Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Van valami módja, hogy ne...

Van valami módja, hogy ne csesztessenek azért, mert nem eszek húst?

Figyelt kérdés

17/L vagyok. Szüleimmel élek nyilván. Kb. fél éve jött ez nekem, hogy valamiért egyáltalán nem kívánom a húst. Se csirkét, se sertést, se marhát, egyszerűen nem megy le a torkomon. Egyébként nem mondom magam vegának, mert nem elvi, etikai okokból döntöttem így, csak nem kívánom.

Szóval én a zsebpénzből, amit a suliba kapok, inkább veszek zöldséget/gyümölcsöt, fűszereket, tésztákat, azt elkészítem valamilyen főtt ételnek és azt viszem suliba. Illetve felfedeztem hogy sokmindennek van növényi változata, pl. a tejnek és mostanában erre is rákaptam.

Viszont nagyon rosszul esik amit itthon kapok ezért. Apum teljesen idegbeteg lett velem szemben. Ő bolti hentes, és állandóan azt mondja, hogy azok nem igazi kaják, amiket én eszek, meg majd anorexiás leszek, nincs rajtam semmit fogni. Meg régen megettem a hurkát is, a kolbászt is, most meg itt urizálok meg divatolok.

Igazából a mai vasárnapi ebéd után döntöttem úgy hogy itt kérek segítséget. Anyum fasírtot csinált, segítettem neki, után elkezdtem magamnak készíteni párat zöldségekből. Erre ebédnél apum kilökte az enyémet a kukába és elkezdett vergődni hogy mostantól befejezem a hülyeségeimet, megint normális leszek és mindezt a hajamat tépve, leültetett a székre. Mikor kicsi voltam is bántott (akkor is ok nélkül, volt hogy betört a fejem..), de egy ideje nem és most nagyon meglepődtem.

Mit zavarja ez őt egyáltalán? Nem változtam semmit, nem fogytam, egyáltalán nem szokásom "divatolni" sem ruhák értelmében, sem máshogy.

Ti mit csinálnátok?


2019. jan. 27. 13:16
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
6%
Hétvége van! Unatkozó tinik mese délutánja...
2019. jan. 27. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
66%

10-es válaszoló, mit nem lehet azon megérteni, hogy nem kívánja a húst? Hiába jössz azzal, hogy ki teremtette, akkor se fogja szeretni a húst!

A témára visszatérve tényleg nem normális, hogy apukád így reagál a dolgokra. Sajnos én sem tudok többet mondani annál, hogy költözz el minél hamarabb. :/

2019. jan. 27. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
2%
Persze hogy idegesek szuleid, hiszen a 17 eves lanyuk begolyozik :D
2019. jan. 27. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
86%

Gondoltam adok valami tanácsot, mert én is azért nem eszek húst, mert nem szeretem és engem is szoktak piszkálni vele, de... Engem soha nem téptek meg miatta és az elkészített ételem sem dobálták ki.

Apád beteg az tuti. Tipikus begyepesedett ostoba paraszt aki képtelen fölfogni és elfogadni, hogy más emberek máshogyan gondolkodnak mint ő...

2019. jan. 27. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
85%
Soha nem értettem az ilyen emberek gondolkodását, akik ráerőltetik a saját szokásaikat, döntéseiket másokra. Mi az, hogy kidobta a kajádat? Meg még meg is tép. Nem kívánod a húst, most ez van. Mit nem lehet ezen elfogadni?
2019. jan. 27. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
57%

Több verziót írok, mi a gond.


Apukád valószínűleg úgy értelmezi a helyzetet, hogy őt utasítod el a hússal együtt, ezért veszi zokon ennyire a dolgot, a dühöt meg csalódottságot pedig erőszakkal tudja csak levezetni. Mintha te informatikus lennél, ez lenne a hobbid is, nem csak a munkád, imádnád a kütyüket, a gyereked meg kitalálná, hogy elektromosságmentesen akar élni.


Másik lehetőség, hogy apukád jó áron hozzájut húsokhoz, ez rengeteget dob a családi kasszán, és zavarja, hogy pénzt költesz ételre, mikor ő tudna spórolni ezzel. Értem, hogy a zsebpénzed, de minél többet költesz kajára, annál kevesebbet tudsz félrerakni vagy szórakozásra költeni. Apukád a te pénzeden is spórolna.


