Aki születésétől kezdve utálta a kistestvérét, miért érzett így?

#32

Ahogy a 13. hozzászólásomban írtam, nem szeretni kell. Csak nem kell gyűlöletből ész nélkül terrorizálni, sokkal mélyebb károkat okozva neki azoknál, mint amiket ő okozott. Hogy ez nálatok jelen van/volt-e vagy sem, döntsd el te, én innen nem tudom megítélni, nem is feladatom, nem is jogom.

Részemről azt mondom, bár szartak volna inkább a cipőmbe, komolyan. Felőlem többször is. Nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy bárkinek örömmel vagy nyugalommal kéne fogadnia, ha a cipőjébe szarnak. De érted...azt rövid időn belül ki tudtam volna heverni, emez meg örökre rám nyomta a bélyegét. Nem a cipőmre, nem a hétvégémre, nem a pihenésemre, nem a dolgozataimra, rám.

Annyi mindenkit nem szeretünk. Osztálytársakat, szomszéd kölyköket, akárkiket. Olyanokat mégsem művelünk velük, mint amikről a 27-es válaszoló is írt. Vagy ha mégis, az bullying, amiről közmegegyezés van, hogy nem normális dolog. Akkor sem normális, ha a testvéred csinálja veled 0-24-ben, otthon is.

Nem csak a szadizmus meg a szeretet létezik. Furcsa, hogy csak ebben a kettőben gondolkodsz, vagy nem érted, hol a határ a nemszeretés és aközött, amiről írok. Van a kettő közt sokminden, akár még a normális utálat is, ami nem aljasodik az előemberi kegyetlenség szintjére. Ha az nem elég, miért nem? Elhiheted, én sem szerettem a nagyobb testvéremet (mit szerettem volna benne?), de nem akartam volna megkínozni. Ahogy állatokat meg más embereket sem akarok megkínozni. Alap empátia. Nem vagyok embertelen véglény.

Ennyi erővel én is mondhatnám, hogy sokat elárul, hogy téged nem védtek meg a szüleid.

De, úgy van, ahogy előadom. Nyilván a legdurvább dolgokat akkor csinálta, amikor kettesben maradtunk. Segítséget kérni, beárulni nem mertem, mert utána még jobban megvert volna. A szüleink nem lestek minket egész nap, mikor már elvárható volt, hogy folyamatos felügyelet nélkül is életben maradjunk. Sokszor a nagymamánkra bízva hagytak, aki szintén nem minket bámult, hanem csinálta a dolgát a kertben és a konyhában. Gondolták, eljátszunk vagy együtt vagy külön. Hiába nem volt muszáj együtt játszanunk, nem kerülhettük el mindig egymást, mert egy házban éltünk, egy csomó mindenünk közös volt, egy helyen voltak a játékaink, sokáig az ágyunk is. Anyám talán összesen néhányszor eresztett el egy halk és fáradt "ne bántsad már"-t. Nem igazi védelem volt, csak azt akarta, hogy nyugalom és csend legyen. Olyankor előre retteghettem a következő alkalomtól, amikor kilép az ajtón.

Még mindig nem a szeretésről vagy nemszeretésről van szó, nem tudom miért lovagolsz ezen. Az aránytalan és embertelen bántásról van szó. Nem egy olyan választ kaptam, amiben nem ez volt a helyzet. Például a 30-as válaszoló húga tényleg ördögien gonosz volt, ráadásul annak ellenére, hogy a válaszoló szerint mindig próbáltak felé nyitni

(az eset, amit ő leírt, szintén sokkal rosszabb még a cipőbe szarásnál is, pedig kistestvér csinálta). Több más válasz is szemétkedő kistestvérről szól, ami szintén nem illik az én helyzetemre, mert nem szemétkedtem. Ha szemétkedtem volna, akkor tudnám, miért kaptam azt, amit, még ha esetleg túlzó is volt.

Ugyanakkor azt nem emelte ki senki, hogy ő ne kegyetlenkedett volna olyan módon, mint amiről a 27-es vagy én írtam. Furcsállom, hogy senki nem kérte ki magának, de lehet, hogy csak nem ezt látták a kérdés lényegének.

Neked is írtam, hogy nem biztos, hogy nálatok az volt a helyzet, mint nálunk, mégis magadra veszed.