Mit javasoltok, ha a testvérem nem beszél velem hónapok óta?
Egyébként az nagy előny, hogy Messengeren meg van minden, azaz hogy nem válaszolt arra, hogy felkérted tanúdnak vagy hogy elnézést kértél tőle.
"Megírta, mit szeretne névnapjára, de sajnos nem tudtátok beszerezni."
Azért ne haragudjon már meg a világ, de én senkitől, senkitől nem várnám el, hogy a névnapi ajándékomért órákat utazzon a fővárosba majd vissza!!! Úgy, hogy terhes is közben az illető és egyértelműen el vannak havazva. Ez a bunkóság!
Szerintem tesód egyszerűen csak irigy. Neked kezd kialakulni az egzisztenciád, párod van, családod lesz, saját, felújított házatok lesz. Az egész névnapi cirkuszt hülyeségnek tartom; egy felfújt lufinak, egy kreált indoknak, amiért nem akar beszélni veletek.
Én a helyedben azt tenném (nekem ennyit érne az egész), hogy Messengeren még egyszer írnék neki, hogy ne haragudjon, így jött ki, részben a mi hibánk is, de ez nem ő ellene van, hanem mert elfoglaltak vagyunk (és van fontosabb dolgunk is, mint az ő ajándéka meg a névnapja - csak zárójelben jegyzem meg :))
Ezután pedig közömbösen, távolságtartóan beszélnék vele a családi összejöveteleken. Messengeren is csak néhány szóban válaszolnék.
Ez van, lehet én sértődékeny típus vagyok, de engem mindenesetre eléggé felidegesít, amikor egy névnapból ekkora patáliát csinálnak a családtagok.
#8 kb. mindenről beszámoltunk, mivel ez az elvárt. A munkások érkezése fix volt és előre egyeztetett, a névnapot mi nem tudtuk előre, előtte való délután szóltak. Ezt írtam fentebb is.
Nem gondolom, hogy a babavárásról bárki is alkothatna ilyen véleményt, főleg miután minden körülmény adott a baba számára, a fiút pedig nem tegnap óta ismerem.
Nem csak a névnapról van itt szó, hát még a gyerekvállalásba is beleszólt volna a kedves tesó. :) Egyértelműen nem tudja a helyét a világban, a kapcsolat meg gondolom nem most romlott el köztük. Az pedig óriási hiba, hogy az anya nem a kérdező pártján áll... Bár ez valamiért mindig így van, hogy az elkényeztetett gyereknek néznek el mindent a szülők és várják el a korrekt tesótól, hogy csicskuljon be ő is, aztán van a sértődés, ha az nyilván nem akar.
Gondolom a tesód tipikus elkényeztetett királykisasszony. Hagyd, ezzel a típussal kapcsolatban nem tudsz mit tenni, főleg ha már felnőtt, és még mindig azt hiszi, hogy mindenki érte létezik a világon.
köszönöm #11-es, 13-as! Nagyon sok erőt adott, amit írtatok! és igazatok van sajnos.
Húszas éveink felében vagyunk mindketten egyébként.
"ez valamiért mindig így van, hogy az elkényeztetett gyereknek néznek el mindent a szülők és várják el a korrekt tesótól, hogy csicskuljon be ő is"
- ezt százszor is upvoteolnám, ha lehetne, mert nagy igazság!
Kérdező, gyerekkorotokban is voltak hasonló szituációk?
Ami az elkényeztetésről szól, volt. Nem voltunk gazdagok sosem ez tény. Amikor szakmát tanultam én diákmunkáztam mellette, hogy tudjak venni magamnak ruhát, illetve mindig tudjak mit enni és legyen nálam egy kis pénz. Minden hétvégén mentem+néha suli után is. Amikor elvégeztem az iskolát (2év), lett rendes állásom és rendszeresen adtam is haza. Ő ekkor kezdte a szakmát tanulni. Ő sosem diákmunkázott, nekem sem volt elvárás persze. Viszont én akkor sosem kaptam zsebpénzt, mondván nekem van pénzem. A húgom mindig kapott, állandóan vásárolni járt. Sosem tettem szóvá, mert nem sajnáltam tőle. Ő viszont később sem adott haza. Amikor elköltöztem is elvárták volna, hogy adjak haza és volt egy megjegyzése is a húgomnak, mi szerint: "más dolgozni járó nővérek adnak pénzt a húguknak". Ez valahogy nagyon megmaradt bennem.
Illetve, amikor később anyánkat baleset érte, én maradtam otthon vele hetekig szabadságon és ápoltam. Ő sem lakott már otthon akkor és egyszer sem jött el segíteni neki mondván nincs pénze hazautazni, ezért én adtam neki arra, hogy hazajöjjön. Hozzáteszem volt pénze, állandóan félre rak, csak sajnálta. Ez elszomorított nagyon.
HA ez így volt akkor neked semmi okod aggodalomra. Hisztis a testvéred, ráadásul egy sz@ros névnap miatt már bocs. Nem kaptam meg azt amit akart úgy ahogy akarta és nem ő mondta meg mit hogyan csinálj az életben most veri a fenekét a földhöz. Illetve te békülj vele ezek után. Aham hógyne.
Ha megvan az ajándéka, írsz neki hogy jöhet érte, kap sütit ha mosolyog és köszön, de ellőre be kell jelentkeznie mert nem értek mindig rá. Ennyi. Nem kell keresni. Majd megtanulja milyen az élet akkor meg menni akar, meg találkozni csak veletek lehessen egy keveset.
Egy darab névnap miatt mert nem értek rá. Ohh Hány éves a tesód? Ilyen en bedurcázni mint valami 8 éves kisgyerek mikor nem kapja meg a Barbit vagy játék autót amit kinézett. Komolyan... Tesód oké, de ez nem jogosítja fel mindenre. Ráadásul ettől még viselkednie kell.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!