Apukád tudja, hogy manapság divat vegánnak meg vegának lenni, biztos emiatt kevesebb a bevétele is, meg zavarja is, hogy te is beálltál ezek közé. Biztos néz ilyen műsorokat, ahol nagyrészt a számára ellenszenves emberek kerülik a húst, és úgy érzi elveszít, közéjük fogsz te is tartozni.


Talán az is benne lehet, hogy azt hiszi lenézed, amiért nem eszed meg azt, amit ők.


Szerintem mindből van benne egy kicsi, hogy így kiakadt, érthető, bár átérezni nehezen lehet.


Arra, ahogy bánt veled, nincs mentség, ahogy arra sem, hogy anyukád az egészhez nem szólt hozzá. Sajnálom, hogy ilyenek a szüleid.


Talán kicsit javít a helyzeten(ami egyáltalán nem a te hibád), hogyha megérted, mit gondolhatnak a szüleid.


Én kussban lapítottam, és csak akkor álltam ki magamért, mikor el tudtam költözni. Igazából még mindig sokszor lapítok kerülve a könfliktust, mert nem kell ugyanazt gondolnunk, nem kell, hogy tudják mit gondolok róluk, sosem lesz ideális szülő gyerek kapcsolatunk, ebben a posványban fognak meghalni, én meg ezzel a tudattal fogok élni.


Én ezt tettem, ezt teszem, mert éveken át próbáltam velük beszélni és nem ment, úgyhogy elfogadom a helyzetet. Fontos dolgokban nem engedem, hogy befolyásoljanak, igazából semmiben, csak nem osztom meg velük, mit gondolok/teszek.


Jobbat sajnos nem tudok. Ha még nem lázadtál, keress rá az asszertív kommunikációra és próbálkozz be apukádnál egy nyugodt pillanatában, hogy megtudd, miért is zavarja, hogy húst eszel.


Anyukádnak meg nyugodtan szegezd neki a kérdést, hogy anyu, szerinted rendben van, hogy apa erőszakos velem, hogy bánt, a hajamnál fogva rángat?


Hadd eméssze még jobban a lelkiismeretfurdalás. Bár ezt csak bosszúból mondom, az én anyámnak gyáva voltam feltenni ezt a kérdést.

2019. jan. 27. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
75%

Ültem volna csendben és egy falatot sem ettem volna. Minden étkezésre lementem volna és néztem volna az asztalnál üres tányérral ahogy esznek. :) Hidd el, az is dühítené apádat. ;)

Másrészről ha meg hozzád nyúl, így hogy tép, még úgyse ennék, ha meg hajlandó lenne megütni még jobban, megmondanám neki hogy feljelentem a rendőrségen kiskorú bántalmazásáért.

2019. jan. 27. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
76%

Apukád elmebeteg, menekülj el tőle!

Nyilván anyukád is fél, azért nem szólt.

Amúgy eszel gombát, tojást, tejterméket?

Ezeket enned kell, és nem csak növényi pótlókat, különben hiánybetegséget kapsz!

2019. jan. 27. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
89%
Ha jól látom, az iskolapszichológussal, vagy egy megbízható tanárral való megbeszélést eddig senki nem vetette fel, pedig talán ezzel lenne érdemes kezdeni első körben. Szerintem, ha van lehetőséged rá kedves kérdező, mindenképp beszélj egy pszichológussal, vagy esetleg egy tanárral, rokonnal akiben megbízol, hiszen így látatlanban, laikusként sajnos nem sokat lehet segíteni. A helyedben ezt tenném.
2019. jan. 27. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
90%
Sajnos az emberek hajlamosak az idegességre/agresszióra, ha valamit nem értenek. Ezzel próbálják leplezni. Apukádnak fogalma sincsen a vega dolgokról, a vegán dolgokról. Mint írtad, hentes. Ne értsd fèlre, de a lehető legnagyobb jóindulatból írom, hogy nem egy értelmiség. Fogalma sincs mit csinálsz csak idegesíti, hogy nem ő uralkodik rajtad. Anyukád pedig egy szolgalelkű nő, gondolom ő is kap kettőt, ha közbeszól.
2019. jan. 27. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!