Gyereknevelés nehéz körülmények között? Bővebben lent

30

Te egyszerűen egy tájékozatlan valaki vagy, akinek papírja van, de nem értelmiségi.

Az elmúlt években olyan vltozásokon ment át a felsőoktatás, és olyan keretszám-csökkentések voltak, hogy egyáltalán nem érvényes semmi, ami akkor volt, amikor te végeztél.

Nyilván mindez elkerülte a figyelmedet, holott ez ömlött a sajtóból éveken át.

Mindig mondom, hogy a diplomás nem értelmiségi, az egy életvitel, világszemlélet ...

Na. A helyzet adott, nem keresünk hibást, valaki valamikor valamit csinált ami ide juttatott titeket. A teendő:

Neked nem ártana valami jobban fizető munkát találni. Ha nagyon nincsen szakképzettséged vagy a meglévő szakmádban állás, azt hiszem az állam támogat egy OKJ tanfolyamot, estivel megcsinálsz egy szakmát és abban elhelyezkedsz. Vagy Ausztria, vagy még egy műszak, vagy csak simán másik meló.

A feleséged ha nem súlyosan beteg, akkor szépen elmegy teljes műszakban dolgozni. Ő is csinálhat egy szakmát, de amíg az megvan, bőven elég ha a dohányboltba felveteti magát teljes műszakos eladónak kisegítő helyett, vagy elmegy árufeltölteni, kasszázni, pincérkedni, akármi. Ha beteg vagy munkaképtelen, akkor meg bemegy az önkormányzathoz, és megkérdezi hogy milyen lehetőségei vannak, rokkantnyugdíj, segély, bármi járadék amit még nem igényeltetek meg.

Fiadnak megmondod hogy ha tovább akar tanulni tanuljon úgy hogy államin bent legyen. Persze egyetemtől meg szaktól is függ, de ha igyekszik és olyan gimnáziumba is jut, akkor minden esélye megvan rá. Majd ha oda juttottok, érdemes nem pesti egyetemeket is nézni, általában alacsonyabb a ponthatár és a lakbér is.

Illetve keressen akár már gimnáziumban ösztöndíjakat és részmunkaidős diákmunkát. Nem kevesen vannak akik nap közben iskolában vannak, de este meg hétvégén bevállalnak 4-5 órás műszakokat. Mekiben, Burger Kingben, ilyen helyeken pl mindig vesznek fel, nem egy kellemes munka de fizet. De lehet korrepetálni, bébiszitterkedni, raktárban pakolni, kasszázni, akármit. FONTOS hogy suli mellett, mert ha 16 évesen ott hagyja az iskolát, pont ugyanoda fog jutni mint ti, mert 10 osztállyal milliomos nem lesz soha.

Ne csapjon be az hogy amíg otthon él és ti etetitek, itatjátok, telik neki a fizetéséből telefonra meg drága ruhákra meg bulira, mert amint elköltözik, megházasodik, gyereke lesz, rá fog jönni hogy az a 120.000 Ft ami 16 évesen olyan rengetegnek tűnt, 25 éves korára nem lesz több, viszont akkor már semmire nem lesz elég.

Akik szerint meg nem kell a gyereknek új ruha meg telefon: sajnos - nem sajnos olyan társadalomban élünk, ahol ezek alapnak számítanak, főleg kiskamaszok körében. És lehet hogy technikailag elég lenne a telefonálásra egy gombos telefon, de gyakorlatilag semmi esélye vele beilleszkedni. Főleg hogy a telefont ma már nem telefonálásra használják csak, abból pedig teljesen kimara egy gombos telefonnal. Igazán nem várhatja, hogy az osztály, miután chaten megbeszélt valamit, még külön felhívja csak a te fiadat. Egyszerűen nem fog tudni róla. Az pedig nem normális élet hogy egy gyerek társas kapcsolatok nélkül éli a kamaszkorát.

"Akik szerint meg nem kell a gyereknek új ruha meg telefon: sajnos - nem sajnos olyan társadalomban élünk, ahol ezek alapnak számítanak, főleg kiskamaszok körében. És lehet hogy technikailag elég lenne a telefonálásra egy gombos telefon, de gyakorlatilag semmi esélye vele beilleszkedni. Főleg hogy a telefont ma már nem telefonálásra használják csak, abból pedig teljesen kimara egy gombos telefonnal. Igazán nem várhatja, hogy az osztály, miután chaten megbeszélt valamit, még külön felhívja csak a te fiadat. Egyszerűen nem fog tudni róla. Az pedig nem normális élet hogy egy gyerek társas kapcsolatok nélkül éli a kamaszkorát."

