Mi történik akkor, ha egy gyerek nem kap se verbális se non-verbális pozitív visszajelzést?
Mi történik akkor, ha egy gyereket úgy nevelnek, hogy soha nem mondják azt a szülők a gyereknek, hogy szép, vagy ha elért valami tanulmányi eredményt, azt, hogy okos, ügyes, vagy csak egyszerűen csinál valami ételt, netalántán nem sikerül a legjobbra,viszont ott se az igyekezetet veszik figyelembe a szülők, hanem mondjuk azt, hogy a szülők nem szeretik azt az ételt, tehát nem esznek belőle, a gyerek fölöslegesen fáradt.
Ilyenkor milyenné válik a gyerek?
Én dicsérem a gyerekeimet. Okosak, helyesek, jól tanulnak.
Persze megy a letolás is, ha nem fogadnak szót, de a dicséret több.
Bárcsak engem is dicsértek volna.
Anyám így nőtt fel. Emiatt sose látta magát szépnek, midnig is azt hitte, hogy csúnya lány, holott most 60 évesen max 45-nek látszik és jobb alakja van mint nekem valaha volt huszonévesen :D
És rendkívül művelt, okos, olvasott, csak mivel sose kapott visszajelzést, azt hitte ez az alap, és nála mindenki csak többet tudhat.
Mostanság kezdi kapizsgálni, hogy milyen értékes ember.
Mindenképpen rossz. Lehet, hogy betegesen fog a gyerek az felé menni, hogy valami olyat kreáljanak, amit mások pozitívan értékelnek. Vagy egyszerűen megmondja, hogy miért fáradjon, ha senkit sem érdekel, amit ő csinál és akkor sz.rik mindenre.
Pozitív visszajelzés nélkül nem lehet gyereket normálisan nevelni. A jövőben ez valamiben meg fog mutatkozni.
3
* Én is ritkán dicsérgetek, csak egy nagyobb meló végén.
Ezt nem olvastad. Az érettségi persze dicséretre méltó:)
Az biztos, hogy így boldog gyerekkora nem lesz.
Márpedig a boldog gyerekkor az alapja a boldog felnőttkornak.
Valószínűleg egy önbizalomhiányos ember lesz, aki önmagával szemben a végletekig maximalista, aki sosem dicsér másokat, ezért vele is hűvösen, távolságtartóan viselkednek majd. Aki tízszer annyi munkával fogja elérni ugyanazt, mint a többiek, mert a többiek mernek kérdezni, együttműködni, urambocsá' mernek hibázni és utána más megoldást keresni. Aki valós tehetsége alatti képzettséget fog szerezni és ilyen munkakört fog egy életen át betölteni. Aki olyan párt választ (ha egyáltalán lesz párja), aki őt lehúzza és zsarnokoskodik fölötte.
Optimális esetben fiatal felnőtt korában rájön, hogy mennyire rossz, ahogy vele viselkedtek a szülei, és próbál önbizalmat gyűjteni másoktól, rendbe szedi a lelkét, és akkor kevésbé sínyli meg az élete ezt.
Gondolom, kérdező, te vagy a kérdésben szereplő gyerek.
Nos, a dicséretnek nem a jól sikerült érettséginél kell kezdődnie.
Hanem ott, amikor először tud a kisgyerek álló helyzetbe felkapaszkodni, amikor először mond ki egy szót, amikor először sikerül a dolgát a bilibe vagy a WC-be végeznie, amikor először tud több építőkockát is úgy egymásra tenni, hogy nem esnek le stb. stb.
Nem, nem nyalizás. SZERETET! Csak sajnos, nem mindenki tudja, mit jelent ez a szó - mert ő sem kapott belőle gyerekként. :-((((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!