Mit csináljak, ha nem bírom már a bolond testvéremet?

26/N vagyok, a testvérem 35/F.

Egyetem végéig nem volt vele baj, majd valamiért "bekattant", és onnantól kezdve nincs szociális élete, bújkál a postás, stb. elől (pl ha idegen jön a házba akkor bezárkózik egy szobába. Ha rokonok jönnek, akkor is, sőt, amikor a nagymamám haldoklott, akkor is inkább nem jött segíteni). Dolgozni dolgozik.

Most a covid miatt egy házban élek vele meg apukámmal, viszont egyre rosszabb a helyzet. Az egész már régóta tart, de tavaly ilyenkor borultam ki. Államvizsgáztam, és akárhova mentem, jött utánam és lesett. Ablakon, mindenütt. Megállt messziről, és bámult. Próbáltam Apukámmal beszélni, de ő csak legyintett, hogy a tesóm játszik. Mezítláb megy ki a kertbe, télen is egy szál pólóban, nem vesz fel dzsekit, pulcsit sem. Most is mezítláb ment ki, majd úgy jön be a házba. Én mosogatok utána, van, hogy eleszi előlünk a kaját és nem szól, hogy elfogyott. Még 3 éve beverte az ajtót idegességében. Sokszor csapkodja a tárgyakat, ha ideges, illetve teli torokból káromkodik a szobájából. Ha megkérem valamire (pl, hogy Apukámnak online órája van, legyen csendben) akkor "cümmög" rám. Sokszor alsógatyában mászkál itthon, hiába KÉRI MEG APUKÁM, hogy ne tegye, mert én is itt lakom.

Apukám tudja, hogy milyen, de úgy van vele, hogy a gyereke és szereti. Szerintem van valami, amiről nem tudok, mert akárhogy szóba hozom, Apukám nem akar erről beszélni meg felmegy a vérnyomása.

Viszont én már ott tartok, hogy "félek" tőle. Nem tudok vele egy szobában lenni, sőt, ha hallom, hogy pl. jön a konyhába én elfutok a szobámba. 26 évesen itt tartok és nem tudom, mit tegyek. Amint látom, szorongok. Nem tudom elmondani, de látom a tekintetén, hogy nem százas. Szorongok. Alapból a covid előtt kollégista voltam, és így haza kerültem (nagyon nehéz szakon vagyok most mesteren, azért nem dolgozom mellette, illetve én később kezdtem az egyetemet egy betegség miatt, így apukámmal megbeszéltük, hogy júniustól már dolgozom, csak ez az év volt nehéz). Szóval igazából most ott tartok, hogy nem merek egy szobában sem meglenni, zárom az ajtómat minden este, és szorongok.

Ha hallom, hogy jön, bebújok valamelyik szobába.

Reggelente sokszor úgy mos fogat, hogy hallom, hogy megáll az ajtóm előtt. Én mosogatok helyette, én cipekedek mert abban sem segít, semmiben nem segít itthon.

Mit tehetnék, hogy amíg vége ennek a Covid-nak, könnyebb legyen? Nagyon kivagyok már, sokat sírok a szorongás miatt, illetve pszichológushoz is járok.