Mi történik akkor, ha egy gyerek nem kap se verbális se non-verbális pozitív visszajelzést?

Nem ajnározásról van szó hanem visszajelzésről. Nagyon nagy különbség van a kettő között. Akit egész gyerekkorában így neveltek azon biztos hogy nyomot fog hagyni valamilyen formában. Természetesen nagyrészt normális felnőtt lesz belőlük, de önértékelés és emberi kapcsolatok terén ez nagyon is ki szokott jönni, általában már tinédzserkorban. Van aki emiatt teljesen bezárkózik, szociálisan szorongani fog, nehézségei lesznek kapcsolatok kialakításában. Suliban, munkában perfekcionisták lesznek de a sikerek ellenére is folyton lebecsülik önmagukat. Testképzavar, evészavar is sokszor innen fakad. Ők általában se pozitívat se negatívat nem kapnak, akiket le se sz.rnak otthon. A másik véglet meg amikor csak a negatív dolgokra kap visszajelzést, figyelmet, az ilyen gyerekekből lesznek azok akik folyamatos agresszióval és feltűnősködéssel próbálják elérni hogy figyeljenek rájuk mert otthonról ezt hozza. Szóval semmiképpen nem egészséges. Egy fejlődő gyereknek mindenképp kell valamiféle pozitív visszajelzés, bátorítás, ha ezt nem kapja meg gondok lesznek. Persze ha túltolja valaki az sem jó de itt most nem ez a kérdés.

Én kétféle kimenetelét láttam eddig a dolognak, vagy súlyos önbizalmi, önértélekési gondokat okoz felnőttkorban (ami sajnos a gyakoribb eset), vagy annyira megerősíti, hogy megtanulja önmagából meríteni az erejét, nem is lesz szüksége külső visszaigazolásra. Én az utóbbi táborba tartozom, de ehhez kellett az is, hogy komoly önismeretet szerezzek, amire építhettem az önbecsülésem. Ha nem akarsz életed végéig szenvedni a következményekkel, akkor neked is azt javaslom, hogy kezdj el önismerettel, önbizalomépítéssel foglalkozni, ha kell, menj el terápiára. Most már felnőtt vagy, a sorsod a te kezedben van, vállald a felelősséget az életedért és kezdd el magad felépíteni. Nem könnyű, nem kevés munka, de maximálisan megtérül, tapasztalat.