Ti mit tennétek a helyemben?
Először is leszögezném, hogy tudom, mennyire szerencsés vagyok, hogy a szüleim támogatni tudnak anyagilag. Azt mondták, amíg tanulok, állnak mindent (nyilván ésszerű keretek között). Viszont. Az érettségi után elkezdtem a jogi kart, bár én már a jelentkezéskor sem voltam benne biztos, hogy nekem való. Nem vagyok ez a mindent beseggelő tipus, de reméltem, hogy legalább izgalmas szak lesz, és akkor könnyebben megy. A szüleim (mivel ők munkás emberek és keményen megdolgoztak mindért, amink most van) nagyon belelkesültek az ötlettől, hogy az egyetlen gyerekük egy jogász lesz. Nagyon bánom már, hogy hagytam magam rábeszélni erre a szakra. Eljöttem, elkezdtem, nagyon nem tetszett. Sajnos nehezíti a helyzetet, hogy mivel nagyon nehéz bejutni államilag támogatottra, ezért ők fizetik a tandíjamat, hiába mondtam, hogy veszek fel diákhitelt. Már az első fél év alatt nagy nehezen összeszedtem magam, és megmondtam, hogy visszafizetem a tandíjat, de ez nekem nagyon nem tetszik, nem is megy, nem akarok itt maradni. Akartam jelentkezni egy másik szakra, a köztes időben pedig dolgozni. Hát főleg apukám részéről hatalmas perpatvar lett, hogy mi az, hogy nem tetszik, meg hálátlan vagyok, mert ők már kifizettek egy félévnyi tandíjat és ott fogok maradni, meg persze hetekig nem szólt hozzám. Anyám nem csapott ekkora balhét, de ő sem igazán támogatta a dolgot. Így maradtam. Sajnos annyira összecsúszott mindent, és nem megy, hogy harmadévesnek kellene lennem, és most vagyok másod, tehát már csúsztam 1 évet. Állandóan ég a pofám, hogy mindent fizetnek nekem, én meg egyenesen utálom amit tanulok, és úgy érzem fölöslegbe megy minden pénzük. Tényleg próbáltam ráfeküdni, de nem megy és nagyon nem érdekel, ezt csinálni egész életemben meg főleg nem akarom. Kicsit amúgy is stresszelős tipus vagyok, de mióta egyetemre járok sokszor zh-k és vizsgák előtt hányok, annyira ideges vagyok, állandóan feszengek, minden bajom van. Ezeket néha mondom anyának, szóval tud róla, de mindig csak annyit mond, hogy csak bebeszélem magamnak, hogy nem megy. Ennyi. Viszont az elmúlt hetekben megint úgy érzem, hogy nagyon mélyen vagyok, kiutat kell találnom erről a szakról, van is ötletem, ami régóta érdekel, amit elkezdenék helyette, és nyilván dolgoznék, előbb vagy utóbb, de visszafizetném amit beleöltek eddig ebbe az egészbe. De...mivel a multkor ennyire rosszul reagáltak, nagyon félek előhozakodni vele megint. Azóta eltelt 2 év, még több tandíj...meg hát azóta is lebeg a szemük előtt, hogy a gyerekekük jogász lesz, csak közben mintha direkt nem akarnák látni, hogy bukdácsolok és harmadik éve nem volt sikerélményem. Anyának pár hete egy nagyon rossz pillanatomban elhintettem megint, hogy utálom ezt, de eléggé támadóan csak annyit kérdezett vissza, hogy "És akkor mégis mit akarsz kezdeni magaddal?". Nem igen válaszoltam rá semmit, mivel valoszinuleg költői kérdés volt, és csak azt akarja, hogy maradjak. Nem akarom rossznak beállítani őket, főleg anyával elég jó a kapcsolatom, sose bántottak, mindenem meg van, nagyon hálás vagyok nekik, csak nem értem, hogy miért erőltetik rám ezt, mikor látják, hogy szenvedek, pedig most lenne lehetőségem megválasztani, hogy mivel akarok foglalkozni. Egyikőjük sem azt csinalja amit szeret, anyát pont ugyan így tiltották el anno egy jó középsulitól, mert messze volt és nem engedték koleszba a szülei. Ő meg ugyan ezt csinálja velem. Ti mit tennétek? Valahogy összeszednétek magatokat és határozottan közölnétek, hogy ennyi? Bar közeledik a vizsgaidőszak, szóval attól tartok, hogy egy kiborulásomban nem fogom tudni visszatartani magam és elmondok mindent. Tudom hogy nagyon szerencsétlennek tűnök, de valahogy a szüleimmel sosem mertem igazán szembeszállni. Én is utálom magam ezért.
21/L
válasza:Kedves Kérdező!
Én tudom, mit tennék a helyedben. Pontosan ugyanazt, amit Te tenni szándékozol.
A kérdés azért hamis, mert nem vagyunk a Te helyedben. Mi, válaszolók a magunk helyében vagyunk, s így aztán teljesen másként gondoljuk életünket, mint ahogyan Te... Ha pl. én a Te helyedben lennék, a te eszeddel, a te múltaddal, a Te környezeteddel, a Te szüleiddel, a Te karmáddal, akkor én lennék Te. Remélem érted...
