Hogy tudnák túllépni a szüleim spórolós mentalitásán?

Gyerekként nem éltem rossz anyagi körülmények között, de a szüleim nagyon spórolósak voltak, és mindig mindenből (felvágott, sajt, ruhák, telefon, tisztálkodószerek) a legolcsóbbat vették, mondván, hogy a többi is ugyanolyan, azok csak a márka miatt drágábbak. Nyilván van ebben igazság, de azért folyamatosan a legolcsóbb párizsit és sajtot enni nem volt egy kellemes élmény. Egészen érettségig például minden ruhám a turkálóból volt.

Én ezt látva mindig a tanulásban láttam a kiutat (szerencsére szüleim azon egyáltalán nem spóroltak), szereztem két diplomát, és két felsőfokú (angol, francia) nyelvvizsgát, rengeteget tanultam és dolgoztam, és most mérnökként egy kimondottan jól fizető állásom van, és sok olyan megengedhetek, amit korábban nem.

Viszont a probléma az, hogy folyamatosan bennem van, hogyha például a boltban egy drágább sonkát (pl. serrano vagy feketeerdei) veszek, hogy úristen, ennyiből lehetett volna venni 5x ennyi párizsit, ez pénzszórás, inkább meg kéne becsülnöm a pénzt (egy az egyben a szüleim mondatai visszahangoznak a fejemben). Ruháknál, telefonoknál dettó ugyanez, csomó dolog van, amit szeretnék megvenni magamnak, de egyszerűen olyan erős negatív érzést érzek, hogy az borzalmas.

Gondoltam hogyha már lesz 5,10,15 millió forint tartalékom, akkor majd el merek kezdeni végre kicsit költekezni, de nem, és kezdem azt érezni, hogy egyre jobban olyan vagyok, mint a szüleim.

És így alig-alig költök valamire, és minden hónap végén azt látom, hogy egyre nő és nő az összeg a bankszámlámon, ami egyrészről jó érzéssel tölt el, másrészről pedig tudom, hogy így kispórolom az egész életem.

Nemrég láttam egy cipőt, ami nagyon tetszett, 60 ezer forint volt, nagy nehezen megvettem (két-három napot töprengtem előtte, aznap este alig tudtam aludni, csak forgolódtam, tudom, ez beteges), és mikor elmentem szüleimhez, egyből letámadtak, hogy új cipő, mond csak meg mennyi volt (külön élek tőlünk, teljes mértékben saját magamat tartom el).

Mikor mondtam nekik hogy 25.000 (általában minden árnak a felét mondom, de itt még a 30.000-t is túl soknak éreztem), akkor utána egész este nem hagytak békén, hogy 25.000 Ft egy cipőre??? Ennyiből 3-4 másikat lehetett volna venni, nem kéne ennyire elszállni hogy van pénzem (szerintem el se tudják képzelni mennyit vaciláltam mielőtt megvettem), és hogy nagyot csalódtak bennem.

Borzalmasan rosszul esett ez, és azóta megint jópár hónapja nem mertem venni magamnak semmit.

Tudom, hogy fel kéne nőnöm, el kéne szakadnom a szüleimtől stb. (egyébként nagyon szeretem őket, nagyon jó emberek, csak nagyon szeretnek spórolni), de nagyon nehéz. Minden egyes vásárlás után tényleges lelkiismeret-furdalásom van, pedig nagyon szeretnék például magamnak venni egy jó kis telefont (nem feltétlen IPhone-t) tabletet, divatos ruhákat, esetleg kocsit is, de itt van bennem az érzés, hogy csalódnának bennem, mert szórom a pénzt és elszálltam, pedig ez egyáltalán nem igaz.