Eltartottként élek, hogy mondjam ezt el? Nem kéne?

Tanácsra lenne szükségem, tehát az undok, rosszindulatú, "majd jól megmondom neki arc nélkül" válaszolók kíméljenek. Ugyanis nem látom értelmét, hogy egymást idejét raboljuk ezzel feleslegesen. Köszönöm szépen!:)

A szüleimnek mindigis sok pénze volt, úgy nőttem fel, hogy amit kitaláltam, szinte azonnal megkaptam/bárhová mehettem. Ma már látom ennek a hátrányát, de akkor úgy éreztem, nekem van a legjobb életem. Azonban az apám hozott pár rossz döntést, emiatt nagyot fordult az életünk. Erről nem szeretnék beszélni, nem is tartozik a kérdéshez, viszont emiatt a szüleim már nem tudnak úgy támogatni, mint 2-3 éve. Vége lett a megszokott életszínvonalamnak, ami régen természetes volt, és gondolkodás nélkül megvettem volna, az luxuscikk lett... Nem bírtam ezt megszokni, a diákmunka pedig nem volt nekem való. Egy barátnőm pedig mondta, hogyha a szüleim nem tudnak támogatni, keressek mást, aki megteszi. Akkor tudtam meg, hogy őt 18 éves kora óta a barátja tartotta el, ő fizetett neki mindent, amíg a barátnőm egyetemre járt. Régen lenéztem volna az ilyen lányokat, mára pedig én is ilyen lettem. Mindent a barátom fizet, miatta kezdhetek el egy új szakot szeptemberben, rengeteg mindenben segít, támogat. Ezt a szüleim nem tudják, vagyis csak azt, hogy a külföldi utaimat állja, meg néha kapok egy-egy drágább ajándékot. Anya most emiatt idegeskedik, hogy miért kell nekem újabb szakot elkezdeni, ráadásul ez nehezebb, és hogy fogok tudni emellett dolgozni, és ha meggondolom magam, vagy kirúgnának, akkor nem is tudnánk miből visszafizetni a tandíjat, stb. A másik ez, hogy ő most elkezdett spórolni, hogy beszállnak a tandíjamba, de erre semmi szükség nincsen... Egyre rosszabb, hogy becsapom őket, hogy nem tudják a teljes sztorit. A legjobb barátnőm szerint viszont ne mondjak semmit erről otthon, mert úgysem értenék meg, és csak vita lenne, meg veszekedés. Mit csinálhatnék?