Én vagyok az, akinek a gyerekei nem kapnak saját telefont. 9 és 12 éves gyerekeim vannak. Vannak barátaik, senki nem közösíti ki őket és nincsenek semmiről lemaradva. Nem csak telefon létezik, van itthon számítógép (nem a sajátjuk, de használhatják), azon mindent meg tudnak csinálni, ami lényeges. Még nem is csinálhatnak közösségi oldalakon saját profilt, 13 év az alsó korhatár. Az egy dolog, hogy néhány gyereknek mégis van, de bőven nem mindegyiknek, így aligha tudná mindenki az összes dolgát közösségi oldalakon megbeszélni az én gyerekem tudta nélkül. 7-ből 5 napot bent vannak az iskolában, a fontos dolgokat ott élőben beszélik meg egymás közt, vagy pedig mi, szülők egymással, ha pl. egymáshoz szeretnének menni látogatóba a gyerekek. Egyedül úgyse tudnának utazgatni, itt, ahol lakunk, elég rossz a tömegközlekedés, muszáj őket autóval vinni-hozni.

Leirom a saját történetemet, bár lehet kapok hideget meleget.

Kezdem azzal, hogy határon túli magyar vagyok, tehát nem Magyarországon születtem/nőttem fel. Pont a háborús években születtem. Édesapám munkanélküli volt, Édesanyámnak ugyan volt munkája, de hónapokat késett a fizetés. Albérletben nőttem fel. Négyen vagyunk testvérek, korban is szépen követjük egymást. Gyerekes családnak nem nagyon akartak kiadni lakást, ha pedig mégis, akkor rengeteg pénzt kértek..Olyan helyen laktunk, ahol nem volt padló hanem jéghideg beton! Fürdőnk nem volt, wc is csak kinti. Tv, telefon? Ilyesmikről csak álmodozhattunk. A szomszédban lakott egy kislány, ő néha áthivott mesét nézni. Amúgy igy visszagondolva, jól el voltunk. Mindig kint voltunk az utcán, kitaláltunk mindenféle játékot és sosem unatkoztunk. Persze rosszul esett, amikor meghivtak születésnapokra és láttam, hogy más milyen szép rendezett körülémények között él, mig én senkit sem hivhattam hozzánk. Használt, kapott ruhákban jártunk mindannyian. Igaz, mi sosem követeltünk semmit. Titokban azért én is szerettem volna szép ruhát, tv-t, normális otthont..

Mosógépünk nem volt, Édesanyám kézzel mosott. Lassan helyreállt az országban a helyzet, de mi még akkor is az évek alatt felgyülemlett adósságot nyögtük. Illetve Édesanyám. Nálunk Apa volt az, akinek néha néha akadt alkalmi munkája..

Na már most. A Kérdező történtetéhez hogy kapcsolódhat az enyém?

A szüleim nem adhattak meg mindent, de egyet biztos. Szeretet, törődést (mert a helyzethez képest, minden erejőkkel azon voltak, hogy legyen mit enni..legyen mit felvenni, legyünk tiszták) és amit a legfontosabb, támogattak abban, hogy TANULJUNK! Magyarországon felvételiztem az egyetemre, azóta elvégeztem egy mesterképzést is. Itt élek, adózok stb, itt épitem a jövőmet. Kérdező..ti szerintem sokkal jobb körlümények közt éltek, mint ahogy mi éltünk gyerekkoromban. Inkább örülnöd kellene, hogy a gyereked tanulni szeretne tovább, hiszen ez az egyik útja annak, hogy ne egy gyárban dologozzon majd napi 12 órákat. Ha támogatod a gyerekedet a tanulásban, tehát foglalkozol vele és buzditod, akkor simán bekerülhet a főiskolára/egyetemre és neked nem lesz gondod. Inkább örülnöd kellene, hogy a gyerekednek van jövőképe, és hogy tisztában van azzal, hogy mennyire fontos a tanulás.

Nyilván az osztályukban a gyerekek többsége okostelóval jár, igy valószinleg cikinek érzik, hogy egyáltalán elővegyenek egy nyomógombos mobilt. Nos igen, a gyerekek néha nagyon kegyetlenek tudnak lenni és szeretnek menőzni is, kigúnyolják azt akinek nincs vagy nem egy menő készüléket használ,- én csak tudom. 14 éves már nem kicsi, de szépen el lehet neki magyarázni, hogy most nem tudtok neki drágább készüléket venni. Hamarosan diákmunkázhat is, akár egy hónap után is vehet magának egy jó kis telefont, addig sajnos nincs mit tenni. Amúgy érdekes egybeesés, hogy anno amikor diákmunkáztam, még az egyetemi évek alatt, én is gyárban dolgoztam 12 órában. Valamikor 6-18, vagy volt amikor 18-06-ig. Én ugyan csak két napot mentem egy héten, mert annyi fért bele az időmbe, de mégis a fizetésed felét megkerestem (4 éve). Szépen vettem magamnak mindent ami kellett, fizettem a kollégiumot, élelmet..

Bocsánat a hosszú szövegelésért, de csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy ha már ilyen körülmények között beválaltátok a gyerekeket, akkor legalább ne gátoljátok úket abban, hogy tanuljanak (hacsak nem akarjátok, hogy ők is egyik napról a másikra tengődjenek). A támogatás nem feltétlenül pénzt jelent, sőt!