Nem beteges ez egy kicsit testvéri kapcsolatban?
Szerintem az összes ilyen családos-meztelenkedős kérdéseket ugyanaz írja ki.
Az anyukával együttfürdős 14 éves lány, a 4 éves hugával együtt fürdő 16 éves lány akit még apuka is nézeget és paskol.
Undorító hogy ezeket itt meg lehet tenni! A valódi áldozatoknak csak ártanak vele.
Szerintem nem véletlenül van megtanítva a kislánynak X évesen, hogy a puncijához saját magán kívül, csak is az orvos nyúlhat engedéllyel. Szerintem egy 11-14 éves lányban már kikéne alakulnia egy olyan értékrendnek, hogy magától is tudja, hogy ez egy testvéri kapcsolatban már túl intim.
Egy felnőtt nő sem menne az apjához kivizsgálni magát, ha nőgyógyász lenne, mert kellemetlen lenne számára, ugyebár.
Én biztos nem segítenék ilyenekben a húgomnak, mert maga is képes rá, csak tanácsot adnék. Az meg, hogy elmegy kozmetikushoz, vagy megkéri a legjobb barátnőjét az most megint egy teljesen más dolog.
Csak is kizárólag akkor segítenék, ha valamilyen oknál kifolyólag tényleg nem tudná maga megcsinálni, mert teszem azt, eltörtek a kezei, lebénultak, amputálni kellett, vagy valamilyen betegsége van. De akkor is inkább egy nőneműt, pl. anyát kérném meg, vagy a barátnőmet, esetleg elvinném kozmetikushoz.
#12 Attól, hogy te prüd "kipspolgár" vagy, attól amiket leírtál ott normálisak.
Nem megbántani akartalak.
De te megbántasz egészséges, normális embereket a #12-es válaszodban lévő valótlan állításokkal is.
Le lettem pontozva, de azért kíváncsi lennék, hogy hol írtam rosszat.
Bocsánat, nyílván a szüleje is oda nyúlhat gyerekként, ha olyanja van, pl. be kell kenni. Később meg majd a párja is. Az meg úgy gondolom, hogy természetes, hogy segít az ember a testvérének olyanban, amit tényleg nem tud megcsinálni magának, mert tegyük fel konkrétan nincs keze. A betegség alatt ritka betegségekre gondoltam, amik korlátoznák a mozgásban, mert vannak ilyenek. Nyílván egy megfázás miatt nem segítenék ilyenben.
#16 Azért nem hiszem, hogy egy apának a lányát kéne néznie...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!