Ha túl vagytok egy spórolós időszakon, képesek vagytok ugyanúgy költeni, mint előtte?

Nehéz anyagi körülmények között nőttem fel, felnőtt fejjel is voltak kemény időszakok az életemben, véremben van a spórolás. Jóval átlag feletti a jövedelmem, de most is a szívem szakad meg, ha nagyobb összeget ki kell adnom, nézem az akciókat, keresem, hogyan tudok mindent a lehető legolcsóbbra kihozni. Sose vennék 30-40 ezer forintos cipőt, táskát, akármit, pedig akár meg is engedhetném magamnak.

Szóval nem tudom, elmúlik-e teljesen, szerintem aki átélte, mindenkiben ott van a félsz, hogy mi lesz, ha megint jön a córesz. Viszont nem is tartom nagy bajnak, a sóherségem sokat segített abban, hogy kimásszak az anyagi gödörből és normális körülményeket teremtsek a családnak.

Az elsőhöz vagyok hasonló, én nem kezdek el drágán venni dolgokat, ha olcsóbban is tudom, csak mert telne rá. Valahogy nekem logikus, hogy ha nem kell kényelmet beáldozni, csak máshova menni s ott nagyobb tételben venni jó áron valamit, akkor azt tegyem. Rövid időszakokat kivéve sosem voltam nagyon szegény, de sosem költekeztem különösebben. Soha nem leszek annyira gazdag, hogy ne számítson a pénz, ha megmarad, azt tudom mire költeni :) Az nagyon jó, ha nem kell azon agyalni, hogy mi mennyi és telik-e egy avokádóra, de normálisan, egészségesen megfogni a pénzt és hobbiba ölni az szimpatikus :D

Igazából én extrém spórolni "nem tudok". A hasamon csak és kizárólag akkor voltam hajlandó spórolni, amikor tényleg nem volt pénzem még ételre sem (s ez nagyon-nagyon röviden volt). Sokat teszek e téren, de bizonyos apró luxusok maradnak, amíg tudnak.

A példabeli krumpli már túlzás, amennyiben kevésről van szó. Az teljesen OK, hogy egy zsákkal jó áron akar venni az ember, bár ez sem egy nagy összeg. S ha emiatt át kell autózni a szomszéd városba, akkor már nem éri meg. De az érthető, ha automatikusan felmerül az emberben, ha utána le is vezeti, hogy értelmetlen...