Rávehetem őket hogy ők is horják az anyukám ha már egyszer...de csak nálam lakik?

30!

Es? Az örökségnek köze nincs az ápolási. Egyetlen feltétele van, a verrokonsag. Ha a vila mai felére költözött volna és nulla köztük a kapcsolat, akkor is járt volna neki. Ha meg te anyádat a pénzért apoltad, te se vagy jobb 3gy fokkal sem.

"....agyilag zokni..."

"Arra van esze hogy otthonba ne menjen, amihez kéne ahhoz nincs."

De főzni azért jó?

Süt rólad, hogy rühelled anyád, mert meg mert öregedni és nem takarodik el az utadból a saját házából otthonba vagy a temetőbe.

Mert akárkinek a nevére került papíron az a ház így vagy úgy, azért erkölcsileg az az anyádé.

"Józsi, idén új rendszer lesz, mert nem győzöm szabadsággal anyánk orvosi ügyeit és ki fognak rúgni! Szóval úgy készüljetek, hogy 1x én, 1x meg ti viszitek, felváltva!"

#33

Szerintem nem fogalmaztam csúnyán, legfeljebb tárgyilagosan.

31-es! Egyszerű vagy, mint a faék és látszik, hogy soha nem ápoltál még senkit. Én nagyon szerettem édesanyámat, de évekig ápolni segítség nélkül egy demenciával küzdő személyt embert próbáló feladat. Minimum azt elvárná az ember, hogy a testvére segít neki ebben és nem arra hivatkozik, hogy ez a nők feladata. Bezzeg az örökségnél nem tiltakozott.

És igen, nagyon megterhelő az ápolás, és ha fogadni akarsz pár órára segítséget, az sincs ingyen. Nem beszélve arról, hogy aki ápol, nem tud 8 órában dolgozni, sőt leginkább sehogy, mert a végén 24 órában ott kell lenni a beteg mellett. Bármennyire is lelketlen erről beszélni, bizony ez kemény anyagi kérdés is a lelki és fizikai megterhelés mellett.

35!

Bunkó vagy, mint egy paraszt.

Szíves felvilagositasodra közlöm, hogy anyámmal, nayganyammal és a nagynénémmel 3gyutt apoltam az Alzheimeres nagyapamat, aki a diagnózis után 13 évvel halt meg. A kutyát nem érdekelte az örökség.

Nem mindenki olyan anyagias, mint egyesek.

37-es! Az első mondatodra nem is válaszolok, mert magától értetődik, hogy saját magad értékelted vele.

Azt hiszed, az élet olyan egyszerű, hogy az egyik családtag vígan elvan, a másik meg adja fel önmagát, esetleg a munkáját, egyszóval mindenét akár évekig, holott vannak testvérei, akiknek legalább akkora kötelessége lenne beleadni mindent?!

Miért gondolod, hogy az egyik vegyen a vállára mindent, a másik pedig úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne?! Szerinted ez a megoldás?

Teljesen más egyedül ápolni egy beteget, mint többnek felosztani egymás között. Te sem egyedül áldoztad fel magad és meggyőződésem, hogy fiatalon 13 évig egyedül belerokkantál volna az alzheimeres beteg ápolásába. Egyébként is miért kellene ezt mindenkinek felvállalni? Van aki nem képes rá sem lelkileg, sem fizikailag, az anyagiakról már ne is beszéljünk. Szerinted akkor szeretsz valakit igazán, ha feláldozod magad érte?

Ezért vannak a rokonok, testvérek, hogy a teher elosztódjon, ha pedig ez nem megy, akkor ott vannak a bentlakásos intézetek, ahol szakszerű személyzet foglalkozik a beteggel. Fogalmam sincs, miért elítélendő ez? Mennyivel jobb az, ha valaki, aki egyedül ápolja a gyógyíthatatlan beteget, maga is belerokkan, közben tönkremegy a házassága, a gyerekeivel, a saját háztartásával és önmagával sincs ideje és ereje törődni?!

Szerinted csak az a f..za gyerek, aki feláldozza önmagát és közben belülről már azt kívánja, bárcsak hamarabb véget érne ez a szenvedés? Arról nem is beszélve, hogy igencsak meg tud romlani a kapcsolat a beteg és az őt ápoló rokon között, mert mindegyik egy idő után kényszernek, büntetésnek érzi.

Ideje felébredi, hogy már nem a múlt században élünk és számtalan más megoldás van azon kívül, hogy egyetlen családtag eret vágjon magán, mert már nem bírja az ápolás miatt terheket.

#38-as, teljes igazad van, egy idős ápolása nagyon nehéz és megterhetlő feladat mind lelkileg, mind fizikailag.

De! Ne felejtsük el, hogy a kérdező döntött úgy akár évtizedekkel ezelőtt, hogy a szüleivel/anyukájával marad ahelyett, hogy önállósult volna és saját lakást, családot, egzisztenciát építsen. Ebben a szülők valószínűleg támogatták is, lakhatást nyújtották számára, segítettek a napi feladatokban, az unokákkal foglalkoztak, egyszóval a kérdező mindennapi életének szerves részét képezték. És ne felejtsük el a legfontosabbat: anyagi biztonságot adtak neki. Amivel nincsen semmi probléma és ez nem elítélendő!

Itt jön a testvér a képbe, aki úgy döntött, hogy külön lakásba, házba költözik, családot alapít, vállalja az ezzel kapcsolatos összes plusz tehert (gyereknevelés kérdése, lakáshitel törlesztése, több konfliktus, ház körüli feladatok elvégzése, önállósodás), ami a kérdező számára nem feltétlen volt évekkel/évtizedekkel ezelőtt kérdéses, hiszen a szülei tehermentesítették őt.

Most, hogy a szülők már idősebbek segítségre szorulnak, igenis a kérdezőre hárul a feladat, hogy segítse a szüleit nagyobb részben. Nyilván a testvérnek is kell segítenie és orvoshoz vinni, bevásárolni vagy egyéb ügyeket intézni.

Én úgy látom a válaszok alapján, hogy a kérdező irigy a saját testvérére, mert látja, hogy egy idősebb rokon ellátása mekkora teher valójában. IGAZA IS VAN, de Ő DÖNTÖTT ÍGY, mikor kivásárolta a testvére házrészét és miután úgy alakította az életét, hogy a szülői házban maradjon mire idősek lesznek a szülei.

Összegzésképpen: Kérdező, igazad van és amikor csak segítség kell, szólj a testvérednek. De el kell fogadnod azt is, hogy anyukád ellátása rád hárult és egészen egyszerűen azért, mert te élsz vele, te vagy fizikailag vele.

39!

Oh, csak nem? Ahogy te is a te előző kommented első mondataval? Csak próbáltam a te szintekre ereszkedni.

Az örökség és az ápolás továbbra sem függ össze. Az első egy jog, a második önként választott.

Vita részemről lezarva