Gyerekként ti is éreztétek, hogy a testvéreitekkel kivételeztek?

Te ismered az öcsédet, de a leírásból elképzelhetőnek tartom, hogy az öcsédnek nem olyan jók a képességei és ezért kellett vele együtt tanulni. Mivel az öcséd ezért kevesebbenek érezhette magát nálad, anyukád úgy próbálta az ő önbizalmát erősíteni, hogy kivételezett vele, jobban figyelt rá. Nem azt mondom, hogy ez így rendjén volt, csak egyfajta magyarázat lehet.

Az persze érthető, hogy neked rosszul esett a kivételezés, hisz anyukádnak mindkettőtökre ugyanannyira kellett volna figyelnie még akkor is, ha az öcséd esetleg közelebb állt hozzá.

Csak azt tudom tanácsolni, hogy próbáld ezen túltenni magad, anyukád már valószínűleg nem tud ezen változtatni. Ha nagyon bántanak a megjegyzései, tedd felszínesebbé a kapcsolattartást vele és inkább apukáddal beszélj.

"Anyám meg emiatt, hogy "ő biztosan nem tudná megcsinálni" mindent megold helyette, de még esélyt sem ad neki, hogy önállóbb legyen."

Mindenesetre te ne így állj hozzá, hanem úgy, mint felnőtt emberhez, hogy legalább miattad ki kelljen facsarnia magából valami kis tenniakarást, önállóságot.

Pont nem egy jó példát hoztál fel, mert ez a tanulás dolog ilyen. Van, aki képes magától tanulni, hozzám kb. mióta írni/olvasni tudok, nem kellett leülniük a szülőknek segíteni, de még rám sem szólni, hogy menjek tanulni. Illetve van, aki nem képes, mindenfelé járnak a gondolatai, húzza az időt, és ha a szülő nem ül mellé, akkor nem is fog egyről a kettőre haladni. Na ilyen a szomszédom, akinek egyetemista lánya van, de még mindig együtt tanul az anyjával.

Amennyiben valamit igazságtalanságnak érzel, azt szépszóval, és nem támadással közölném anyám felé. Pl. ha tesóm életében egyszer felporszívózott, te meg éppen most az egyszer nem tetted, és jön a "bezzeg tesód megcsinálta.." szöveg, akkor megmondanám, hogy ne haragudj anya, azt hiszem nem lehet rám panasz, mert általában mindig megcsinálom, most az egyszer nem volt kedvem. Ha pedig olyanban ad inkább neki igazat, ami szerinted abszolut nem igazságos, akkor félrehívnám, és szintén nem támadva kérdezném meg tőle, hogy magyarázza már meg miért így látja.

Szerintem sem a tanulás részével van itt baj, hanem a többivel.

Anyám is így kezeli tesómat, közel 30 évesen egy bevásárlást képtelen elintézni vagyis nem is akar. Évente megcsinál pár dolgot, és ő a csodagyermek. Érdekesség ha valamit rosszul csinál és éppen otthon vagyok, akkor anyám kollektívan "mert ilyenek vagytok". A dolgaimat mindig elvehette, anyám arra is csak legyintett. Aztán egyszer közöltem, amikor megkért valamire, hogy majd a csodálatos fiad megcsinálja.

Akkor kicsit észbe kapott.

Nálunk is ez volt, a mai napig ezt érzem. A tesómmal nem beszélek, anyámnak nem bocsátok meg soha, pedig felnőtt nő vagyok, saját élettel.

Aki nem tudja egyformán szeretni a gyerekeit az ne szüljön 1-nél többet, mert iszonyatos károkat okoz a lélekben.

ezt a legjobb indulattal mondom. Borzalmas volt így felnőni.