A szüleim szerint gáz egy kutyát gyászolni?

Nekem egy ismerősöm/távoli barát ilyen. Úgy adja elő, mintha hatalmas állatkedvelő lenne, pedig csak mindig a fajtatiszta, éppen divatos kutyák, macskák érdekelték.

Nemrégiben leszidta az egyik közös ismerősünket, mert az 5 percig mert beszélni arról, mennyire fájt neki a 15 éves kutyájának elvesztése, elsírta magát. Miért panaszkodik, vesz majd egy másikat és másnak sokkal nagyobb gondjai vannak, mit képzel. És közben az empátia nagymesterének is hiszi magát.

Tátott szájjal ültem. Mondtam neki, hogy ezt azért gondolja át, mindenkinek más fáj.

Érzéketlenek sokszor az emberek.

Szerintem aki "hisztinek" tartja egy kutya gyászolását, annak nincs szíve és nagyon nehezen tudom elképzeni, hogy jó ember.

Tizenéves-és felnőttkoromban eddig 3-szor sírtam, mindig egyedül és halkan, másoktól elzárva, amolyan "férfiasan". De nem tudom elképzeni, hogy ha a négylábú barátom eltávozik, azt gyászolás és sírás nélkül kibírjam.

Sosem tartottam kutyát, macskát, de érthetőnek tartom a gyászodat. Arra ügyelj, hogy semmiképp se a szüleid előtt sírj, ill. ne lássák a sírás nyomát rajtad. Az, hogy emiatt szomorú vagy, az egészen természetes.

A szüleid sokkal keményebbek. Önmagában ez sem volna baj, csak lehetnének veled megértőbbek (=nem kell megérteniük, miért olyan nagy tragédia ez számodra, csak el kellene fogadniuk, hogy neked ez az, és nem hisztinek nevezni ezt az érzelem-megnyilvánulást).