak közben panaszkodom majd" Jó szórakozás!!!
Drága Kérdező, ne foglalkozz itt néhány lelki analfabétával, akiknek fogalmuk sincs mi az a testvéri kapcsolat és olyanokat látnak bele a sztoriba, ami nincs. A gyengébbek kedvéért van 2 testvér, akik egymas legjobb barátnői, mindent meg tudnak beszélni. Egyiküknek van egy friss kapcsolata és hanyagolja a testvérét miatta, mitöbb bunkó vele. Ez egy undorító viselkedés,mert lehet nekem akármilyen pasim, a testvérem attól még a testvérem. És abban sem lenne semmi rossz, ha megbeszélnék, hogy a Kérdezőt mi bántja, hisz kivel lehetne a legjobban erről beszélni, ha nem az ember testvérével? Fogadni mernék ha valami baj lenne a kapcsolatával a kérdezőhöz rohanna egyből sírva.
Voltam hasonló helyzetben, én voltam a nővérem lelki támasza hosszú éveken keresztül, hoztam-vittem a gyerekeit, vigyáztam rájuk, de nemrég mikor eletemben először nekem lett volna rá szükségem, elérni sem tudtam, nemhogy találkozni vele. Azóta szánja bánja, hogy ő rosszul érzi magát ( ő érzi magát rosszul, majd még biztos megsajnalom), de engem már nem érdekel, leírta magát, hozzám már ne jöjjön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!