25 évesen lesz testvérem! Ti hogyan reagálnátok?
Szerintem elég hülye ötlet.
Amikor én születtem, anyámék 40, illetve 41 évesek voltak és nagyon szar úgy felnőni, hogy mások szülei még javában középkorúak, élik az életüket én meg eközben látom a saját szüleimet megöregedni, meghalni.
Az idősebbik nővérem 19 volt, amikor megszülettem, kb. 2 éves koromban el is költözött. Nálatok még ennél is nagyonn a korkülönbség, úgyhogy tapasztalatból mondom, hogy ne számíts rá, hogy közeli kapcsolatot fogtok ápolni.
21-es: úgy érzed, jobb lett volna meg sem születned?
Kérdező: szerintem ez baromira a szüleid dolga.
Nekem 26 éves koromban született féltestvérem. Ráadásul elmérgesedett családi viszony van azon az oldalon, egy darabig nem értettem az ötvenes apámnak minek kellett egy gyerek.
De később összeállt a kép, Facebookon menőzik vele, hogy ő az év apja, anélkül hogy akár hozzám szólt volna bármit is az elmúlt 10 évben.
Az elején mérges voltam, hogy ez a sok ember, aki sztárolja őt a neten, azt se tudja, hogy van már neki gyereke, csak azok le vannak sz.rva. De rájöttem, hogy nem ér ennyit, letiltottam azóta legalább nem idegesít fel.
Szerintem meg az a baj, hogy az emberek túl sok olyan dologgal foglalkoznak, ami nem tartozik rájuk. Ez sem. Ahhoz azért elég hamar el kéne hunynia a szülőknek, hogy a nagy testvérnek kelljen a kisebbet felnevelnie. De még az sem kötelessége.
Én 41 évesen szültem, de nem tervezem, hogy 60 éves koromra a föld alá kerüljek, de ha így volna is, addigra meg azért lehetőleg az alapok úgyis megvannak a gyereknek.
Hogy kinek mennyi türelme és energiája van, abba inkább ne is menjünk bele. (22-es)
Én személy szerint nagyon rosszul viseltem volna, nem tudtam volna testvérként tekinteni 25 év korkülönbséggel egy kisgyerekre.
Kitartást, ha így lesz, próbálj nyitottan hozzá állni és keresni valami jó oldalt a helyzetben, remélem, hogy végül jól alakul.
Annyira "imádom" amúgy ezt az oldalt, hogy aki leírja a saját tapasztalatát, azt lepontozgatják és az van felpontozgatva, aki még nem volt hasonló helyzetben :D
26. Ja, szerintem a legtöbben nem terveznek 60 évesen meghalni, de ez az ország pont arról ismert, hogy tele van egészséges életmódot követő emberekkel, akik még 60 évesen is kicsattannak az egészségtől és annyi energiájuk van, ha nem több, mint egy 20 évesnek.../s
Ha valaki 40 felett gyereket vállal, szerintem nagyobb az esélye, hogy a gyerek úgy fog felnőni, mint én...
Amúgy meg a kérdés az volt, hogyan reagálnánk és én leírtam, hogy mivel konkrétan átéltem ezt (igaz, én voltam a kései gyerek a sztoriban), szerintem lenne hozzá egy-két szavam, nem csak annyi, hogy "ődóguk".
Arról nem beszélve, hogy ennyi idősen már elég magas az esélye annak, hogy a születendő gyereknek mindenféle egészségügyi problémái lesznek, autista lesz, stb. Szerintem aki direkt kiteszi ennek a születendő gyerekét, mert neki 40+ évesen jut eszébe, hogy ő most akar babázgatni, arra nem sok jót tudok mondani.
Szerintem itt a legnagyobb gond az az, hogy 25 év korkülönbség esetén sosem fogtok egymásra testvérként tekinteni. Pláne, ha már saját életed van és nem egy háztartásban éltek. Amúgy nem ítélem el a szüleidet, de tény és való, hogy hatalmas felelőtlenség. Kívánom, hogy sokáig fittek és egészségesek legyenek és legyen erejük felnevelni azt a gyermeket, ha összejön, viszont a biológia törvényei ellen harcolni nem lehet.
példának csak azt tudom felhozni, hogy általános iskola első osztályába értem az 51 éves nagymamám az osztálytársamért, meg az 53 éves anyukája jött, aki tényleg úgy viselkedett a saját gyerekével, mintha az már az unokája lenne inkább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!