Esetleg nem törődtem vele eléggé?
Három lányom van, a legnagyobb 29, a középső 24 a legkisebb 15. Fontos tudni, hogy a legkisebb lányom nem ugyanattól az apátol van mint a két nagy. A középső lányom már 18 évesen elköltözött, mivel megismerkedett egy férfival, akivel 6 évig együtt is voltak. Nem rég szakítottak ő pedig hazaköltözött. Mivel most mindhárom gyerekem velem és a férjemmel él, feltűnnek olyan dolgok amikre eddig sosem figyeltem. Úgy veszem észre a középső lányom magányos, nem nagyon nyílik meg, a testvéreivel sem nagyon beszélget, ha megkérdezem miért ne beszél velük, vagy miért nem megy el velük mikor mennek valahova, csak azt mondja ő nem értdekli őket. Ha otthon vagyunk úgy el van magában. Chatel valakivel, zenét hallgat vagy filmet néz a laptopján. Sokszor megy el a barátnőivel valahova, és mikor megérkezik sokkal boldogabb, mint mikor tartósan otthon van. Az egyetlen akinek képes megnyílni az az apja. Bár ő nem a biológiai apja, mégis nagyon kötődik hozzá, ő az egyetlen akivel sokat beszélget. Múltkor megkérdeztem arról, hogy a nővérével miért nem beszélget, pedig szerintem vele találnának témákat, azt mondta, hogy ő próbál, de mindig lerázza, cinikus és lekezelő vele.
Úgy érzem, hogy nem érzi magát jól velünk, teljesen bezárkózik. Mitől lehet ez? Esetleg elhanyagoltam kiskorában? Nem foglalkoztam vele eleget? És most mit tegyek, lehet még ezen segíteni, vagy már késő?
Most ért véget egy hosszú kapcsolata, abszolut érthetõ ha depressziós, rosszkedvǔbb, visszahúzódóbb. Felborult az élete. Vissza kellett költöznie egy közegbe, ahol 6éve nélküle megy az élet, úgymond vissza kell szoknia. A barátjával élt, gondolom háztartást vezetett, háziasszonykodott stb, ebbõl csöppent most vissza a középsõ gyerek szerepébe. Szerintem a legjobb amit tehetsz ez esetben:
1.Biztosítod õt a szeretetedrõl. Elmondod h fontos nektek, tisztelitek a döntéseit, az életét. Nem akarjátok nyúzni, ezért teret adtok neki, de bármikor szüksége van rátok, ti ott vagytok. Légy hozzá végtelenül türelmes. Ha közös programot csináltok, hívjátok õt is, de fogadd el ha nemet mond.
2.Sürgõsen beszélj a nagylányoddal hogy fejezze ezt be. A testvére nehéz idõszakot él meg, még õ is lehet ilyen helyzetben. Nyomatékosan kérd meg, ha kedves nem tud lenni, legalább ne piszkálja õt, és ne uszítsa a legkisebbet sem.
3.Ne okold magad. Azzal segítesz neki a legkevésbé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!