A húgommal mit lehetne tenni? Hogyan lehetne rávenni arra, hogy csináljon valamit és tanuljon?

Ti normálisak vagytok?

A kérdezőnek is elhunytak a szülei.

És azért nem ugyanaz egy kamasz tesot nevelni, mint egy sajátot.

Nyilván szereti de az más.

És ha megmondod neki, hogy ha így folytatja akkor lehet hogy el kell mennie a gyerekotthonba?

Vagy n.tudom mi a pontos neve.

Vagy vegyél neki egy macskát, kiskutyát, ami belefér.

Persze ha tanul.

Hasonló korú voltam mikor az egyik nagyszülőm halt meg, és igazából nekem pár dolog segíthetett volna (bár sose voltam jó tanuló):

-ha áttesznek waldorfba

-ha magántanuló lehettem volna

-ha akkor beszélhetek róla amikor én akarok és nem nyüstölnek ismerősök a témával mert fájt beszélni róla

Mit mondott neki a szakember? Ne vallasd hanem érdeklődj, mondjuk mert gondolkozol rajta hogy te is mész és érdekel mit tapasztalt.

Ne papolj neki, hanem kérdezd dolgokról, beszélgess vele: próbálj meg rájönni arra, hogy most milyen lett a világképe, mi segítene neki, és hogyan változtathatna meg.

Hogyan beszél veled mikor kéred valamire, miket mond? Gondolom jó a kapcsolata a férjeddel, ha fociznak, neki mit mesél a húgod?

Utolsó vagyok, a szülők rámerőszakoltak a kisállatot és nem volt annyira nyerő nálam. Remek volt, hogy gyász közben van még egy dolog amiért felelősséggel tartozom... Pedig nincs bajom az állatokkal, de akkor az időpont marhára nem volt alkalmas erre.

Ja és tudom, hogy a szülők meg a nagyszülők halála nem azonos, de megértem, hogy a kislány nem akar semmivel sem foglalkozni mert én sem akartam. Leginkább csak meg akartam halni, évekig gyötört a depresszió egy rossz intézményben ahol nem volt jó az oktatás - ennek pedig máig iszom a levét. Az mondjuk igaz, hogy a barátaim segítettek feldolgozni a történteket, de a tanulásban a másfajta oktatás vagy a magántanulás segített volna.

Amikor megkérdezed, hogy miert nem tanul akkor mi a konkrét válasza, miért nem érdekli?

Nem olvastam vissza az összes választ, de én azt javaslom, hogy KÉRDEZD MEG, hogy ő mit akar, és abban segítsd. Segítsd a döntésben: Vázold fel a lehetőségeket, a következményeket, előnyök, hátrányok... Ne ítélkezz! Az nem segít most.

Két legalapvetőbb lehetőség:

- Évismétlés

- Tanulás

- Bukás, jövőre lógás

Szerintem menj el a családsegítő központba, kérj segítséget, esetleg menj el te a nevelési tanácsadóhoz, kérj tanácsot. Ha elmész a nevelési tanácsadóba, nehogy azt hidd, hogy akkor el fogják venni a tesódat, nem azért vannak, hogy kiszúrjanak vele vagy veled, de segítenek, és előbb-utóbb úgyis az lesz a vége, hogy bejelentik, hogy lóg a suliból, meg ilyenek, és a gyámügy látókörébe kerül. Akkor még jópont is lehet, hogy te együttműködő és felelős vagy, hiszen te kezdeményezted a segítségkérést, nem az van, hogy szarsz mindenre.

Szerintem nem csak a büntetésen kéne agyalni, hogy ha ezt-azt nem teszi, akkor elveszed, épp elég veszteség értre. Talán éppen az segítene, ha ösztönzőt adnál neki, pl. ha ezt azt megcsinál, akkor játszol vele, netán megkéred, hogy tanítson meg dekázni, megmondod neki, hogy ha tanul, akkor fociztok vele egy órát...

Gondolj bele, most kamaszodik, szülei meghaltak, gyászol, és az otthonát is elveszítette, azt se tudja, hogy mi lesz vele később...

Mindegyik veszteség önmagában is nagy megpróbáltatás, de így egyben hatalmas. Nem ijesztegetni kell, nem fenyegetni, zsarolni, büntetni, hanem azt éreztetni, hogy mellette állsz, és elnyerni a bizalmát. Inkább vesszen egy év, de ez sokkal fontosabb. Lényegesebb dolog, hogy legalább a következő évben olyan szinten legyen, hogy ne legyenek magatartászavarai, ne lógjon, ne legyen agresszív, ne legyenek önpusztító tevékenységei.

Szerintem a legfontosabb, amit most meg kell kapnia, az a biztonság és a szeretet. Az, hogy zsarolod, hogy nevelőintézetbe rakod, ha nem fogad szót, a legnagyobb baromság, attól nem érzi magát biztonságba, egy szerető ember ilyet soha nem mond, ebből szökés is lehet.

Talán szerintem ami most nagyon kéne, a "családterápia". Mert itt nem csak neki és vele van baj, hanem mindegyikőtöknek.

Elvesztette a szüleit, és te nem vagy az, bizonytalan és tehetetlen, talán következetlen vagy, így ez sem segít igazán (ezzel nem elítéllek, csak tárgyilagosan elképzelem a helyzetet, én se lennék másmilyen a te helyedben, testvérnek szülőjévé válni elég komplikált.) Ezzel tudatosítjátok, hogy nem csak vele van baj, nem azért kell a pszichológus, hanem azért, mert nehéz a helyzet.

A gyász egyébként egy olyan dolog, aminek a stádiumai tagadás, a harag, a dac, a depresszió...

Szóval fontos, hogy elnyerd a bizalmát, de neked kell nyitni felé. Sokat. Ki kell érdemelned a bizalmát, és úgy, ahogy azt ő értékeli. Az ő szeretetnyelvén.