Járt már valaki úgy, hogy nem tudott leválni a túlgondoskodó szüleiről?

Tudom, hogy csak simán hátat kéne fordítanom nekik, de valahogy nem megy. Nagyon magasra tették előttem a lécet, apám vállalkozó, és annak örülne, ha betanulnék hozzá, majd ő átadhatná nekem, amit létrehozott. Én inkább a magam útját akarom járni, de sose éreztem, hogy valóban megtehetném. Valahogy mintha nem lett volna megengedve, hogy álmodozzak, hogy saját célt tűzzek ki, de az az érdekes, hogy nem kényszerítettek soha semmire, épp ellenkezőleg. Az az igazság, hogy rettentően félek attól, hogy csak középszerű ember leszek, ahogy azt is mindig el kívántam kerülni, hogy irodai munkát végezzek és másoktól függjek, Alternatívaként viszont csak azt látom, amit apám csinál, de az meg olyan fajta munka, ami úgy érzem, nem az én személyiségemhez passzol. Ezért csak lébecolok, és nihilista lettem. Nagyon ki akarok ebből törni, de félek, hogy nem tudom majd olyan sokra vinni, mint az apám. Neki pedig már nagyon elege van abból, hogy nem haladok semerre, de nem érti meg, hogy pont miatta van szorongásom... Mintha nem adnám meg magamnak az engedélyt, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek, ezért csupa olyan dolgot csinálok, ami csak az időt veszi el, de nem visz semerre. Mint amikor az ember macskás videókat néz vagy filmekkel tereli el a figyelmét a valóságról.