De, hogy a kérdésedre mégis valamit válaszoljak...
Azt lehetne tenned, amit már többen is felvetettek, csak megerősíteni tudom. Tehát:
1. Felnőtté felnőttél, merjél konfrontálódni szüleiddel. Tedd meg az első lépést ez irányban. Csak akkor fognak mentálisan téged, gyermeküket felnőtt emberként kezelni, ha úgy is közeledsz feléjük. (Persze fájni fog nekik eleinte, ellenkező esetben gyermekként kezelnek és elvárják, hogy szófogadó "kislány" legyél)
2. Ne hagyd magad rábeszélni semmire, s ne tarts a szülői zsarolástól sem. Hát persze, h. szeretnének bölcsésznek, jogásznak, tehát "ÁSZ"-nak látni, tudni téged. Legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermeke többre vinné, mint ők maguk. De tudnod kell, ez azért van így szerte a világon, mert a legtöbb szülő a gyermekében szeretné látni önmaga folytatását. A gyermekétől várja el önmaga kiteljesedését. Így tehát a gyermekébe projektálja önmaga életének összes hiányosságát, vágyait, amit aztán a gyermekének kellene megoldania. (Ez egyfajta beteges akarásig, követelőzésig is képes lehet elfajulni)
3. Magyarázd el szüleidnek nyomatékosan, hogy Te így szereted és tiszteled őket, hogy nincs diplomájuk, p.h.d.-juk, s nem terheli őket felelősség azért, mert így alakult. Nem diploma teszi az embert!
4. Ha már eldöntötted, hogy mi nem jó, illetve mi lenne jobb számodra, akkor foggal-körömmel ragaszkodjál hozzá... s netán ha utólag, jóval később esetleg kiderül számodra, h. mégsem az volt a legeslegjobb választásod... nos akkor senki másra nem terhelheted a felelősséget. Ha ezt elfogadod, akkor megtanultál felelősséget vállalni önmagadért.
5. Szüleiddel azt értesd meg (gyengéden, de határozottan), hogy Ők sem vállalhatják örökké a Te jövődért a felelősséget. A Te jövőd, sorsod a Te kezedben kell legyen... Ők törődjenek csak saját magukkal, a saját egészségükkel, a saját jövőjükkel. Az is éppen elegendő feladat legyen és lesz is számukra.
És bízzanak benned, hogy amit akarsz tanulni, elérni, az a Te számodra fontos. (Amit meg eddig rád költöttek, az volt a tanulópénz. Mond ki bátran, hogy Te magad sem vagy annyira tökéletes, hogy elsőre pontosan tudnád, mi a JÓ és mi NEM JÓ számodra. De, van már tapasztalatod. Ez pedig mindennél fontosabb!
A megtapasztalás.
Az ERŐ legyen Veled!
válasza:Leülsz komolyan a szüleiddel beszélgetni, és elmondod, hogy ez nem normális, te életed, nem fogsz tudni ebből megélni, egész életedben soha nem fogsz a szakmában dolgozni, mást szeretnél, amit már az elején is mondtál.
Ha annyira ragaszkodnak a kifizetett tandíjhoz, akkor mondd nekik, hogy vissza fogod nekik fizetni lassan az egészet, vagy a felét, vagy amire rámondják, hogy jó.
Az biztos, hogyha komoly hangon szólsz hozzájuk, hogy üljenek le, akkor le fognak veled ülni, csak vegyél erőt magadon, hogy nem hagyod a saját igazadat, mert ők a szüleid. Kivel, ha nem velük tudsz tisztán, mindent elmondva megbeszélni?
Elmondanék most mindent, ne ajánl alkut, ha már több éve ezt érzed, iratkozz ki és ha időben vagy még mot bírsz jelnetkezni, hogy ősztől kezdj.
Nyilván ha államira felvesznek és jól tanulsz, akkor ők is látják, hogy rövid távon sem volt rossz döntés, nemhogy hosszú távon.
Sok sikert!
(mi az ami érdekel?)
Köszönöm mindenkinek a választ! Elfelejtettem felnézni az oldalra egy ideig...
Sajnos azóta sem változott a helyzet, egyszerűen annyira egész életemben úgy neveltek, hogy mindig azt kell csinálnom amit mondanak, hogy hiába tudom, hogy ez már nagyon gáz, egyszerűen úgy érzem, nem tudok szembeszállni velük. Felvettem a vizsgákat, de eddig még csak egy volt, azon épphogy átmentem, de a nehezek most jönnek. Olvasom a jegyzeteket és csak arra tudok gondolni közben, hogy "Ez borzalmas". Valószínűleg ha túlesek a szóbeli alkotmányjog-büntetőjog- polgár jog trión annyira feldúlt állapotban leszek, hogy talán akkor kijön belőlem minden. Tudom, hogy nagyon szánalmasan hangzok, csak világ életemben hagytam, hogy a fontos dolgokban ők döntsenek helyettem, mindig a kedvükben akartam járni, és most nehéz összeszednem magam. Valahogy muszáj lesz. Arra is gondoltam, hogy átmegyek levelezőre és közben elkezdem azt a szakot, ami tényleg érdekel, és ha látják, hogy az mennyivel jobban tetszik és jobban megy akkor megenyhülnek a témában.
