Ti, akik elégedett, boldog gyermekkort tudhattok magatok mögött, mit csináltak jól a szüleitek?

Értelmesek voltak, tájékozottak, tudtak viselkedni meg szorgalmasak voltak.

Meg szerettek is.

Néha azért túl sok volt az elvárás, de alapvetően jó volt, határt szabtak, nem csak nőttünk, mint a dudva.

- Szerettek, és ezt ki is tudták fejezni.

- Nem ba.s.z.ogattak felesleges dolgokkal, békén hagytak.

- Nem görcsöltek rá az iskolai jegyekre, nem volt "ha egyest kapsz, nincs zsebpénz" stb.

- Volt humoruk. És önkritikájuk.

- Megtanítottak, hogy az alapvető emberi tiszteletet leszámítva senkit sem kell tisztelni automatikusan, még őket sem.

Mi egyáltalán nem álltunk jól anyagilag, de sokat dolgoztak a szüleink. Mégis sokat foglalkoztak velünk. Míg a barátainkat videó játékok elé ültették, nekünk malmot rajzoltak és babbal, kukoricával játszottunk. Jó családi szórakozás volt.

Mindig mindent meg tudtunk beszélni, nem volt tabu téma. Megtanítottak, hogy ha hibázok tanuljak belőle, hogy vannak kötelességeink és az az első, mindezt kényszer nélkül. Nekünk soha nem kellett mondani, hogy tanulni kell. Tanultunk magunktól, tudtuk utána már nyugodtan azt csinálunk amit akarunk.

Egészen kiskorunktól kíváncsiak voltak a véleményünkre, a minket illető kérdésekben minket is megkérdeztek.

Összefoglalva azt mondanám, hogy a középutat választották, nem éltünk rettegésben, sok mindent megengedtek, egészséges keretek azért voltak.

Életemben kétszer kaptam pofont, amit most felnőttként nagyon is megértek és az nagyon is kellett akkor nekem.

Nem voltak szabályok pl. sok helyen tv megvonás, szobafogság. Nem tiltottak semmitől! Apukám dohányzott, a cigi mindig előttem volt. Közel 30 éves vagyok, de soha nem próbáltam ki, nem vonzott, mert mindig előttem volt.

Hálás vagyok nekik, mert rengeteget dolgoztak, hogy meglegyen amire vágyunk, hálás vagyok, mert támogattak a hobbijaimban, diplomát szerezhettem, mondhatnék még ezer dolgot, de a legjobban azért, mert szerető családban nevelkedtem.

Felnőttként, Anyaként azt gondolom, hogy a szüleim jó munkát végeztek. Tisztességes, becsületes emberek lettünk a testvéremmel. Mindketten azon vagyunk, hogy segítsünk valamiképpen az embereken, a testvérem rendőr, én pedagógus.

Nálam nagyon nagy volt a szigor tanulás terén, de más téren nem, főzni/mosni/takarítani csak szünidőben kellett segítenem, van egy öcsém vele már nem volt szigor a tanulásban sem. Csend s nyugalom volt általában nálunk.

Én hálás vagyok, hogy szeretnek, hogy kitartóak voltak helyettem is amikor kellett, hogy nem hagyták, hogy elkallódjak, hogy hagyták azt tanuljak amit akarok s támogattak is, hogy nem vertek, összesen 1 pofont kaptam anyukámtól 15 évesen-nagyon megérdemeltem.

Külön hálás vagyok a fejmosásokért-pedig utáltam ha oktattak, de sok hülyeséget csináltam, nagyon nehéz lehetett nekik velem... végül csak embert csináltak belőlem.

Hálás vagyok a feltétel nélküli, tiszta, erős szeretetkötelékért, ami köztünk van,

Hálás vagyok, hogy soha nem csináltak smemi csak azért, hogy ugráltassanak, mert csak, mert ezazénházam, mertazapádvagyok, mertaztmondtam.

Hálás vagyok, hogy mindig számíthattam rájuk.

Hálás vagyok, hogy soha ütöttek meg.

Hálás vagyok, hogy engedtek magam megtapasztalni és a magam képére formálni a világomat, nem pedig lenyomták a torkomon az övéket.

Hálás vagyok, hogy olyan környékre költöztek születésme előtt, ahonnan kiváló kapcsolatokkal nőttünk fel.

Hálás vagyok, hogy nem sajnálták a pénzt a taníttatásra.

Folyamatos ordibálásban nőttem fel, anyám állandóan ordított, 8 voltam, mikor végignéztem a szüleim nem éppen gyerekszemnek való válását. Utána anyám új pasijánál is ugyanez volt a helyzet, utána a még vagy 5x költöztünk, kisebbnél kisebb lukakba. Apám volt, hogy elment nőzni és idegen ember vigyázott ránk. Mindent kellett, nem légyszíves volt megcsinálni, sosem volt jó semmi, plusz tesómat jobban szerették. Ennek ellenére, nem tudom, hogy sikerült, de lehet csak én értekrendemnek köszönhető, hogy normális felnőtt lett belőlem. Ennyit köszönök nekik.

24N

Feltétel nélkül szerettek minket. Elfogadták, hogy nővérem a racionális, "kétlábbalaföldön", én pedig az elvarázsolt, "szórakozottprofesszor". ☺

Mindig mindent meg lehetett velük beszélmi, akármilyen fáradtak voltak, ránk mindig volt idejük.

Értették a viccet, lehetett is viccekni velük, de ezzel soha nem éltünk vissza. (Apu - már felnőtt voltam - elmondta, hogy egy dolgot nem tűrt volna el: ha szemtelenek vagyunk Anyuval)

Offolok kicsit, ha nem baj.

Olyan jó a legtöbb hozzászólást olvasni és rengeteget tanulok belőle.8 és fél éves kisfiam van, remélem úgy emlékszik majd vissza a gyermek és fiatalkorára mint ti néhányan :)

Köszönöm nektek így ismeretlenül, hogy rengeteget tanulhattam most a szülőségről,arról,hogy mely dolgok voltak fontosak gyerekként nektek.Szívetmelengető volt :)