Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Mit csináljak, ha nem bírom...

Mit csináljak, ha nem bírom már a bolond testvéremet?

Figyelt kérdés

26/N vagyok, a testvérem 35/F.

Egyetem végéig nem volt vele baj, majd valamiért "bekattant", és onnantól kezdve nincs szociális élete, bújkál a postás, stb. elől (pl ha idegen jön a házba akkor bezárkózik egy szobába. Ha rokonok jönnek, akkor is, sőt, amikor a nagymamám haldoklott, akkor is inkább nem jött segíteni). Dolgozni dolgozik.


Most a covid miatt egy házban élek vele meg apukámmal, viszont egyre rosszabb a helyzet. Az egész már régóta tart, de tavaly ilyenkor borultam ki. Államvizsgáztam, és akárhova mentem, jött utánam és lesett. Ablakon, mindenütt. Megállt messziről, és bámult. Próbáltam Apukámmal beszélni, de ő csak legyintett, hogy a tesóm játszik. Mezítláb megy ki a kertbe, télen is egy szál pólóban, nem vesz fel dzsekit, pulcsit sem. Most is mezítláb ment ki, majd úgy jön be a házba. Én mosogatok utána, van, hogy eleszi előlünk a kaját és nem szól, hogy elfogyott. Még 3 éve beverte az ajtót idegességében. Sokszor csapkodja a tárgyakat, ha ideges, illetve teli torokból káromkodik a szobájából. Ha megkérem valamire (pl, hogy Apukámnak online órája van, legyen csendben) akkor "cümmög" rám. Sokszor alsógatyában mászkál itthon, hiába KÉRI MEG APUKÁM, hogy ne tegye, mert én is itt lakom.

Apukám tudja, hogy milyen, de úgy van vele, hogy a gyereke és szereti. Szerintem van valami, amiről nem tudok, mert akárhogy szóba hozom, Apukám nem akar erről beszélni meg felmegy a vérnyomása.

Viszont én már ott tartok, hogy "félek" tőle. Nem tudok vele egy szobában lenni, sőt, ha hallom, hogy pl. jön a konyhába én elfutok a szobámba. 26 évesen itt tartok és nem tudom, mit tegyek. Amint látom, szorongok. Nem tudom elmondani, de látom a tekintetén, hogy nem százas. Szorongok. Alapból a covid előtt kollégista voltam, és így haza kerültem (nagyon nehéz szakon vagyok most mesteren, azért nem dolgozom mellette, illetve én később kezdtem az egyetemet egy betegség miatt, így apukámmal megbeszéltük, hogy júniustól már dolgozom, csak ez az év volt nehéz). Szóval igazából most ott tartok, hogy nem merek egy szobában sem meglenni, zárom az ajtómat minden este, és szorongok.

Ha hallom, hogy jön, bebújok valamelyik szobába.

Reggelente sokszor úgy mos fogat, hogy hallom, hogy megáll az ajtóm előtt. Én mosogatok helyette, én cipekedek mert abban sem segít, semmiben nem segít itthon.


Mit tehetnék, hogy amíg vége ennek a Covid-nak, könnyebb legyen? Nagyon kivagyok már, sokat sírok a szorongás miatt, illetve pszichológushoz is járok.


2021. ápr. 1. 12:27
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
80%

Ő nem dolgozik, vagy nem tanul?

Amúgy nem te írtál ki korábban olyan kérdést,amiben az szerepelt, hogy amikor iszik, idegesítően nyög, meg büdös is?

2021. ápr. 1. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim ***** válasza:
93%
Ja bocsi, az első mondatban írtad, hogy dolgozik.
2021. ápr. 1. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim ***** válasza:
99%
szociális alapon most is kaphatsz kollégiumot, próbáld meg, hátha... nincs valaki barátnőd vagy szaktársad, akihez átköltözhetnél?
2021. ápr. 1. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
93%
Amúgy arról nem tehet, hogy megkattant. Zárd az ajtód, ha félsz tőle.
2021. ápr. 1. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim ***** válasza:
99%
Mindenképpen segítségre lenne szüksége a testvérednek. Beszélgessetek vele sokat, próbáljátok rávenni hogy járjon orvoshoz.
2021. ápr. 1. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

De, én írtam ki azt is, csak azóta rosszabbodott a helyzet. Antidepresszánst szedek, pszichológushoz járok, és egyre rosszabb.

Apukámmal is próbáltam többször beszélni, semmi haszna a próbálkozásaimnak. Tudom, nehéz tanácsot adni, de ha már kiírhatom, könnyebb, mert barátaimmal sem lehet erről beszélni sajnos.


Én szakkollégista vagyok, volt olyan barátnőm, aki szintén családi helyzet miatt írt kérelmet, közölték, hogy senki nem mehet vissza.

Dolgozik, otthonról, a munkáját simán elvégzi, azzal nincs baj.

Sajnos nincsenek olyan barátnőim, akik lennének, azok az ország másik végében laknak. Májustól dolgozom, csak már addig is nehezen bírom.

2021. ápr. 1. 13:01
 7/42 A kérdező kommentje:

5. Köszönöm.

Sajnos nem lehet, amint olyan témát vetünk fel, amit támadásnak érez, ránkcsapja az ajtót, vagy ránk üvölt, hogy NEM.

Még nem bántott minket sosem, de én kinézem belőle, hogy ha nagyon felidegesíteném, nekem jönne.

2021. ápr. 1. 13:02
 8/42 anonim ***** válasza:
99%
Huhh ez elég ijesztő még leírva is, nemhogy átélni ezeket :( azt tudom javasolni, hogy minél előbb vigyetek el szakemberhez, akkor is, ha nem akarja, mert lehet ez csak rosszabbodni fog kezeletlenül. Látatlanban nehéz megmondani, mi lehet a baja, de vmi tuti nem oké, a végére kellene járni. Szülők tudnak ebben segíteni?
2021. ápr. 1. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 anonim ***** válasza:
94%
Tehát úgy érzed, hogy közveszélyes? Akkor viszont valahová be kellene zárni, mert így veszélyben vagytok.
2021. ápr. 1. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
18%
Ha jól érzékelem, akkor végülis eddig még nem bántott téged, csak "gyanúsan", illetve zavartan viselkedik, és te félsz tőle. Ő tudja, hogy te szorongsz a viselkedése miatt és pszichológushoz jársz? És apukád tudja? Ha igen, számára ez a helyzet így elfogadható? Miért az akadálya, hogy együtt hármasban megbeszéljétek ezt a helyzetet, mondjuk közös étkezésnél (ha van ilyen)? Javaslom, hogy tanulj relaxációt, mindfulness-t a szorongás és aggódás kezelése érdekében.
2021. ápr. 1. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!