Gyereknevelés nehéz körülmények között? Bővebben lent
2 gyerekünk van, 1 fiú és egy lány. Fiú 14 éves, lány 9.
Elég nehéz körülmények között élünk. Én 2 műszakban dolgozok egy gyárban, a feleségem alkalmi munkákat vállal, besegít dohányboltban ilyesmik. Szóval nagyon meg kell húzni a nadrágszíjat. Egy kis panelban élünk albérletben 3-an, 39 négyzetméteres a lakás.
Sajnos ahogy nőnek a gyerekek, úgy okoz egyre több gondot a pénz.
Egyszerűen nem értik meg, hogy nem fér bele valami a keretbe.
Új mobiltelefont szeretnének, mert a régi már elvault azt mondják. Én viszont úgy gondolom, hogy a gombos telefon a célnak megfelel. Telefon, telefonálni lehet vele. Nagyon sok pénzbe kerülnek ezek az okos készülékek.
Ruhák terén is bajban vagyunk, sajnos nem engedhetjük meg, hogy túl gyakran vegyünk ruhákat. Általában turkálóban, kínaiban veszünk nekik jelesebb napokon. Karácsony, szülinap stb.
Ezek miatt lett állandó a veszegedés. Ti mit tennétek ilyen helyzetben?
A fiunk felvetette azt az ötletet is, hogy majd tovább szeretne tanulni. Megmondtuk neki, hogy mi ezt nem tudjuk finanszírozni. Ebből is csak a veszekedés lett.
Az is a bajukra van, hogy nem tudunk zsebpénzt adni nekik.
Tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk megértetni velük, hogy egyszerűen nincs pénz. Ti hogy magyaráznátok el, ?
2 vàltott műszakban műszakpótlék jàr pl, ami azt jelenti, hogy ha minimálbérre is lennél felvéve sem a min.95.000 nettót, hanem olyan 110 körül kapsz, csalàdi mondjuk 20, feleség kap mondjuk 50et.
ez 180.000 ft, a legkomorabb becsésre is.
39 nmes lakàs rezsije+ albérleti díja kizàrt, hogy elérné az 80.000ftot.
kaja négytagú csalàdnak legyen 60.000 (ezt direkt tulbecsültem)
marad kb. 40.000 ft egyebekre.
nem sok, de rengeteg csalàdnak nullàra v minuszra jön ki.
Ennyiböl, ha nem is hetente új cuccok, iphone, de azért pàr dolognak ki kellene jönni.
#30
Nem rád voltam kíváncsi,mellesleg nekem is van,na és? Több vagyok én egy qwa laptól ha?? :))
Csak nem értem miért nézik le azt akinek nincs,és ezért miért kell bántani?
Nem kell ezeket a gyerekeket sajnálni. Van fedél a fejük fölött és nem éheznek. A ruhával se lenne gond, ha jó helyen keresnék a szülők. Használt ruhát az interneten apróhirdető oldalról akár pár száz forintért is lehet venni, de olyanok is vannak, akik ingyen elajándékozzák a kiselejtezett ruháikat. Ha a gyerekek úgy vannak nevelve, hogy nem finnyásak, akkor felvesznek használt ruhát is. Nekem is rengeteg használt ruhám volt gyerekkoromban, és egyáltalán nem zavart. Mondjuk akkor még más világ volt, akkor még kényelmes játszós ruhákat hordtunk, nem volt divat a gyerekeknek úgy kinézni, mint valami miniatűr párizsi topmodellek.
A kérdező gyerekei egyáltalán nincsenek rossz helyzetben, ha csak azért nyafognak, mert nem telik okostelefonra meg minden héten új ruhákra. Ezek egyáltalán nem létszükségletek. Mi megengedhetnénk magunknak, hogy ilyeneket vegyünk a gyerekeinknek, mégse tesszük. Akkor kapnak új ruhát, ha a régi elhasználódik, nem akkor, ha kimegy a divatból. És elvárjuk tőlük, hogy vigyázzanak a ruháikra, hogy ne menjen tönkre idő előtt. Saját telefonjuk pedig akkor lesz, ha majd gimnáziumba mennek, akkor is csak azért, mert kollégisták lesznek. A kérdező gyerekei örüljenek, hogy egyáltalán van telefonjuk, nem hogy még azért rinyálnak, mert nem elég modern a telefonjuk.
Ami a továbbtanulást illeti, az én szüleim se tudtak támogatni semennyivel, mégis lediplomáztam. Én államilag támogatott képzéssel, szociális ösztöndíjjal és diákmunkával oldottam meg, meg jó tanulmányi eredménnyel, amire magas tanulmányi ösztöndíj járt.
A gyerek 14 éves, tehát most fejezi be az általános iskolát. Még szerintem korai egyetemre gondolni, mivel előtte még van közép iskola vagy gimnázium.
De van egy olyan érzésem, hogy ti 16 évesen rábeszélitek hogy hagyja ott az iskolát, menjen el dolgozni, és akkor lesz új telefonja. Ha és nektek is több kesz a bevétel, igaz? Egy kamasznak meg ennyi elég is. Főleg hogy ilyen példát lát otthon, hogy minek tanulni. A 8 általánost elvégeztétek? Ha egyetem vagy főiskola nem is jöhet nálatok szóba, legalább egy szakmunkást járjanak ki, hogy később több helyre tudjanak felvételizni. Esetleg majd ők kimehetnek külföldre dolgozni. Ne húzzátok vissza a gyerekeket, tanuljanak amíg lehet. Ekkora gyerekek már elvannak otthon egyedül, a feleséged is kereshet teljes állást. Másnem 1 műszakost. Vannak gyárak ahol lehet 8-16 ig menni.
Persze utolsó, Afrikában meg nem fürdenek csak hetente, enni se minden nap kapnak, így mi se urizáljunk és fürödjünk meg együnk naponta ugye? Mert lehetne úgy is csinálni ahogy az afrikaiak, csak el vagyunk kényeztetve a napi fürdéssel és étkezéssel.
Miért lenne elkényeztetett az a gyerek aki csak azt a minimumot szeretné megkapni amit a korosztálya 70-80%-a megkap?(a 14 évesnél).
Én leköpném magam ha nem tudnám támogatni a gyerekem továbbtanulását, csak mert buta voltam felmérni a lehetőségeimet és nyomorba kellett nekem még egy gyerek. Többen hajlamosak átsiklani azon, hogy bizony az állami képzésnek is van elég magas költsége, főleg ha a beste kölke nem helyi egyetemre menne, vagy esetleg olyan kis buta, hogy nem olyan városba született, ahol van főiskolai képzés. Kollégiummal, utazással, étkezéssel együtt még az állami is benne van havi 70-100 ezerbe.
"Saját telefonjuk pedig akkor lesz, ha majd gimnáziumba mennek, akkor is csak azért, mert kollégisták lesznek. "
Szerencsétlen gyerekeket kiteszed a csúfolódásnak, meg kiközösítésnek a hülye gondolkodásod miatt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!