Van valami módja, hogy ne csesztessenek azért, mert nem eszek húst?
17/L vagyok. Szüleimmel élek nyilván. Kb. fél éve jött ez nekem, hogy valamiért egyáltalán nem kívánom a húst. Se csirkét, se sertést, se marhát, egyszerűen nem megy le a torkomon. Egyébként nem mondom magam vegának, mert nem elvi, etikai okokból döntöttem így, csak nem kívánom.
Szóval én a zsebpénzből, amit a suliba kapok, inkább veszek zöldséget/gyümölcsöt, fűszereket, tésztákat, azt elkészítem valamilyen főtt ételnek és azt viszem suliba. Illetve felfedeztem hogy sokmindennek van növényi változata, pl. a tejnek és mostanában erre is rákaptam.
Viszont nagyon rosszul esik amit itthon kapok ezért. Apum teljesen idegbeteg lett velem szemben. Ő bolti hentes, és állandóan azt mondja, hogy azok nem igazi kaják, amiket én eszek, meg majd anorexiás leszek, nincs rajtam semmit fogni. Meg régen megettem a hurkát is, a kolbászt is, most meg itt urizálok meg divatolok.
Igazából a mai vasárnapi ebéd után döntöttem úgy hogy itt kérek segítséget. Anyum fasírtot csinált, segítettem neki, után elkezdtem magamnak készíteni párat zöldségekből. Erre ebédnél apum kilökte az enyémet a kukába és elkezdett vergődni hogy mostantól befejezem a hülyeségeimet, megint normális leszek és mindezt a hajamat tépve, leültetett a székre. Mikor kicsi voltam is bántott (akkor is ok nélkül, volt hogy betört a fejem..), de egy ideje nem és most nagyon meglepődtem.
Mit zavarja ez őt egyáltalán? Nem változtam semmit, nem fogytam, egyáltalán nem szokásom "divatolni" sem ruhák értelmében, sem máshogy.
Ti mit csinálnátok?
Én a helyedben elkezdenék melózni, pénzt félrerakni és elmenekülnék onnan.
Akár most azonnal, valami baráthoz...
Apukád elég beteg.. valószínűleg nem véletlen, hogy hentes a munkája.
Látszik, hogy benned is kárt okozott pszichésen is. Ezért mondom, hogy lépj le!!
Ez nem arról szól, hogy eszel-e húst. Pont veled egy idős voltam, amikor én sem kívántam és én is vega lettem kb két évre. (Azóta egyébként újra eszem húst, de nem minden nap.)
A lényeg, hogy a családom velem sem értett egyet. Nyilván volt veszekedés meg minden, de senki sem rángatta a hajam, vagy dobta ki az én kajámat. Itt apukáddal van a gond, hogy így kezeli a véleménykülönbséget és anyukáddal, hogy nem szól közbe. El sem tudom képzelni, hogy valaki rángatja a gyerekem és szépen mosolyogva végignézem.
Ha csak simán veszekedne veled azért mert nem eszel húst, azt mondanám vaskalapos, ragaszkodik az elveihez amiktől semmilyen ellenérvvel nem lehet eltántorítani, és hagyd rá. Vannak ilyen emberek.
De az, hogy bántalmaz emiatt, nagyon nem normális. Valószínűleg nem képes elfogadni, hogy szembemész az ő sajátos meggyőződésével, de nem így kellene érvényesíteni az akaratát. Anyád egyértelműen fél tőle, ha semmit nem csinál.
Csak azt tudom mondani mint páran előttem, hogy gyűjtögess, és amint lehet menekülj onnan.
Van!
Egyél húst!
Az emberi szervezetnek szüksége van rá, akár Isten teremtette, akár Darwin teremtette!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!