Jót akarsz a gyerekednek, de magaddal tolsz ki?

"igaz még csak 6 éves lesz a legnagyobb, de már most ezen jár az eszem hogy mi lesz velem, ha én is csak évente egyszer látom őket"

Míg ezen búslakodsz, elfelejtesz játszani velük. Élj a mában és szeresd őket. És ha elköltöznek majd, te is meglátogathatod őket.

Szerintem nagyon rosszul állsz hozzá ehhez a témához és ha nem változtatsz ezen, komoly problémák származhatnak ebből hosszú távon.

Először is, nem szabad, hogy a gyerek legyen az élet értelme és mindennek a közzépontja, ez a gondolkodás, viselkedés egyáltalán nem segíti a gyermekek egészséges érzelmi fejlődését és a te életed egyéb területeinek sem tesz jót. A házastársi kapcsolatot kell az első helyre tenni, továbbá a szakmai célok, hobbik is fontosak, a spirituális élet szintén. Másodszor, ahogy többen is említették, ha szeretettel és bölcsen (!) neveled a gyermeked, nem csak szerető, babusgató szülő, hanem egyben barát és mentor is vagy számára (tinédzserkorban különösen fontos ez), és támogatod a döntéseiben, mikor önállósodni akar, felnőttként ő még komoly erőfeszítésekre is kész lesz annak érdekében, hogy minél több időt tölthessetek együtt, sőt, a leendő vejeddel/menyeddel is lehet baráti kapcsolatod ily módon (ezzel a jelenlegi hozzáállásoddal szerintem nem lennének erre túl jó esélyeid, mi által vagy eltávolodik tőled a gyermeked is, vagy a legrosszabb esetben még tönkre is teheted a házasságát).

Kicsit nehéz indulatok nélkül beszélnem erről a témáról, mivel személyesen is érintett vagyok hasonló gondolkodású szülők által keltett szomorú helyzetben. Néha már olyan érzésem volt, hogy még a közömbösség/rosszindulat sem lett volna képes akkora kárt okozni a férjem lelkivilágában és a házasságunkban, mint a szüleinek ez a manipulatív, magukhoz láncolni akaró, az ő szemükben "túl nagy szeretete", az enyémben óriási önzése és telhetetlensége (ami az életünkben részt venni akarást illeti). Hat éve élünk nagyon közel egymáshoz (de már nem sokáig), szépen indult a kapcsolatom velük, de sajnos az évek folyamán meg kellett látnom, mennyire kóros a hozzáállásuk hozzánk, a beteges ragaszkodásuk sokat ártott nekünk és sok konfliktust is előidézett.

Ellenpéldaként megemlíteném az én szüleimet, akik egészséges módon álltak ehhez a témához, 19 éves koromban támogattak abban, hogy egy másik városba költözzek, nem síránkoztak és nem akaszkodtak rám soha, én pedig mindig szívesen és gyakran látogattam meg őket, a mai napig sokkal közelebbi kapcsolatom van velük (noha ők jelenleg külföldön élnek), mint a férjemnek a szomszéd házban lakó szüleivel.

Szóval, azt ajánlom neked, változtass a gondolkodásodon (még időben vagy), ilyen témájú könyvek, anyagok is hasznosak lehetnek, akár lelkigondozói szolgáltatást is igénybe lehetne venni, ha nem oldódik meg ez a probléma.

Minden jót kívánok neked és családodnak!

"A gyerek ha külön költözik onnantól kezdve hanyagolva vannak a szülők, fontosabb a párkapcsolat, munka, közös élet."

Csak nehogy az legyen, hogy rájuk telepedsz, ők valami miatt nem tudnak menni (akár anyagi, akár lelki függés) és ha tényleg "szabadulhatnak" többet látni sem akarnak. Férjem apja lógott folyamatosan a nyakunkon, így a kicsi fiacskája-úgy a kicsi fiacskája; közben meg úgy megromlott az amúgy is gyenge kapcsolat, hogy félévente fogcsikorgatva rá nézünk. Az istenért nem érti meg, hogy már "mi" vagyunk a szűk család, és a házunk az otthonunk.

Az én szüleim könnyen elengedtek, laza maradt a kapcsolat és hívni sem kell minket, mert hetente simán 2-3 alkalommal felugrunk hozzájuk egy kávéra, sütire.

Kedves kerdezo, nem vagy onzo, amiert a csaladot egyben szeretned tartani.

Nincs ebben semmi rossz, de a gyerek szeretetet kieroszakolni nem lehet.

Ha szeretetben no fel, ugyis haza fog jarni, amilyen gyakran csak tud.

Ha nem, akkor te akar a fejed tetejere is allhatsz, ugyis menekulni fog toletek.

Na most gondold vegig, inkabb szeretnel egy egeszseges es boldog kapcsolatot a gyerekeddel, vagy tenyleg raakarsz telepedni teljes mertekben?

Nagyon sok fugg a nevelestol is. En mar ferjnel vagyok, bent lakom a varosban, a hetvegeket szinte kivetel nelkul otthon toltom a szuleimnel, sot het kozben is neha hazaszaladok munka utan, mert oda huz a sziv :)

A tesom nem messze lakik, naponta talalkoznak, a haromeves unokahugom is szivesebben van mamanal, mint otthon :)

Neveld ugy a gyerekeidet, hogy majd szivesen terjenek vissza hozzad.

Miért nem mész el pszichologushoz, de most komolyan? Előre ezen rágódsz, ebből jó nem fog kisülni. Ne akarj te is mérgező szülő lenni, engedd felnőni a gyerekeidet.

Minden hétvégén hazavárni enyhe túlzás. Akkor a másik hétvégén meg mehetnek a másik szülőkhöz, mert miért csak veled kivételezzenek, aztán magukra szűk családként már nincs is idő.

Meg te ezt várod meg azt várod tőlük, közben felhozod az anyagiakat, mert a szomszéd is mennyi pénzt belefeccölt a gyerekbe és milyen hálátlanok. Fel kéne fogni, hogy egyik gyerek sem tartozik semmivel a szüleinek azért mert pénzbe kerültek, meg amúgyse ők találták ki, hogy világra jöjjenek.

Nem azért születnek a gyerekek, hogy ti szülők ne unatkozzatok és legyen társaságotok.

Fogadj örökbe egy kutyát, vagy kettőt, járj velük kutyasuliba hétvégén, aztán majd nem azon fogsz kattogni, hogy miért nem jönnek a gyerekek.

Megsúgom neked, hogy 6 év múlva a nagyobbnak már nem te leszel a legfontosabb, hanem a barátai. Kb tinédzser korig "tiéd" a gyerek, utána illik hagyni élni, hogy ne egy elbszott fusztrált felnőtt legyen, aki a keresete felét a pszicholgusnál hagyja...