Éreztétek már azt hogy feleslegesek vagytok a családotokba?

A bátyám, a nővérem és a szüleim így négyen nagyon szép család voltak. Pont a szüleim vágya, két gyerek, egy fiú egy lány, 3 év különbséggel. Majd 2 évre rá én becsúsztam, véletlen baba voltam, nem akartak, csak anyu nem hisz az elvetetésben, ilyesmiben. Szóval a bátyám szuper, elvégezte az egyetemet nagyon sikeresen, a szüleim támogatásával, most dolgozik, és szép, és kedves, és egy tünemény menyasszonya van. A nővérem egyetemista, már egyedül él, nagyon sok barátja van, többek között az én volt barátommal jár éppen. (A srácnak igazából a szebb és arányosabb verzióm tetszett…). A szüleim mind a kettejükre büszkék, támogatják őket mindenben kb. Én még gimis vagyok, otthon lakom, velem nagyon szigorúak, meg lényegében leszarnak. Ma lettem 18 a szüleim a bátyáméknál vacsoráznak éppen, itthon várt a nagy semmi, mikor hazaértem. A barátaim fele csak a nővéremmel akar jóban lenni, egy jó barátnőm van, de ő éppen szerelmes, szóval sosem ér rá. Engem gyakran elfelejt a családom. Ha megkérem esetleg őket hogy valaki eljönne-e értem a suliba rendszerint elfelejtik vagy minimum 30 percet késnek. Én tudom hogy nem vagyok olyan mint a tesóim, de nem nagyon szeretek ennyit egyedül lenni.😅 Valamint hétvégente mindig látom a volt “nagy szerelmem” (ez viccesen hangzik), a nővéremmel az oldalán. A bátyám tökéletes esküvő előtti izgalmát is látom. Én pedig tudom hova szeretnék menni egyetemre, de a szüleim nem engedik, senki nem jöhet hozzám, és stb.