Miért kell sok szülő előtt még felnőttként is titkolni sok dolgot?

Az én apám is sokkot kapott amikor huszonévesen hazaállítottam egy nagy motorral, hogy letettem a jogsit, és motorozni fogok nő létemre. Majd sokkot kapott amikor 30 évesen túl látogatásom alkalmával mutattam a tetoválásomat. Akkor is ledöbbent amikor 28 évesen elmondtam neki, hogy elválok a férjemtől. De apámnak mindig volt egy mondata amikor megkérdeztem, hogy miért aggódik ennyire, hiszen már rég felnőtt nő vagyok. A válasz mindig az volt, hogy " majd rájössz ha hiába lesz a fiad is felnőtt neked mindig a kisfiad marad, és természetes az aggódás-

Nos a fiam 25 éves. Nemrég közölte, hogy ejtőernyősi képzésre jelentkezett. A gyomrom összeszorul amikor elmegy a képzésre. (hát persze, hogy ilyenkor olvasok sok ejtőernyős baleseteket) Majdnem sírva fakadtam amikor bungee jumping szórakozásra ment..

Apámnak panaszkodtam, hogy már megint valami őrültséget akar csinálni az unokája. Apám mondta, hogy látod ez a szülői aggódás..Most már értesz engem.

Minden ember aggódik a szeretteiért.

46/N

Nem kell.

Az, hogy a szüleid más felnőtt embereket ütnek, mint érv, azzal nem tudok mit kezdeni.

Az első bekezdésre: nem azt jelenti, amit írsz. Annyit jelent, hogy aggódnak, ennyi.

"vagyok annyira önálló már hogy tudatában legyek annak amit csinálok, azt sem mondtam el amikor átkerültem a szembe sávba záróvonalon, és az autósnak már nem is volt hova lehúzódnia"

Ez engem pont arról győzött meg, hogy csöppet sem vagy tudatában annak, mit csinálsz (motorozáskor).

A rendőr sógorodnak meg kár a munkahelyi ügyeket otthon elmesélnie. Ez olyan, mint hogy egy orvos se mesélje el otthon, hogy meghalt az egyik betege, akinél a legkevésbé sem várta volna ezt. Én pl. kórházban dolgozom, néha olvasok olyan kórtörténeteket, hogy beleborzongok, mennyit szenvedhetett a szerencsétlen. És olyankor általában a beteg is úgy néz ki... Én se zaklatom föl ezzel sem feleségemet, sem a szüleimet. Én választottam ezt a munkahelyet, nekem kell a vele járó negatív élményeket lereagálnom. Az egy másik kérdés, ha kollégákkal való emberi konfliktus miatt vagyok zaklatott: ez bármilyen munkahelyen előfordulhat, ezt megértem, ha valaki ki akarja otthon beszélni magából (mondjuk én ezt se szoktam).

Szóval én ezt nem titkolódzásként élem meg, hanem egyszerűen nem minden munkahelyi dolog tartozik a családomra. Illetve azt tapasztalom, nekem is könnyebb lereagálnom a dolgokat, ha nem idézem fel újra és újra.

anyám egész életemben csak irányítani akart. Mikor 17 évesen elváltak a szüleim apámmal maradtam és szépen lassan megtanultam elhallgatni a dolgokat az anyám elől.

mindent túlreagál és képes rávenni a zsarolásaival olyan dolgokra, amiket utána hónapokig, évekig bánni fogok.

pl.: egy állatmentő szervezetnél voltam ideiglenes befogadó, két ideiglenes mentvény között pedig úgy jött ki h volt pár nap, amíg nem volt nálam senki. ő addig-addig győzködött h az érettségiig ne vállaljak több állatkát, amíg egy nappal az állat érkezése előtt lemondtam a fogadását. a mai napig utálom magam h egy ilyen, jótékony szervezetet átvágtam.

Most lassan 21 vagyok, egy menhelyen önkénteskedem és egy hete viszonylag csúnyán megharapott egy kutya. Nem mertem az anyámnak elmondani, mert még a végén elérné, h szerencsétlen kutyát karanténba csukják...