Ti gyakran érzitek, hogy a szüleitek unalmas, céltalan életet élnek?

Engem Édesanyám nevel, illetve a nagymamámmal(az ő anyja) is rengeteg időt töltöttem, szóval a "szüleim" alatt rájuk hivatkozom.

Alapvetően hasonlítanak egymásra, sokmindenben.

Mégis két teljesen más személyiség.

Anya nagyon visszahúzódó, "szeretek egyedül lenni" típus. Próbált ismerkedni/aktívkodni, de nem ment neki, mindig kitúrták/átverték. Pórul járt ő már mindennel pl geocaching/pontőrködés...

Nyilván őt is érték traumák, de ő alapjábavéve ilyen. A dédim is ilyen volt, amíg lehetett, egyedül elvolt a kis vályogházában... régen borzasztó volt számomra ez a gondolat, de manapság a sok hülye között kezdem megérteni a remete lét szépségét.

Céltalannak anyámat nem mondanám, csak magára nem gondol.

Az élete viszont unalmas. Hazajön a munkából, aztán estig elvan, majd megy aludni. Gépezik, olvas kb. ennyi. (a házimunkát kivéve)

Nagymamám élete nem unalmas és nem is céltalan, a négy unokatesómra vigyáz minden héten, a két idősebbel tanul (elsősek), ételt készít, stb.

Eljárogat a barátnőzni/énekkarozni, tévét néz/tabletezik szabadidejében.

Én a kettő között vagyok, de sajnos inkább anyám életmódjához állok közelebb.

Előadások után hazajövök, tanulok egy kicsit, és vagy döglök késő estig, vagy elmegyek dolgozni.

A gépet unom, tévém nincs, könyvolvasáshoz nincs türelmem... Mindent unok, amit egyedül lehet csinálni.

Barátaim nagyon nincsenek, ha lenne is, akkor sem nagyon tudnám mit csinálnék velük egy találka esetén... Ital nem játszik nálam (érzékenység), mást nézni ahogy piál, na azt rühellem.

Egyéb ötletem azonkívül, hogy elmenjek velük egy kajáldába és csevegjek velük, nincs.

De talán annyira nem vagyok besavanyodva (de), néha elhívnak ide-oda.

Teljesen összedőlni meg lehetőségem sincs az egyetemen... :D 18f