Párom diszlexias testvérét fogadjuk be, hogy velünk lakjon, vagy inkább fizessünk neki albérletet?

Ha albiban el tudja magát látni, akkor nem olyan fokú az a fogyaték.

Ha még nincs 18, és örökbe fogadjátok, még támogást is kaptok érte. :)

Attól függ, hogy mik a valós problémái, mert a visszamaradottság egyáltalán nem egyenlő a diszlexiával...

Ha, tényleg, muszáj nektek segíteni rajta és nem tudjátok a szülőknél elhelyezni, akkor gondolkodjatok azon, hogy plusz költségként bírjátok-e az albérletét fizetni, mert nem olcsó mulatság.

Ha viszont befogadjátok, akkor anyagilag olcsóbban jöttök ki esetleg kérhetitek, hogy szálljon be a költségekbe.

Miért kellene nektek istápolni egy olyan embert, aki önálló életvitelre képes? A diszlexia nem olyan állapot, ami bárkit is akadályozna bármiben, ami az önállósággal kapcsolatban. Mert ha elvan egy külön albiban, akkor képes rá, és akkor legyen képes önmagát fenntartani is. Ha nincs, akkor meg önálló életvitelre képtelen, akkor más megoldást kell keresni, de azt se neked.

A kérdésre a válasz: nem. Egyiket sem. A saját életemet akarom élni, magamra keresni, nem egy számomra vadidegenre, otthon pedig nem kívánok senkihez alkalmazkodni a páromon kívül. +1 fő felesleges konfliktusforrás. Önzőség? Lehet, de egy életem van, és nem más döntéseinek következményét akarom elszenvedni, ha arról van szó, el tudom én is b...ni a dolgokat, nem kell hozzá segítség. A párod családja oldja meg, elsősorban a szülei, ha már eddig nem tették, az ő felelősségük. Ha meg nem olyan szinten nem fogyatékos, hogy ezek szerint önálló lakásba is mehetne, akkor nincs miről beszélni. Felnőtt ember.