Mit csináljak, hogy ne legyek mindig b. szogatva a kutya miatt, és elfogadják, hogy nálam bizony így vannak ezek a dolgok?

A páromtól karácsonyra kaptam egy kiskutyát, egy uszkárt. Alapból nem nagyon lesz nagyobb 30 centinél, de még kölyök, szóval tényleg picike. Általában viszem magammal mindenhova, és itthon is a lakásban van, nem zárom ki a teraszra. Mert a nevelőapám szerint az lenne a normális, meg egyáltalán, minek tartom bent... És hogy "bezzeg az ő szüleinél"... Mindig ezzel jön, hogy ott semmit nem költenek a kutyákra, mégis megvannak már 8-9 éve, és én mennyire elkényeztetem ezt. Hát szerintem meg az a nem normális, ahogy a szüleinél vannak tartva a kutyák. Nem vesznek nekik rendes kaját, hanem maradékokat adnak nekik, de sokszor olyat, ami már romlott is. Nincsen velük foglalkozva, sosem viszik őket sétálni, mondván, hogy nagy a hátsó telek, jól elvannak ott. Párszor már láttam, hogy hol vannak, hát az valami borzalom. Sehol egy normális hely nekik, alszanak, meg esznek, ahol tudnak. Tiszta kosz mind a kettő, büdösek is és tényleg semmit nincs velük foglalkozva. Nálam nem ezt jelenti a kutyatartás...

Én igenis elhordom állatorvoshoz, majd elviszem később kutyakozmetikába is, normális, minőségi ételeket veszek neki. De ezt anya férje nem bírja elfogadni, mert szerinte ez "felháborító", meg hogy ez nem egy gyerek. És ez csak majomszeretet...