Mit szoktak tenni a gyerekek kirepülése után a szobájukkal?
Felújították a lakást, a nappali valódi étkező és nappali lett, mert korábban az volt anyuék hálója is.
Az én szobám lett anyuék hálószobája, az öcsém szobája pedig vendégszoba
Mostohaanyám még aznap beköltöztette a kisebbik fiát, hog véletlenül se mehessek vissza.
És mikor szakítottunk az exemmel valóban nem engedett oda lakni. Gyakorlatilag rokonnál húztam meg magam 3/4 évre, és apám felől is mehettem volna a híd alá.
Nagyon egyszerű szerintem a dolog:
Ha tudtam neki lakást venni, (akár csak egy önerővel is megsegíteni, amihez már ő fizeti a hitel törlesztőt), akkor a szobáját befogom vendégszoba/dolgozó/másik hálószoba címén.
Ha nem tudtam lakáshoz segíteni (tehát bérelt lakásba ment, vagy a párjának a lakásába költözött),akkor viszont nincs erkölcsi alapom ahhoz, hogy belakjam a volt szobáját. Én így érzem.
Nekem sajnos már nincs hova haza menni, szüleim meghaltak.
De a válasz igazából attól függ, hogy mit jelent az hogy kirepült? Egyetemista és kollégiumban van? Akkor természetesen megmarad a szobája. Albérletbe költözött össze a barátnőjével, feleségével, lakást vett..stb..akkor a szobája a mi hálónk lesz és a mi szobánk betölti a nappali funkciót. Ha nagyobb lakásunk lenne, akkor vendégszoba lenne belőle, valószínűleg oda is kerülnének bedobozolt cuccok, de csak ízlésesen, nem raktarkent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!