Hogyan dolgozzam fel, hogy a szüleim nem szeretnek és soha nem is fognak?
Sosem voltunk igazán normális család, rengeteg veszekedés, önzés, érzelmi zsarolás és elhanyagolás jellemzett minket, de mindez csak pár éve tudatosult bennem igazán, kiskoromban másképp láttam. Mostanra úgy érzem, mindez felgyűlt bennem, lelki roncsnak érzem magamat, mintha megfosztottak volna egy normális élettől. Folyamatosan rossz gondolataim vannak, kompenzálok, képtelen vagyok elengedni a régi sérelmeket, és mindez kihat a jelenlegi kapcsolataimra is.
A szüleim nagyon csúnyán váltak el, de akkor már rég késő volt. Teljesen tönkrementünk a testvéremmel együtt. Mióta ez történt, apámmal nincs kapcsolatom (évek óta), az anyámmal pedig csak idő kérdése, mert egyszerűen képtelen az önzetlen szeretetre. Csak akkor vagyok jó, ha kell valami, egyébként nyájasan mosolyogva kihasznál és eldob.
Próbálok megbékélni a tudattal, hogy lassan őt is elveszítem, vagy talán azzal, hogy soha nem is volt az enyém. Sem ő, sem apa. De egyszerűen nem megy. Már rég nem vágyok rájuk, mint szülőkre, nem sírok utánuk éjszakákat, nem akarom őket, mégis fáj. Olyan, mintha meghaltak volna, de mégsem, így nem tudom őket eltemetni. Ráadásul anya sem "enged el".
Van/volt esetleg valaki hasonló helyzetben? Mit kéne tennem? Járjak pszichológushoz? Jobb lesz magától?
23 vagyok és külön élek, ha ez számít.
Köszönöm annak, aki végigolvasta.
válasza:Vannak családok, -szerintem a többség,- ahol nincs úgy meghitt családias légkör, és vannak ahol szoros a kapcsolat, normálisak egymáshoz.
Csak az emberi természetben kódolva van a feszültség, stressz és a káros szenvedélyek. Ezek mérgezik a családok kapcsolatát, ami manapság nagyban felelős a sok korai válásoknak. Ahol nincs ilyen ott normálisabb a családi élet, és nem megy tönkre az élete.
És sok szülő nem képes a valódi szeretet kimutatására, nálunk is anyám tudott szeretetet kimutatni, őt szeretem is, de a fater nem, folyton agresszív volt, így nem is lehet az ilyent szeretni. Ebbe bele kell törődni.
válasza: válasza:Köszönöm a válaszokat! Lehet, hogy akkor tényleg érdemes lenne pszichológust keresnem. Így most nehéz elképzelnem, hogy tud bárki is segíteni azzal, hogy meghallgat, de gondolom ezzel sokan így vannak, mielőtt elmennének. Félek, hogy ez magától tényleg nem lesz jobb...
Anyával sajnos nem tudom megbeszélni, mert tagad. Sőt, valójában engem tesznek felelőssé a saját hibáik miatt, mintha még az is kár lett volna, hogy megszülettem. Igazából mindig is tehernek éreztem magamat, és szerintem mindkettejüknek megkönnyebbülést jelent, hogy nem kell többé a gyerekekkel törődni, csak saját magukkal.
Mindenképp találj valakit, akivel megbeszélheted a problémákat.
A pszichológus tud segíteni abban, hogy feldolgozzuk azt, ami egyedül nem megy. Szerintem épp attól leszel erős, ha ezt bevallod magadnak, és mersz segítséget kérni. Az én szüleim is elváltak és szintén egy különálló 23 éves vagyok, úgyhogy abszolút megértem a helyzeted. Sok éven keresztül eltemettem magamba az érzéseimet, látszólag lepergett rólam minden, de legbelül pedig folyamatosan gyűlt a feszültség. De szerencsére nem maradtam egyedül, a barátom az első pillanattól kezdve "átlátott rajtam", megnyíltam neki, és azóta kiegyensúlyozott az életem.
Én is hasonló cipőben járok, bár én az okokat is tudom.
Nálunk a szeretet szó csak akkor ismert amikor valamite szükség van.
Nem rég volt egy kisebb katasztrófa velünk. Azt egy jó pszichológus segített nekem feldolgozni.e
Én is azt tudom tanácsolni, illetve hogy próbálj a barátokra támaszkodni, és idővel saját családot alapítani.
Sok sikert
18.f.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!