Tudnátok segíteni ezügyben?

Azt kell tudni, hogy a családom egészen kicsi korom óta lenéz engem és azt hiszik, hogy képtelen vagyok az életre, mert vannak hibáim.

Viszont egy pár éve olyan lett a kapcsolatunk, hogy nagyon bezárkózott voltam és kb két szót beszéltem velük meg egész nap zenét hallgattam, mert nem tudtam hová menni és nagyon utáltam a családommal lenni, mert mindig csak piszkáltak.

Nagyon sokszor volt, hogy csak leültünk vacsorázni és én jöttem elő témának meg a hibáim és ezt kellett hallgatnom.

Én tűrtem...

A bátyám is mikor kiengedte a kutyát kihívott focizni és én kimentem vele, de mindig azt hallgattam, hogy nekem mi a hibám, stb...

Nem foglalkoztam vele...

Nagyon sok éven át tartott ez és találtam valakit aki nagyon jól kijön a családjával és jó volt látni, hogy tényleg összetartóak és szeretik egymást.

Na én emiatt akartam megváltozni, hátha jobb lesz a viszonyunk.

Nagyon sok tanácsot kaptam és ötletet ami sokat segített, hogy nyíltabb legyek, stb... De a családom sajnos velem szemben ugyan olyan maradt.

Már lassan három éve próbálkozom ezzel a változásos dologgal és még mindig nincs eredménye.

A családom még mindig kinevet és lenéz engem.

Mostanában lett egy barátom aki a szüleim számára szimpatikus is volt.

Aztán átjött megbeszélni a dolgokat és a szüleim nyaltak neki aztán meg mikor elment akkor nekem beszéltek róla, hogy mit okoskodik, közben csak elmondta, hogy például én nagyon szeretnék dolgozni és hogy saját magamnak keresek munkahelyet és ennek ne csak a negatív oldalát nézzék, hanem a pozitívat is.

A szüleim a munkahely miatt kötekedtek és mivel vidéken van (tőlünk egy órára) és rádaásul céges busszal mentem volna elkezik mondogatni, hogy ez biztosan kamu meg elvisznek, eladják a szerveimet, stb...

Na de lemondtam a munkát...

A lényeg az igazából az, hogy a barátomat nem igazán akarják elfogadni, minden percben mást mondanak róla, engem meg még mindig lenéznek.

A saját apám olyat mondott nekem csak így mindenféle ok nélkül, hogy én nem fogok leérettségizni.

Mai nap folyamán apa elkezdett viccelődni a barátomról csak úgy és nyílván nem néztem jó szemmel.

Majd elvonultam és odajött, hogy elnézést kérjen, de utána anya jött beszélgetni, mert látta hogy van valami baj.

Aztán nagy nehezen elmondtam, hogy senki nem támogat engem, meg csak lenéznek.

Aztán később apa visszajött és kérdezte, hogy még haragszom-e és én haragszom rá, mert tényleg már annyi minden gyűlt bennem össze úgy, hogy nem beszéltem róla és csak hallgattam.

Aztán mondta, hogy örüljek, hogy a barátommal elenged és azt mondta ha továbbra is így viselkedek akkor pedig nem mehet el sehová.

Nos, én nagyon sokat gondolkodtam, sok tanácsot kértem és kaptam is, de már tényleg nem tudom mit lehetne tenni ilyen esetben.

Egyszerűen utálok itthon lenni és én már nagyon sokat küzdöttem azért hogy jobb legyen a kapcsolatunk de kezdem unni, hogy semmit nem változnak és ha meg még én haragszom rájuk akkor pedig én leszek megbüntetve? Vagy ez most így micsoda?

Nemsokára 17 éves leszek és még mindig emiatt nem tudok boldog lenni.

Amit nem értek, az az, hogy a bátyám egy évvel idősebb nálam, de őt mindenben támogatják...

Pl: Jogsi, barátnő, stb...

Tehát őt tényleg mindenben támogatják meg minden, de engem már nem tudom utoljára mikor támogattak.

Azért fordultam ide, mert hátha tud valaki nekem segíteni.

16/L