Az normális hogy 21 éves vagyok és anyám mindig kérdezősködik ha elmegyek hogy hova megyek?

"Ha nem akarom az orrára kötni viccesen mondom neki, hogy "világgá" és már kiis léptem az ajtón."

Így kell ezt csinálni! :)

Mondjuk kamasz korban szerencsésebb lett volna kitaposni az utat... Én apukámat úgy szoktattam le a kérdezősködésről annak idején hogy úgyse mondtam meg semmit, ha a feje tetejére állt se, nem tudott mit csinálni.

Pl. "hova mész?", mondom a belvárosba. "Kikkel?", a barátaimmal. "Mit csináltok?", beszélgetünk.

Vagy anyukám amikor felhív mindig megijedve kérdezte hogy "hol vagy???", én meg mindig elmeséltem hogy börtönben vagyok éppen mert letartóztattak kábítószerfogyasztással, vagy valami hasonló sületlenség.

Huszonévesen már persze nem szép dolog flegmulni a szülőkkel úgy mint kamasz korban, nem tudom mit csinálj...

16-os: ha a kamasz gyerekem azt mondja, hogy elmegy a Belvárosba a barátaival találkozni, beszélgetni, az bőven elég.

Ha a férjem elmegy otthonról, ő is elmondja, hgy hova: pl találkozom Józsival, ne várjatok a vacsorával.

Együtt élő embereknél ez természetes.

28 vagyok, évek óta nem élek otthon. Múltkor kértem kölcsön anyámtól 3000-et, mert nem volt nálam pénz. Kapásból feltette a kérdést:

- Mire kell?

- Anyu, már nem vagyok gyerek!

- Jó-jó.... :D

Költözz el, és probléma megoldva, ha zavar.

Engem zavart, hogy gyerekként kezelnek, 21 évesen leléptem társbérletbe, ott legalább nem kellett beszámoljak az életemről apróra.