Mit csináljak, ha nem bírom már a bolond testvéremet?
26/N vagyok, a testvérem 35/F.
Egyetem végéig nem volt vele baj, majd valamiért "bekattant", és onnantól kezdve nincs szociális élete, bújkál a postás, stb. elől (pl ha idegen jön a házba akkor bezárkózik egy szobába. Ha rokonok jönnek, akkor is, sőt, amikor a nagymamám haldoklott, akkor is inkább nem jött segíteni). Dolgozni dolgozik.
Most a covid miatt egy házban élek vele meg apukámmal, viszont egyre rosszabb a helyzet. Az egész már régóta tart, de tavaly ilyenkor borultam ki. Államvizsgáztam, és akárhova mentem, jött utánam és lesett. Ablakon, mindenütt. Megállt messziről, és bámult. Próbáltam Apukámmal beszélni, de ő csak legyintett, hogy a tesóm játszik. Mezítláb megy ki a kertbe, télen is egy szál pólóban, nem vesz fel dzsekit, pulcsit sem. Most is mezítláb ment ki, majd úgy jön be a házba. Én mosogatok utána, van, hogy eleszi előlünk a kaját és nem szól, hogy elfogyott. Még 3 éve beverte az ajtót idegességében. Sokszor csapkodja a tárgyakat, ha ideges, illetve teli torokból káromkodik a szobájából. Ha megkérem valamire (pl, hogy Apukámnak online órája van, legyen csendben) akkor "cümmög" rám. Sokszor alsógatyában mászkál itthon, hiába KÉRI MEG APUKÁM, hogy ne tegye, mert én is itt lakom.
Apukám tudja, hogy milyen, de úgy van vele, hogy a gyereke és szereti. Szerintem van valami, amiről nem tudok, mert akárhogy szóba hozom, Apukám nem akar erről beszélni meg felmegy a vérnyomása.
Viszont én már ott tartok, hogy "félek" tőle. Nem tudok vele egy szobában lenni, sőt, ha hallom, hogy pl. jön a konyhába én elfutok a szobámba. 26 évesen itt tartok és nem tudom, mit tegyek. Amint látom, szorongok. Nem tudom elmondani, de látom a tekintetén, hogy nem százas. Szorongok. Alapból a covid előtt kollégista voltam, és így haza kerültem (nagyon nehéz szakon vagyok most mesteren, azért nem dolgozom mellette, illetve én később kezdtem az egyetemet egy betegség miatt, így apukámmal megbeszéltük, hogy júniustól már dolgozom, csak ez az év volt nehéz). Szóval igazából most ott tartok, hogy nem merek egy szobában sem meglenni, zárom az ajtómat minden este, és szorongok.
Ha hallom, hogy jön, bebújok valamelyik szobába.
Reggelente sokszor úgy mos fogat, hogy hallom, hogy megáll az ajtóm előtt. Én mosogatok helyette, én cipekedek mert abban sem segít, semmiben nem segít itthon.
Mit tehetnék, hogy amíg vége ennek a Covid-nak, könnyebb legyen? Nagyon kivagyok már, sokat sírok a szorongás miatt, illetve pszichológushoz is járok.
válasza: válasza:17, akkor nem olvastad el a másik kérdést. Alatta kommentben írja hogy 40, elírta a 35-öt.
Kort pedig nem "kerekítünk" 40-ről 35-re.
Sőt, most már ugye 41-ről, ha tavaly volt 40.
Köszönöm a sok választ!
Igen, akkor kerekítettem, hogy érzékeltessem, felnőtt.
Nyilván nem mindent írtam le. Az ajtót nem becsapta, hanem betörte. Egy hatalmas lyuk volt a közepén, szétverte. Emlékszem, hogy akkor egy szobában húztam meg magamat, és féltem.
Akik írták, hogy üldözési mániám van, meg hogy utálom. Nos, tudom, hogy így jön le, de nem velem van a baj. Mint írtam, a nagyszülei is aggódnak, hogy mi lesz vele, a többi testvérem is látja, hogy baj van vele (csak ők MÁR nem laknak itt, de vele éltek hosszú évekig ők is). Velük is próbáltam erről beszélni, hogy mi hogy legyen, mit tehetnénk, de szerintük is reménytelen a helyzet.
Régen beszélgettem vele, azt néztem, amit ő akart a tv-ben, hogy töltsünk együtt időt, de teljesen belefáradtam. Amikor lesett, nem beszélgetni akart. Úgy képzeljétek, hogy pl. ültem a teraszon, és az üveges ajtón keresztül állt, és lesett. Amikor oda néztem, röhögött egyet és elment. A kertben ugyanez. Ültem, tanultam. Messziről nézett, majd mikor oda néztem röhögött és bement a házba.
Amikor beszélgetni akar, akkor oda jön magától és beszélget, mint ahogy tegnap is tette például.
Általában mindig a háziállatokról beszél, azon kívül semmiről. Senkihez nem kötődik. Apukámnak világéletében az volt az álma, hogy gyerekei legyenek, és szerintem ezért ilyen a tesómmal. Mondta is nekem, hogy a gyerekek a mindenei. Illetve apukám már idős.
Nos, hogy mi lesz vele, ha Apa már nem lesz? Nem tudjuk, ez aggasztja a nagyszüleit is. Ők is azt kérdezik, hogy mi lesz vele? De ők is megrősítettek, hogy nem lehet tesómmal beszélni, ők is próbálták már számtalanszor.
Tudom, hogy nem vagyok hibátlan, én kiskori dolgok miatt kezeltetem magamat (anyukám alkoholista volt, és 3 évig pánikos voltam, most nem akarom kifejteni). Illetve nem vagyok érzéketlen sem, amikro Nagymamám haldoklott, csak Apa, a párja, és én ápoltam, egyik tesóm sem jött segíteni, ez az idősebb tesóm sem, ő onnantól kezdve, hogy nagyi rosszul volt, magára hagyta, pedig egy házban éltek.
Remélem, hogy nagyjából mindenre tudtam reflektálni.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!