Hogy dolgozzam fel, hogy utál a testvérem?

Sosem volt túl rózsás a viszonyunk. Néha normális, és tök jól elvagyunk, támogat. Máskor viszont akaratomom kívül, mintha csak a létezésemmel is irritálnám. Egyszerűen nem tudok mit tenni. Idegesíti őt az,hogy létezem. Vagyis ezt érzem. Semmi szándékosat nem teszek pedig. Ha a közelében vagyok, érezhetően benne van ez az irritáltság. Mondok valamit anyámnak, ő meg a háttérben epés megjegyzéseket tesz, direkbe nekem szánva kommenteli amit mondok. Vagy pl. leültem az asztalhoz meggyet enni, ő ott ült, olvasott,csak forgatta a szemét, és sóhajtozott, azzal a mély megvetéssel, hogy "istenem".

Vagy például felteszek egy tök átlagos kérdést, ő meg felháborodva olyan hangnemben válaszol, mint aki meg van botránkozva azon, hogy nekem mi nem egyértelmű. Konkrétan majdnemhogy lüvölti a fejem. Senki mással nem beszél így a családban.

Ezek ilyen apró dolgok tudom, de a napokban nagyon érezhető volt ez a feszültség, és én halálkomolyan mondom, hogy nem tudom mit követtem el.

Miért utál? Ez annyira szomorú. Sírni tudnék. Ez fáj. Felesleges konfliktus az életemben, amihez semmi közöm. Nem én generálom. Vagy ha igen mivel? Nem tudok mélyebbre ásni, de egy dolog biztos. Ezt. Vele. Nem. Tudom. Megbeszélni.

Én 19L, ő 21L.

Valaki hasonló cipőben járt már? :(