Anyuka általában miért nem szokott rászólni "kissé elevenen" viselkedő csemetéjére?

Na ezekből lesznek azok, akik mindenért a gyerek fejére csapnak, az meg nem mer megmukkanni sem. Könnyű felismerni az ilyen gyereket, ha közelítesz hozzá a kezeddel, összehúzza magát, becsukja a szemét, várja a pofont.

Aztán nem értik, miért mulya a gyerek közösségben és miért mindenki lábtörlője az életben. Ezt nem kell összekeverni a teljes neveletlenséggel, a gyerek nem egy tárgy amit a sarokba raksz és elvárod, hogy khussoljon.

De szerencsére tudom, hogy az átlagéletkor 15, szóval talán a válaszolók tizedének van ténylegesen gyereke, a többi párkapcsolatot is csak képen látott.

Egyébként, ha valahol vagyunk én szeretem, ha nekem szólnak, hogy mi nem oké már a gyerek viselkedésében, amire én nem gondoltam.

Tipikus kutyás háznál nem tudom, meddig mehet a gyerekem, ha a kutya oddébbmegy simogatáskor.

Nem csinál semmit, csak elmegy a gyerektől, gyerek utána, nekem ez a belefér kategória kutyáknál, de lehet, hogy a kutyatulajt már zavarja.

Vagy pl a 4 évesem előszeretettel simogatja a cuki babák fejét, én utáltam, ha hozzáértek a gyerekemhez, de addig nem szólok, amíg a baba szülője nem szól, hogy elég, mert van, aki szerint normális, a gyerekek így haverkodnak.

Szóval, ha mondjuk van egy kristályvázád, vagy bármid, amiről nem rí le elsőre, hogy nem szabad megérinteni, nyugodtan szólj előre, mert másnak nem feltétlen természetes, hogy az asztal közepén lévő dísztárgy érinthetetlen.

Ha ott a szülő, a szülőnek mondd, így a gyerek is tudni fogja, hogy egy követ fújsz a szülővel, nem ásod alá a tekintélyét, és a szabályod is nagyobb erővel lesz betartva.

Ha én hagyok valamit, szeretem, hogy a gyerek tudja, hogy anya jól tudja a szabályokat, mert senki sem szól rá, megvan a biztonságos környezete, ahol helyesen viselkedik.

Ha a gyerekkel vitatják meg a problémát, mikor ott az anyja is, az aláássa szerintem a tekintélyt.

Egyébként én kifejezetten szeretem, hogy a gyerekem szinte csak rám hallgat, nincs meg benne az, hogy amit felnőtt mond, az szentírás. Természetesen vannak helyzetek, pl ovi, amikor azt kel csinálni, amit xy néni mond, de anyának mindig tudnia kell, mit csinál xy néni, hogy felül tudjam bírálni(brutális, mit művelnek egyes óvónők..) ha jónak látom, akár hivatalos úton is, esetleg ovit válthassak.

A saját gyerekkoromból kiindulva, pláne ezt a fórumot olvasva, vagy ismerősök sztorijait hallva erre szükség van nagyon is.

Ilyen korú gyerekek nehezen tudják elfoglalni magukat segédeszköz nélkül, és a csendes üldögélés sem megy igazán még. (Ekkor jön az, hogy billegeti a poharat, átnéz az alján, rászippantja az arcára, ha van rágcsa folyamatosan eszik, de mivel unatkozik nem figyel és szétpotyog, stb.)

Szerintem is nyugodtan rájuk szólhattál volna, ha olyat tesznek, ami neked nem fér bele, viszont érdemes ilyenkor alternatívát nyújtani, különben nem lesz jobb.

Papír, ceruza biztos van nálatok is, talán az a legmegbízhatóbb és biztonságosabb megoldás, ha ezekkel leülteted őket egy asztalhoz (amire olyan terítőt teszel, amit nem baj, ha véletlenül összefirkálnak, leisznak, stb. A viaszos vászon, vagy hasonló a legjobb, mert nem túl puha, lehet rajta rajzolni, de strapabíró is.)

Ha valamit nagyon féltesz érdemes elpakolni a vendégség előtt.

Többen írták, hogy milyen unalmas, ha a gyereknek nincs kivel játszania vendégségben. Csak jelzem, hogy itt volt, tudniillik két testvér együtt volt.

A másik: jó ötleteket írtatok, mivel lehet lekötni a gyereket. Ezekkel egyetértek, de azért hozzáteszem, hogy ezeket az anyukának illett volna hoznia, de minimum javasolnia, kérnie. Nevetséges, hogy anyuka sz..ik bele, mit csinál a két gyereke, és a gyermektelen háziasszony legyen kreatív, mivel kösse le őket, nehogy az ő lakását amortizálják le a gyerekek unalmukban.

Nekem kb.ekkora gyerekeim vannak. Mondjuk számomra nem derült ki, hogy mit is csináltak azok a gyerekek, így nem is értem a nagy általánosítást, hogy a mai gyerekeknek mindent lehet.

Ahelyett, hogy a férjeddel jelentőségteljesen egymásra néztetek, talán célravezetőbb lett volna kommunikálni vagy a gyerekekkel, vagy anyukával. Ne haragudj, de ekkora gyerekek nem igazán értenek idegenek szemforgatásából. Meg lehetett volna mondani nekik, hogy mit csinálhatnak. De te is lefoglalhattad volna őket, hogy a férjedék tudjanak beszélgetni. Meglepődnél, hogy ekkora gyerekekkel hogy el lehet beszélgetni. Amit az enyémek pl.nem tudnak: leülni egy sarokba csendben, és nem csinálni semmit. Persze ki lehet ölni egy gyerekből a természetes kíváncsiságot és spontaneitást, és lehet őket idomítani is. De minek?

Amikor a barátnőim nagy ritkán eljönnek (messze élünk egymástól), akkor mindig játszanak a gyerekeimmel. A párjaik is. Pedig nekik még nincs. De mivel a gyerekeim az életem részei, ők is érdekesek a számukra, nem csak én.

Attól viszont kifejezetten rosszul érezném magam, hogy valaki ilyen kérdést írjon ki, miután meglátogattam őket...

Nem tudom miért nem szólnak rájuk, de van egy sejtésem. Sajnos sok ilyet látni, de nekem a kedvencem, amikor a gyerekek egy zárt helyiségben hangoskodnak, (pl étterem, busz), értsd sikítoznak, ordibálnak, vagy éppen bent fogócskáznak. Láttam már ilyet, egy étteremben voltunk és a gyerekek kb szlalomoztak az asztalok közt, persze a szüleik nem szóltak rájuk.

Engem ilyen téren rendesen megneveltek a szüleim, pedig nem voltam egyszerű eset. Illemet azért sikerült tanulnom, viszonylag korán. Ha lesz gyerekem, biztos én is így fogok cselekedni, és megtanítom nekik, hogy hogy illik viselkedni közösségben és otthon.