Akiknek olyan sérült testvére van (testi vagy szellemi fogyatékkal élő, súlyos betegségben szenvedő), aki folyamatos felügyeletet igényel, az felnőve hogyan szakadt el a családjától?
Egyáltalán lehetséges így saját, normális életet élni? (saját család, saját gyerekek, stb)
Engem valahogy nem engednek a szüleim, hogy éljem a saját életem, mert állandóan rám hagyják a testvéremet, akire állandóan felügyelni kell, soha nem volt olyan szabad életem, mint a kortársaimnak...
Nincsenek olyan intézmények, ahol a felügyeletre szoruló testvér napközben a hasonló helyzetben levő társaival lehetne, hogy a család tagjai legalább - ha korlátozott mértékben is - addig a saját dolgaikkal foglalkozhassanak?
Bevallom, nem nagyon találok ebből a helyzetből kiutat, úgy érzem, hogy nem a saját életemet élem.
Kérem, hogy aki hasonló helyzetben van, írja le a tapasztalatait.
Doros, a baleseti sérültek más kategória, ne vedd egy kalap alá a veleszületett rendellenességgel! De ha már itt tartunk, a balesetben sérült férjet túl nagy százalékban hagyja el a feleség, mert először mártírkodik, hogy majd ő ápolja, aztán mikor ebbe beleun, válás lesz. De nem ez a téma.
Inkább sorold fel azokat a veleszületett rendellenességeket, amik szerinted csak huszonéves korban derülnek ki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!