Kupis tinilányok - ti szeretitek hogyha tiszta, rendezett szoba vár benneteket otthon ( mert vki megcsinálja helyettetek) vagy kb mindegy, jó az úgyis, ahogy van?

"Valamennyire kinőttem belőle úgymond, mostmár azért rendet tartok, de ha huzamosabb ideig otthon vagyok, akkor néha még elszabadul a káosz. :D"

Tehát ugyanolyan kupis vagy, mint voltál, csak kevesebbet vagy otthon. ;-)

Tiniként a szüleim szemébe egy káosz volt a szobám. Viszont én mindent megtaláltam, azonnal tudtam, hogy mit hol találok. Én kinyomtattam Einstenről egy nyelvnyújtos képet és aláírtam, hogy “A zseni átlát a káoszon”.

Ma 21 vagyok és házas, de még most sincs minden az élére állítva. Nem is tudnék úgy élni. Nem lelakjuk, de lakjuk a házunkat. És szeretem, hogy a férjem se egy rendmániás. Teljesen megértem azokat, akik teljes rendet tartanak, de máig jobban szeretek olyan családnál járni, ahol belépek, és át kell lépni a gyerek játékain a nappaliba. Számomra ez életszagúbb.

Ugyan már rég nem vagyok tini, de annyira öreg sem, hogy ne emlékezzek arra az időszakra.

Alapvetően nem voltam rendetlen, viszont volt egy íróasztalom, ahol azért rendesen feltornyoztam a cuccaimat. Ez volt anyu vesszőparipája. Én csukott szemmel is megtaláltam ott bármit, tudtam, mit hova pakoltam. Utáltam, mikor arra értem haza, hogy üres az asztal, a dolgaim meg elpakolva, ki tudja, milyen séma szerint. Sosem értettem, miért zavarja ennyire a dolog, mindig mondtam, hogy csukja be az ajtót és akkor nem kell néznie. Ennyi magánszféra szerintem mindenkinek jár és ezt most is így gondolom. Én sem pakolászom át más dolgait. Felnőttként kifejezetten rendszerető lettem (néha már szinte kényszeresen rendszerezek mindent). Szerintem ennyit rá lehet hagyni egy kamaszra, hadd legyen olyan a kis birodalma, ahogy ő szereti.

Soha eszembe nem jutott volna a rendetlen kamasz gyerekeim szobájában összepakolni. Eléggé ki is keltek volna magukból, ha hozzányúlok a holmijukhoz. Rendet rakni egy tininél, ez egyszerűen alibi, hogy kutathassunk a holmija között.

Ha bűz terjengett (volna) a szobájuk felől, vagy elfogynak a konyhából a poharak, tányérok, mert náluk halmozódnak, az kivételt jelentett (volna), de ilyen nem történt amíg itthon laktak.

Ha a szennyesüket nem hozták ki a fürdőszobába, akkor az nem került be a mosásba. Ha nem volt hely a padlón, hogy elmenjek a ruhásszekrényig, akkor az ajtó melletti polcra tettem a tiszta ruhát. De nem mentem be rendet csinálni. Amúgy se lett volna rá időm.

Már én sem vagyok tini rég... Nos, én olyan rendetlen vagyok, aki imádja a rendet, csak képtelen tartani. Részben a sok cucc miatt, ruhából pl. egyszerre egy csomót hordok, nem mehetnek a szennyesbe, de persze akárhol nincsenek, de simán lerakva és felakasztva is kupis a hatás, ha sok van belőlük.

Más dolgoknál inkább a rendezett káosz a műfajom.

Más ne pakolgasson nálam. Anyám volt a legrosszabb, mivel ő nem emlékezett, hogy mit hova tett, míg én igen. Igaz, ő meg tudta keresni, ha nagyon kellett és legalább semmit nem dobott ki, mint rosszabb szülők. Ő enyhe tisztaságmániás volt, a tökéletes rendért szerencsére nem volt oda, így is eléggé ütköztünk. Ezért sem takarítottam otthon szinte soha: mire nekem bepöccentette volna eme igen múlandó s nem poén tevékenység elkezdését, ő már tizenhatszor feltakarított.

Jelenleg a szobámban valahogy elviselem a kupit, mivel úgyis csak a képernyőt nézem. De persze bizonyos esetekben csökkentem az entrópiát, különben gyorsan felkúszna a végtelen felé és az már zavaró... Az íróasztalomat ilyenkor is látom, úgyhogy néha szétcsapok a sok tucat papír között.