Nektek voltak dilis szüleitek, vagy akik konkrétan nem százasok?

Nekem az anyám az. Betegesen irányításmániás és "féltékeny". Pl nem beszélgethetek a saját testvéreimmel 5-10 percet, mert különben bejön kiabálni a közös szobánkba, hogy most azonnal menjen ki valamelyikünk, ne zavarja a másikat. Hiába magyarázzuk, hogy csak beszélgetünk, őt nem érdekli. Apánkkal szerintem vagy 2 éve nem beszéltem a köszönéseken kívül (akkor telefonon beszéltünk, mert anyám nem volt otthon, én meg suli után voltam), mert azt egyáltalán nem bírja. Rokonokkal dettó, amint meglátja, hogy szóba álltam velük elrángat. Szóval vagy vele beszélek (ami abból áll, hogy ordít és ráz, hogy hülye vagyok, lecsesz, hibáztat) vagy én némán görcsösen befeszülve hallgatom a monológját (az órából fogyóban van az elem, nézd, most sikerült átugrania a következő másodpercre, majd megint nem, nem, nem).

Napi szintű lecseszést kapok, mert nem segítek a házimunkában. Azt a szituációt képzeld el, hogy próbálod a reggeli bögrédet és tányérodat elmosogatni, de ő kiabál, hogy add oda neki, mert ŐŐŐŐŐ mosogat. Te meg visszavisítasz, hogy nem, mert te fogsz. Nos... széttörte darabokra, mert nem ő mosogathatta el. Fél órára megint megrángatott, hogy semmit se csinálok, nem segítek, szolgának nézem őt, pedig ő kinyalja a popómat is.

Nincs ajtó a szobámon. Megadott idő van, hogy mennyi ideig lehetek a mosdóban, mennyi ideig fürödhetek. Milyen hangsúllyal beszélhetek (derűs, szolgálatkész, különben egy flegma p..csa vagyok).

Mikorra érjek haza a suliból (hamarosan aktuális), mikor találkozhatok a barátaimmal (soha), mit vehetek fel ruhaként stb.

Nálunk a dilis olyan értelemben volt jelen,hogy mindig jó

Kedvűek voltak és mindig lehetett velük nevetni.Viszonylag fiatalok voltak amikor megszülettem,úgyhogy megvolt/van a közös hang.

#1Borzalmas lehet otthon élned..🙁

Amint tehetitek, meneküljetek otthonról! És lehetőleg ne párkapcsolatba. Csak úgy tudtok ebből kikerülni, ha keményen tanultok, jó szakmát szereztek és megálltok a saját lábatokon. Ha párkapcsolatba menekültök, de nem tudtok önállóan megállni a lábatokon, és kiderül, hogy ő is gáz, akkor cseberből vederbe kerültök.

Én sajnos olyan szakmát választottam, ami közel tíz évig nettó 70 ezres fizut biztosított (közalkalmazott), már csak ezért sem tudtam lelépni. Pedig az én anyám szerintem ennél könnyebb eset volt. Nem mondom, voltak hisztijei és ha rájött a dili vagy apámmal összebalhézott, akkor mindenkinek elcseszte a hangulatát, képes volt hetekre bezárkózni a szobájába és nem főzni, nem beszélni senkivel. Egyszer karácsonykor haragudott meg apámra, már nem tudom mi volt a bűne, talán nem olyan ütemben díszítette a fát, fogta magát, és bevitette magát a pszichiátriára üdülni 3/4 évre, ősszel jött haza legközelebb. Akkor voltam 13 éves és akkor kezdett elegem lenni belőle.

Később inni kezdett. Olyankor undorodtam tőle, amitől kétségbe esett és agresszív lett. Volt, hogy a szobámban ültem, ő meg szó szerint kivágta az ajtót és elkezdett velem üvölteni. Pár napig csak úgy mertem aludni, hogy kést tettem magam mellé az ágyba.

Amikor a barátom nálam aludt, bejött kopogás nélkül, épp csak magunkra tudtuk dobni a takarót, és végigtapogatott minket takarón keresztül.

Egyszer azt mondtam neki, hogy nem akarom megünnepelni a szülinapomat. Pár nap múlva rá akart venni, hogy csináljuk együtt az öngyilkosságot. Öngyilkos lett az öcsém, ezért kezdett inni, de igazából már nem csodálom, ilyen szülők mellett:( Én erősebb voltam.

Én akkoriban, amikor ivott és zaklatott, nagyon szerettem volna elköltözni, de kevés volt a fizetésem, plusz volt két kutyám és őket nem akartam elhagyni.

Szerencsére anyám 53 éves korában meghalt, amikor 27 éves voltam. Akkor megviselt, de azt kell mondanom, hogy örülök, hogy nem cseszte el az életemet a továbbiakban. Minden sokkal jobb nélküle.

Jesszus, milyen életek vannak.

Nekem is alkesz volt az anyám, de ezekhez a sztorikhoz képest nekem maga a mennyország volt a gyermekkorom.

Meneküljetek az ilyen szülőktől, de gyorsan!

Ja, számomra sem volt leányálom, alkesz apa (már nem iszik szerencsére) és ezáltal kikészült anya, de ezekhez képest nem volt egyáltalán olyan rossz dolgom, és magukhoz képest (főleg mostanság) igyekeztek normálisak lenni...

Ilyenkor erőt kapok, hogy ha mások még ilyeneket is túl éltek, akkor én is kibírom és van élet ezután is.

Úristen :(

Én hétvégén depis voltam amiatt, hogy apám utál és úgy beszél velem, mint a kutyájával, anyám meg nem volt hajlandó velem beülni valahova egy fél órára beszélgetni, amikor 2-3 havonta találkozunk csak.

De most már úgy érzem, hogy álomszüleim vannak és a világ legboldogabb embere vagyok...