Mit gondoltok az olyan szülőkről, akik bár megtehették volna, mégis 0 forinttal támogatták a gyereküket?
18 éves koromig egy forint zsebpénzt nem kaptam, pedig apám havi 400 ezret simán megkeresett. Alapvetően egy nagyon szorgalmas és kitartó srác képére emlékszem a gyerekkori önmagam személyében.
Habár a szüleim nagyon spórolósak, nem hinném, hogy ezt a nézetet korrekt dolog volt a saját gyerekükre ráerőltetni.
Az vésődött belém, hogy habár mindenből bőségesen, én még sem részesülök benne.
Hamar rájöttem, hogyha nem segítek a házimunkában, és rossz jegyeket hozok haza, akkor is ugyanannyit kapok, mintha mindenhez maximálisan odatenném magamat. Szóval csak olyan jegyek hoztam, hogy éppen ne bukjak meg.
Fater részéről csak az ígérgetéseket kaptam, amiből semmit sem tartott be, szóval duplán letörte a maradék motivációmat is.
Nem volt túl jó érzés, hogy a többiek szórják a pénzt az osztálykirándulásokon, okos telefonjuk van, nekem meg a nagy semmi. Sehová sem tudtam eljárni, mert pénz nélkül rengeteg dolgot nem lehet csinálni.
Szóval őket hibáztatom, hogy egy semmirekellő lettem, 24 éves koromra csak egy 2 éves okj képzést tudtam elvégezni. Azt is beismerem, hogy ezt azért befolyásolja az alapjellem is. Valahogy azt éreztem mindig, hogy én nem érdemlek meg különböző anyagi dolgokat. Amikor valami kis pár forintos szaré könyörögtem, és fater csak gunyorosan vigyorgott, arról már nem is beszélve, hogy az ő ígéretére muter egy jót röhögött (mondván, hogy úgysem tart be semmit sem), akkor teljesen lerombolódott az igazságos világba vetett hitem.
Nyilván más, ha egy szegény család nem tud megvenni javakat, ott azért a gyerek is hamar felfogja a helyzetet. Én viszont azt érzem, hogy nekik köszönhetően rengeteg dolog kimaradt a gyerekkoromból. A jelenért legfeljebb csak közvetett módon hibásak. Nem tudok érvényesülni, ez az igazság. Extrém sportot is űzök, de amikor kórházba kerültem a kedves muterom mindenki előtt lejáratott, hogy én hogyan merem azt gondolni, hogy én majd lenyomorodok, ő pedig majd élete végéig engem fog ápolni, mindezt 20-30 ember előtt. Pedig nem is annyira veszélyes, amit csinálok. Mégis még ebben is lekorlátoznak, nemhogy inkább büszkék lennének rám, hogy velük ellentétben én merek élni, legalább ebben a tekintetben.
Tanúja voltam, amikor egy kis srác elesett, és a faterja olyasmit mondott, hogy semmi baj, ezzel jár amit csinálsz. Ez azért nagyon rossz érzésekkel töltött. Én meg amikor porosan hazamentem fater rám förmedt "elestél???", miközben kint igénytelenkedett a haverjaival néhány olcsó sör társaságában.
Muternak bármit elmondtam, az első vitánál azt vágta a fejemhez, amit bizalmasan megosztottam vele. Ezt kamaszkoromban játszotta el sokszor, végül nagyra nyitott kerek szemekkel hüppögött, hogy én nem mondok el neki semmit sem.
Az is nagy probléma volt nekik, ha én netalántán reggeltől estig kint töltöttem az időmet valahol. Megkaptam, hogy ők "nem látnak engem". Minek is kéne látniuk? Nem azért vagyok. A többi gyerekükkel nagyon jól megértették egymást mindig. Letolták magukat a nappaliba, és beszélgettek mások életéről. Nemhogy inkább magukkal foglalkoztak volna.
Azt várták, hogy én illeszkedjek hozzájuk. Na meg a többség dönt, ezt akarják többen, ez a közös akarat, és ezekhez hasonló dumákkal szorítottak mindig háttérbe.
Az a baj, hogy nincs is hatalmas motivációm semmiféle karriert sem építeni, mert úgyis eleget fogok majd örökölni. A saját nyomorúságotokat legyetek szívesek külön kérdésbe kitárgyalni. Nem akarok olyanokat olvasni, hogy x-nek az apja alkoholista volt, és minden pénzt eltapsolt, mert teljesen hidegen hagy egy idegen ember szomorú története. Szóval ne a legalja dolgok képezzék a mércét, mert szerintem nem az a követendő. Az én főnököm sem örülne, ha tele lenne a munkám hibákkal, merthogy a kenyai éhezők még így sem tudták volna megcsinálni.
Erre szokták írni itt sokan, hogy ha majd ráérek, megsajnállak! Itt ez megállja a helyét, pedig nem szoktam használni ezt a kifejezést.
Már azt sem tudom, honnan szednek egyesek ekkora baromságokat, mint amit most te itt összehordtál.
A zsebpénzed tehet mindenről.... Hát bazzeg! Fogd fel úgy, hogy mindenki a saját szerencsétlenségének a kovácsa! Direkt nem írtam azt, hogy a saját szerencséjének, mert elvileg így szól a közmondás, csakhogy ez rád nem vonatkozik.
Az elejen meg sajnaltalak is kicsit,de a vegen mar egyaltalan nem.
Teged nem erdekel mas nyomora a te nyomorod se erdekel maset.
En is hasonloan elvoltam nyomva,szinte semiben nem zamogattak es zsepenzt sem kaptam.
Meg is itt vagyok jo allasal ,lakassal ,autoval es talpra esett vagyok. Hamar inalosodtam plane azert mert apam elol "menekultem". Egyedil nevelek gyereket,van hobbim es nem airankozom a multon.
Magadnak bizonyits ea sajat magad miatt valtozz meg! Senki nem fog helyetted egy duszalat megmozditani. A szuleid meg olyanok amilyenek. Koltozz el ha meg nem tetted meg!
Én se kaptam semmit, és öcsém se.
Sz.ar volt igazából, már tök fiatalon gimi mellett dolgoztunk, hogy legyen zsebpénzünk.
De mindennek van előnye, legalább megtanultuk megkeresni a pénzt.
Különben akkoriban meg egyetem alatt nekem is rosszul esett, mert láttam, hogy mások kapnak.
De azóta másképp nézem, munkára neveltek, ez végülis jó dolog.
Haver, apád kemény melóval és valószínű több évtizedes tanulással érte el azt, hogy viszonylag jól keres.
Te mire vitted? Egy 2 éves OKJ-re 24 évesen, és őket hibáztatod? Mert nem adtak neked pénzt osztálykirándulásra és ájfónra?
Lefogadom, hogy csak a te osztályodban legalább 5-6 olyan gyerek volt, akinek nem volt menő telója és többre vitte nálad.
S Z Á N A L M A S V A G Y .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!