Reménytelen vagyok?

Tavaly 11. osztályban kiestem a suliból. El kellett mennem dolgozni és közben az öcsémről gondoskodni, anyum teljes munkaidőben dolgozik reggeltől estig, de így se keres túl sokat és az öcsemre se ‘maradt ideje’ idén ez változott, apám hajlandó lett besegíteni, így félévtől folytathatom a sulit estin. De teljesen elveszettnek érzem magam és félek visszamenni valamiért. Rengetegen lenéznek amiért abba kellett hagynom a sulit egy időre, azt mondják úgy se lesz belőlem senki. És az a nézésük amikor kérdeznek az iskoláról én meg válaszolok..Szörnyű. Szörnyű bűntudatom van magam miatt, hogy nem tudtuk máshogy megoldani, hogy így történt az egész, a volt osztálytársaim idén érettségiznek és a sírás kerülget folyton, hogy most én is ott lehetnék és tervezhetném velük az osztálytáncot stb. Tudom, hogy anyum se büszke rám és szégyenli, hogy így alakult. Bárki kérdez bármit a suliról meg velem kapcsolatban mindig kitér a válaszok elől, hallom ahogy dicsekednek neki, hogy az ő gyereke így meg úgy teljesít az iskolában ő meg csak mosolyog és olyan szomorúan néz. Egy ideig azt hazudta mindenkinek, hogy még járok iskolába. Úgy érzem szégyell engem. Annyira bűntudatom van emiatt(igazából nem teljesen értem én se, miért érzek bűntudatot), hogy sokszor nem is eszek, egyenek a többiek, ők megérdemlik. Ha valaki csúnyán szól hozzám vagy/és csúnyát mond, meg se védem magam, csak csendben maradok és azt gondolom, hogy ‘igaza van’.