Az öcsém hogy lehet ennyire nemtörődöm és hálátlan?
Az öcsémék sorra hozzák a rossz döntéseket már vagy 10 éve. Vettek hitelből egy lejtős telket kint a fenében, minden közlekedés is minden híján. Aztán hitelből építettek rá egy könnyűszerkezetes, 40nm-es házat, amiben négyen élnek. A két gyereknek közösen van egy akkora szobája mint egy spájz kb. A sógornőm munkakerülő, az öcsém a válság közepén felmondott, mert nem volt szimpatikus a főnöke. 3 éven át a mi autónkat használták amit csak tankolni kellett. Egy hónapban 2 hetet nálunk vannak a gyerekeik, a férjem minden reggel külön elviszi őket is a suliba/oviba. Visszük őket állatkertbe, múzeumba, játszóházba, veszünk nekik rendes ruhákat, tényleg mindent megteszünk. A férjem szerzett munkát az öcsémnek, jobb pénzért mint amennyiért ő dolgozott, de persze ez sem volt jó, és kínos helyzetbe hozta a férjemet a viselkedésével. Tehát ez az alap helyzet csak hogy értsétek.
Most szombaton a lányommal elmentünk vásárolni, a férjem meg a fiam focimeccsén volt. Lerobbant az autóm, és felhívtam az öcsém hogy kérlek vigyen minket haza, erre közölte hogy most sajnos nem tud, mert otthon van mind két gyerek és nem akar a sógornőm egyedül maradni velük (mert amúgy miért nem?). Szóval egyetlen szívességet kértem, az eddigi sok sok szívességért cserébe, és nem ment.
Ami még eszembe jutott: befenyíted őket gyámüggyel, kocsival, ha nem hajlandóak normális, felelősségteljes szülőkként viselkedni.
De ez már nagyon elkeseredett "megoldás".
És a kapcsolatotok bánja.
Én elperelném tőlük a gyerekeket, csak egy jó ügyvéd kell hozzá, meg persze bizonyíték hogy ti nevelitek, ruháztatjátok stb őket.
Legalább nekik jó legyen, ezek nem érdemlik meg hogy gyerekük legyen, úgy is ezekből lesz a lecsúszott alkesz drogos szülő, főleg ha már nem tartják el őket.
"Én elperelném tőlük a gyerekeket, csak egy jó ügyvéd kell hozzá, meg persze bizonyíték hogy ti nevelitek, ruháztatjátok stb őket."
Ja. Kit érdekel, hogy a gyerekeknek is vannak érzelmeik es nagy eséllyel szeretik a szüleiket.
Nyilván majd a szeretetből fognak enni meg tanulni..😂
Úgy gondolom a kérdezőtől sokkal több szeretet kapnak. Egyértelmű volt hiszen ha a saját szüleik szeretnék nem hagynák hogy 4ből két hetet legyenek csak veluk és nem egy ólban laknának hanem márcsak a gyerek boldogsága miatt is felemelnék a seggüket hogy küzdjenek és dolgozzanak, de persze láthatóan leszarják, az élményeket is csak a kérdező adja, a testvér semmit nem ad. Persze a szeretet fontos de azt sem kapnak otthon szegény gyerekek… hiszen ha fontos lenne nekik a gyerekek boldogsága nem hagynák hogy mások neveljék a gyerekeket. A másik fele hogy az ilyen féreg emberek azok akik a gyerekeken töltik ki a saját sikertelenségüket, ha nem kapnak majd tovább ingyen gyerek felügyeletet meg segítséget majd jön a folytonos üvöltözés, lelki és akár testi bántalmazás. Majd 16 évesen elküldik a gyerekeket fő állásban dolgozni hogy esélyük se legyen kitörni, szépen elveszik a pénzt hiszen világ életükben így éltek. Mások kárán.
Utolsó, érdekeli a kérdezőt az biztos, mivel akkor nem a szüleiket segítené.
Amúgy meg ha a szülök ennyire nyilvánvalóan veszélyeztetik a gyereket, akkor a gyermek érzelmeinek csak másodlagosaknak kéne lenniük.
16!
Neked nem megy az értő olvasas?
Kérdező! jó nagy balekok vagytok...
Nektek nincs életetek, hogy másét élitek?
2 hétre havonta más gyereke? Az autótok gyakorlatilag az övék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!