Egyébként mindig is érdekelt a média világa, mikor anno jelentkezni kellett az egyetemekre felvetettem anyának, hogy műsorkészítő szakra mennék, de ugyebár eléggé lehurrogta. Továbbra is az érdekel. Sajnos alapszak csak pesten van, és nehéz bekerülni (alkalmassági vizsgák vannak, nekem pedig sajnos egyenlőre nincs tapasztalatom ebben a témában), de itt a városban ahol most is tanulok indul ennek egy FOSZK változata. Nyilván kevesebbet ér, de alapnak szerintem jó lenne, és utána mehetnék tovább. Nem is kellene fizetniük érte, itt van a városban, számukra ez semmilyen többlettel nem járna, de így is félek, hogy beleszólnak, hogy levelezőre sem mehetek át...pedig ezt a köztes megoldást mindenképp megakarom próbálni.
(És igen, tudom, hogy büfészaknak tűnik, nyilván a jogban több a lehetőség stb stb, de azt akarom csinálni, ami érdekel. Ráadásul most is hirdetnek gyakornoki állásokat az RTL-hez és kb sírni tudnék, amiért nem jelentkezhetek rájuk)
válasza:Kedves Kérdező!
Az már önmagában fél siker, ahogy mondod -"úgy érzem, nem tudok szembeszállni velük..." - a felismerés.
Saját érzéseidnek, érzelmeidnek felismerése. Ez fontos! (Nem is olyan magától értetődő ez)
Nos, arra gondolj, hogy az emberi érzelmek, érzések is múlandóak. Mint ahogyan a szúnyogcsípés fájdalma is. Mert a körülményeid, élet-helyzeteid is folyamatosan változnak.
És tanuld meg NEM UTÁLNI magad! Semmiért. Ha ilyenkor, ilyen 'önutálkozás' közben arra gondolsz, hogy NEM VAGY TÖKÉLETES -tehát bármikor hibázhatsz is- akkor képes leszel megbocsátani önmagadnak... pont azért, mert nem vagy... még nem lehetsz tökéletes. Pontosabban szólva, nem lehetsz olyannyira hibátlan és tökéletes, mint amilyennek ELKÉPZELTED ÖNMAGAD, vagy netán elképzeltek szüleid, rokonaid, stb.. 21 éves korodra.
Javaslom a következőt:
Tedd minden pillanatodban azt, ami a legfontosabb, pl. készülj, tanulj a vizsgáidra! De KÖZBEN SEMMI MÁSRA NE GONDOLJ! Semmi máson NE JÁRJON az ESZED! Semmi olyanon, ami nem az épp aktuális tevékenységedhez tartozik.
NE ÁLMODOZZ! Ne RESZKESS a jövőtől!
Ne gondolj arra,
- mi lesz, hogyha nem sikerül/sikerül (az még a jövő)
- mit fognak gondolni, szólni X és Y. (az még a jövő!)
- mi lesz, ha nem fogom bírni... (az még a jövő!)
- mi lesz, ha .................. (............... az még a jövő !)
Ezek a JÖVŐRE vonatkozó "ábránd"-képek mind-mind csak SPEKULÁCIÓ! Akár negatív, akár pozitív kicsengésűek. Valójában illúzió, mert csak az elmédben létezik.
Te meg MOST vagy ITT és MOST teszed, ami a dolgod! A JELENBEN! Ez az egyetlen, ami valóságos életedben, ami nem illúzió. A mindenkori jelen pillanatod. (Lásd: Eckhart Tolle: A MOST hatalma)
A Fontos az, hogy TUDD, hogy mi a dolgod a JELENBEN. A többivel meg most ne foglalkozz.
Esténként, amikor már semmi komoly dolgod (alvás előtt) tervezgetheted a jövődet. Készíthetsz akár ütemtervet is...
Álmodhatsz is vele. De ne álmodozz! Remélem érzed a különbséget...
Végül:
"valahogy a szüleimmel sosem mertem igazán szembeszállni." - (nem vagy egyedül!)
Na látod, jól írtad, MÚLT időben. Az már a múlt. Az történt valamikor... De te már nem ott vagy, hanem itt, a JELENBEN. Innen kell folytatnod... vagyis elkezdened konfrontálódni. Bátorság! Mihez is kell? Leküzdeni önmagadban saját félelmeidet.
Ez, ami sokkalta nehezebb, mint gondolná az ember. Mert már régóta rögzült, megtapadt, szinte gyökeret vert... karmikus ciklussá vált...
Éppen ezért komoly kihívás! De, minden karmából ki lehet lépni! Kellő elszántság kell hozzá. Semmi több.
Az ERŐ legyen Veled!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!